Tartozékok, külső
Mint arról a tegnap indult szerkesztőségi blog olvasói bizonyára tájékozódtak, ennek a cikknek bizony tegnap kellett volna megjelennie, ám én sajnálatos módon - hogy főszerkesztőnket idézzem - elaludtam, mint egy koalamackó, kedvesem pedig valószínűleg ettől elérzékenyülve nem ébresztett fel, szóval... J800 Luxe, szombaton, úgyis rossz az idő, legalább van mit olvasni. A masináról a tesztpéldány érkezése előtt nem sokat hallottam, tehát mindenféle várakozás nélkül vettem át az MGSM által biztosított dobozt, benne a készülékkel, valamint a szokásos kiegészítőkkel - hálózati töltő, adatkábel, sztereó headset.
A Samsungot már sokan skatulyázták be mindenféle szempontok alapján. Tény ami tény, ezeket a készülékeket kézbevéve egyből tudjuk, hogy Koreából jöttek, mármint itt a márkára gondolok, nem valami minőségbeli dologra. Persze ezzel a kissé mondvacsinált indokkal leginkább csak a skandináv készülékek kedvelői szoktak dobálózni, mivel a fenti gondolatsor konklúziója elvileg az, hogy a Samsungok kommerszek. Nos, én inkább azt mondanám, hogy a gyártó követ egy stílust, csak úgy, mint a többiek. Ha a J800-at kezünkbe vesszük, nem fog elönteni minket semmilyen wow érzés, tipikus Samsung, tipikus samsungos anyagokkal, kicsit újszerű formavilággal. Ezalatt azt kell érteni, hogy a 99 x 49 x 15,2 mm méretű, kereken 100 grammos masina enyhén szappantartó-beütésű, mondhatni szögletes.
A kissé sablonos formavilágot a mérnökök úgy próbálták feldobni - azaz kissé egyedibbé tenni - hogy a kijelző alá odacsaptak három kör alakú gombot. Azaz négyet, mert a középen üldögélő navigációs pad gyakorlatilag két körből áll, ugyanis a kiválasztógomb egy különálló valami, rajta egy méretes OK felirattal. Amilyen hülyén néz ki, olyan jól használható, tényleg nagyon kényelmes, ritkán találkozom ilyen jól kivitelezett kezelőszervvel. Alatta található a híváskezdeményező/befejező gombpáros, fölötte pedig a 2,2 hüvelyk átlójú, 176 x 220 pixeles felbontású TFT kijelző. Ok, rendben, alsókategóriás cuccról van szó, de ennél azért jobban is megerőltethetnék magukat Samsungék. Itt nem is feltétlenül a felbontásra gondolok, az még elmegy, de a panel betekintési szöge finoman szólva is szerény, gyakorlatilag csak pontosan szemből nézve ad színhelyes képet, ami a mindennapos használat szempontjából nem az igazi dolog.
A csúsztatást segítő mechanika ismét kiváló, ebben a dologban még mindig a többiek előtt jár a Samsung. Az akadásmentes, olajozott nyitás után előbukkan a szürkésen csillogó, recés felületű numerikus gombsor, akit régi barátként üdvözölhetünk, elvégre ez a gyártó sokadik modellje, ahol visszaköszön ez a fajta kialakítás. - persze ez a célközönség jelentős részének valószínűleg nem fog feltűnni. A hátlap szintén igényes kialakítású, bordázott, bár a szürke műanyag elég silány minőségű, kicsit törékenynek tűnik, arról nem is beszélve, hogy a hátlap levétele kész tortúra. A kamera fölött az önarcképek készítésekor hasznos tükröt, alatta pedig a kihangosító hangszóróját találjuk, ezek közül szálcsiszolt felületű fém betét található, az összhatás kellemes, vizuális szempontból legalábbis.
Felül a nyakpánt rögzítési helye árválkodik, jobbra a töltő/headset csatlakozója került, amit természetesen fedlap véd. Az alsó fertály szintén üres, balra a hangerőszabályzó gombpáros és a microSD foglalat került, utóbbit szintén műanyag fedlap védi a szennyeződésektől.
Menürendszer, sebesség, szoftverek
A menürendszer felépítésének vizsgálata előtt hadd írjak egy kicsit a Samsung készülékek chipsetjeiről. Előre leszögezném, hogy az itt leírtak nem tekinthetők hivatalos információknak, lévén a gyártók az efféle adatokat nem szokták a publikum elé tárni, tehát ezeket úgymond mi is csak hallomásból tudjuk, ennélfogva lehet, hogy nem igazak. Pár hónappal ezelőttig a Samsung készülékekben alapvetően négyféle chipset dolgozott: a BlackUI menüstruktúrát használó 2G-s modellek Infineon, a 3G-s modellek pedig Qualcomm chipsetre épültek, csak úgy, mint a Symbinan alapú modellek. Plusz vannak a jellemzően Marvell alapú Windowsos eszközök és a full fapad gépek, melyek Sysol chipsetre épülnek. A jelenlegi vagy extulajdonosok valószínűleg tudják, hogy a 2G-s modellek sebesség szempontjából kiválóak voltak, vagy legalábbis gyorsabbak 3G-s testvéreiknél. Hogy mindez hogy kapcsolódik a J800-hoz? Úgy, hogy ez az első 3G-s Samsung, mely a legújabb Infineon chipsetre, nem pedig a Qualcommos megoldásra épül. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy villámgyors és 3G-s.
