Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Crystalheart

    senior tag

    válasz AusWolf #140 üzenetére

    Nézd, Zola: Rougonék szerencséje, mely az első regénye - megesett benne, hogy 90+ oldalas kitekintés volt két szereplő gyermekkorára, akikről a regény 80%-áig nem lehetett eldönteni, hogy főszereplők, vagy mellékszereplők. (Bár talán a végén sem sikerült, Zolánál néha alig van főszereplő.) A Párizs gyomra c. regény első negyedében oldalak tucatjain keresztül írja le a párizsi új vásárcsarnok termékkínálatát, eszméletlenül válogatott, szinte költői képekben kifejezve; és ha a szereplő esetleg kétszer is elhalad ugyanott, akkor más szögből, más szavakkal, nem kevésbé brillírozóan újfent leírja ugyanazokat a zöldségeket vagy épp halakat. Az meg egészen rendszeres, hogy egytucat oldalon csak egy valóban mellék-mellékszereplő motivációját alapozza meg a harmadízigleni családfaleírással és egész gyermekkorának summázásával. Ez mondjuk érthető, mert eredetileg öröklődéstani tanulmánynak kezdte írni a regényeit. Ennek ellenére ha sikerül magunkat átrágni a regény végéig, a drámai végkifejlet mindenért kárpótol, és végül azt mondja az ember, minden a helyén volt. Ha ma kellene megírni, már nem ilyen lenne, de egy 19. századi könyvnek nagyon jó.

    Ennek fényében a Jókai regényeknek sem róhatjuk föl mindezt, ez volt a kor stílusa. A leírásokon gyorsan végig kell pörgetni a szemünket. Ha belegondoltok, akkor még nem volt televízió és az emberek nem utaztak a szomszéd falunál tovább, így ha nem volt részletes leírás (vagy vonatkozó tájkép-festmény), az olvasónak esélye sem lett volna elképzelni a környezetet, főleg, ha még más országból való is. Hiába vizuális típus valaki, ha egész életében ugyanazt az 50 házat meg a síkságot látja.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák