Aktív témák

• #9008 orbano félisten Cs.Orsolya #9004

  2008-04-04 12:08:15 #9008

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  orbano

  félisten

  válasz Cs.Orsolya #9004 üzenetére

  Nem, én funkcionális oldalról közelítem meg ezt a helyzetet, ezért döntök ilyenkor így. Persze, nyilván durvábba a szakítás ilyenkor (nekünk is), de szerintem kevesebb ideig fáj. Kedvesemmel is bezséltem utólag (3 hónap után összejöttünk újból, úgy, hogy egy nagyon heves és borzalmasan szívszaggató hírtelen szakítás után 0 kommunikáció zajlott ennyi időn át), és mondta, hogy eleinte nagyon nagyon rossz volt, de hamar hozzászokott.
  Ha pedig találkozgatuk, vagy tartjuk a kapcsolatot, akkor ott maradt volna neki a remény, az "inger", hogy én még vagyok és jó velem, és akkor sosem jön ki ebből.
  És szerintem a görcsös ragaszkodást csak ilyen drasztikusan lehet az emberből kiírtani. Persze veszettül ficánkol és vergődik az egónk a gondolattól, hogy mostantól teljesen vége, de szerintem ez felszínesebb fájdalom, mint ha "hitegetődik" még az ember egója, és újra meg újra bele tudja magát élni abba, hogy még van remény. Nekem is sokkal nehezebb ilyenkor nem tartani a kapcsolatot, majd meg döglök, de mindig csak a szívás van ezzel. Ahogy írtam, első szakításom után (fél éves kapcsolat) másfél évig!!! képtelen voltam más lánnyal kapcsolatot teremteni, mert ott volt a közelemben a régi... amint megbeszéltük, hogy nem tartjuk a kapcsolatot, pár hónap alatt teljesen elfelejtettem, most már pedig jóbarátok vagyunk. De én a krízisben semmiképp sem találkoznék vele. Oldja meg a lány a barátaival, keressen támaszt. Olyan hatalmas hajtóerő ez az emberben, csak elveszi tőle ezt az a támasz, amit az ex jelenléte ad...

  Persze én csak a saját és az exeim tapasztalataiból, illetve a barátaiméból tudok építkezni.

  A vér nem válik VAZZE!™

Aktív témák