Ha cinikus akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy mindez csupán a szerkesztő öröme, mivel kinézetre semmi sem változott: BlackUI, a megszokott ikonok a megszokott helyen. Főszerkesztőnknek nagy örömmel mutogattam tesztünk alanyát, hogy nézze meg, ez az új Samsung platform. A válasz persze az volt, hogy ugyan, ez pont olyan, mint az összes többi. A mondat persze fél perc nyomkorászás után kiegészült, pontosabban átrendeződött: kinézetre valóban olyan, csak épp sokkal gyorsabb. Tényleg az, a menüváltások kis túlzással gyorsabbak, mint azt a kijelző követni tudná, az alkalmazások egy pillanat alatt elindulnak, ráadásul ez alól a Java-s programok sem kivételek. A tesztvideóra szomjazó olvasóinkat ki kell ábrándítanom, erről most nem lesz videó, de jövő héten jön egy másik új platformra épülő modell tesztje (nevezzük B320-nak), ott már mozgókép is lesz.
A sebességen kívül mondjuk nem lesz sok örömünk az új menüben. Eleve nagyon komor, lévén csak a fekete színt tudjuk kiválasztani, plusz hiányoznak a sokak által BlackUI II-nek nevezett rendszerben lévő újdonságok, úgy mint a Parlamentes háttérkép vagy épp a témaszerkesztő. Sőt, még a tárcsázóképernyőt nem nagyon tudjuk variálni, két betűtípus van és slussz-passz. A programkínálat persze kielégítő, a szervezőfunkciókkal sincs baj, van naptár, ébresztőóra, feladatkezelő, jegyzettömb, hangrögzítő, világóra, alapfunkciós számológép, stopper és időzítő, mértékegység és valutakonverter, RSS-olvasó és PDF nézegető. Bónuszként hat játékot (melyek némelyike demo verzió) és Google-t találunk, utóbbi a kereső és a levelezőrendszer gyorsindítóját takarja egy külön menüpontban.
Hirdetés
Telefonálás, adatkommunikáció
Adatkommunikációs téren a masina átlagos. A GSM-modul háromnormás (900/1800/1900 MHz), plusz van 2100 MHz-es UMTS is. Adatátvitelre GPRS-t, EDGE-t vagy UMTS-t használhatunk, HSDPA támogatás nincs, de valljuk be, nagy szükség nincs rá, a levelek 384 kbps-os sebességgel is elég gyorsan lemásznak, böngészni pedig nem biztos, hogy akarunk a 176 x 220-as kijelzőn, Access alapú böngésző ide vagy oda. WiFi természetesen nincs, Bluetooth van, verziószáma 2.0, támogatja a sztereó hangátvitelt.
A telefonkönyv kapacitása 1000 név, az egyes emberkékhez rengeteg extra bejegyzést, valamint képet és csengőhangot is társíthatunk. A hívásnaplóban egyesített és szűrt nézetekben is megtekinthetjük a fogadott/nem fogadott/tárcsázott hívásokat, melyekből elvileg az utolsó 30-30-30 darabot tárolja a masina. Az SMS memória 200 darab üzenetig terjed, a multimédiás tartalmak a 18 MB-os belső tárhelybe kerülnek, persze csak akkor, ha nincs memóriakártyánk. E-mail kliens van, boldogul a hitelesített IMAP szerverekkel is.
Az előlapon található egy videótelefonáláshoz használatos másodlagos kamera, ám én ezt a funkciót nem próbáltam ki, csak "simán" telefonáltam. Azzal pedig nem volt gond, a hangtisztaság ok, a hangerő pedig csak abból a szempontból nem, hogy túl magasra tehető - ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha beszélgetőpartnerünk normál hangerőn kommunikál, mi pedig feltekerjük a volumét, akkor egy hangos recsegést fogunk csak hallani. Ellenben más helyzetekben jól jöhet a nagy hangerő, szóval ez összességében inkább pozitívum, nem pedig negatívum.
Multimédia
A kamera 2 megapixeles, fixfókuszos, működését gyenge fényviszonyok között nem segíti semmilyen villanó. A legnagyobb elérhető felbontás állóképeknél 1600 x 1200, videóknál pedig 176 x 144 pixel, utóbbi tehát erősen a felejtős kategóriába esik. Persze a fotóktól sem szabad sokat várnunk, még külön exponálógomb sincs, a szoftver viszont egész fejlett, az alapvető dolgok mellett (fehéregyensúly, jpeg-tömörítés mértéke, stb.) a fénymérést is állíthatjuk. Az viszont roppant idegesítő, hogy a képek akkor lesznek normális 4:3-as képarányúak, ha a masinát egyenesen tartjuk fotózás közben. Persze a kijelzőn ez nem látszik, tehát sikerült a tesztbe hat darab állóképet csinálnom úgy, hogy exponálás közben azok fekvőnek tűntek.
A képminőség pont olyan, mint amit egy ilyen kaliberű rendszertől elvárunk. A felvételek színekben visszafogottak, zajosak, plusz a zajszűrés is elég nagy, ami ugye részletvesztést jelent. A dinamikatartományról sajnos nem mondható el ugyanez, mivel az ha nem is veszélyesen kicsi, nagynak sem mondható, tehát a világosabb részek gyakran kiégnek. Az már gondolom nem lep meg senkit, hogy a vonalélesség is elég szerény. Ettől függetlenül a kamera nem rosszabb, mint bármelyik konkurensé ebben a kategóriában. Azt hiszem, hogy ezzel mindent el is mondtam.
Zenei téren nem rossz a gép, de azért nem is jó. A gyári fülhallgató közepes minőségű, de az operációs rendszer ettől függetlenül egész fejlett ezen a téren. Persze ebben csak az a gáz, hogy szabványos jack-kimenet hiányában úgyis kénytelenek leszünk a gyári fülest használni, ha csak nem akarunk valami Bluetooth-os sztereó csodát venni nagyjából annyi pénzért, mint amennyit maga a telefon ér. Szóval a lejátszó ID3 tagek alapján szűr zenéink között, megjeleníti az albumborítókat, tud tekerni, fut a háttérben, hangszínszabályzót viszont nem tartalmaz. FM-rádió van, RDS-es, tökéletesen tette a dolgát.
Akkumulátor, összegzés
Az akkumulátor 900 mAh-s, cserélhető. A J800-at visszafogott használat mellett három, erősebb igénybevétel esetén két napig tudja életben tartani.
Összegzés: a Samsung J800 bruttó 35.000 forintos árát is figyelembe véve egy teljesen átlagos készülék. Bár külső jegyeiben érezni némi újszerűséget, alapvetően nagyon hasonló, mint az eddigi Samsungok, csak ugye kicsit kockásabb. Tudása is megegyezik azzal a kismillió elődmodellével, melyek egy részét már mi is teszteltük - csak épp gyorsabb náluk, meg igazság szerint mindenkinél. Ez mondjuk egyértelműen nem a készüléknek, hanem az új chipsetnek az érdeme, tehát valószínűleg a mostanában megjelenő összes Samsung ilyen gyors lesz. Ennek mi olyannyira örülünk, hogy nyomatékosítjuk is egy plecsnivel. Az első fecskének.
Samsung J800 Luxe |
Bocha
A Samsung J800-at az MGSM.hu biztosította. A készülék megvásárolható:
1024 Budapest, Lövőház u. 12.
On-line a www.mgsm.hu címen.
Specifikáció
Samsung G400 | ||
Általános | ||
Technológia | GSM, UMTS | |
Méret | 99 x 49 x 15,2mm | |
Tömeg | 100 gramm | |
Színvariációk | Fekete/szürke | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 2,2 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 176x 220 pixel | |
Kijelző típusa | TFT | |
Színárnyalatok száma | 262.000 | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | 1000 | |
SMS memória / max. MMS méret | 200 / 295 KB | |
Belső memória | 18 MB | |
Memória bővíthetősége | microSD | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 900/1800/1900 MHz UMTS 2100 MHz | |
GPRS / EDGE | Class 10 (4+1/3+2) / Class 10 (236,8 kbps) | |
UMTS / HSDPA | van / nincs | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.0 (A2DP is) | |
WiFi | nincs | |
USB | 2.0 (egyedi csatlakozó) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | vannak | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | van (60 perc) | |
Ébresztés | van, kikapcsolva is | |
Prediktív szövegbevitel | T9 | |
Szoftverek | ||
Platform | Samsung BlackUI | |
WAP / HTML böngésző | 2.0 / van | |
E-mail kliens | van (POP3, IMAP4, hitelesített) | |
Java | van, MIDP 2.0 | |
Játékok | 6 darab | |
Valutakonverter | van | |
Extra szoftverek | Office és PDF nézegető | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 2 megapixeles, fixfókuszos | |
Másodlagos kamera | van | |
Videófelvétel | van (176 x 144 pixel) | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is | |
Hangszínszabályzó | van (csak alapsémák) | |
FM-rádió | van - RDS | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 900 mAh | |
Készenléti idő | 350 óra (GSM) / 280 óra (UMTS) | |
Beszélgetési idő | 6 óra (GSM) / 3 óra (UMTS) | |
Egyebek | ||
- |