Aktív témák

• #11 thesound őstag

  2022-01-27 01:31:18 #11

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  thesound

  őstag

  Álmok. Szoktatok rájuk emlékezni? Én elég gyakran, ugyanis 6-8 éve nem alszom mélyen, legkinkább felszínesen. Aki úgy alszik, mint akit agyonvertek és az ágyúdörgésre sem ébred fel, azt egyrészt írigylem, hogy sokkal pihentetőbb az alvás számára, másrészt pedig "sajnálom", hogy inkább nem emlékszik az álmaira, mint igen.
  Fontosnak tartom az álmokat ugyanis az agy ilyenkor -mégha kitekert és absztrakt módon is- dolgozza fel, pakolja helyre és raktározza a történéseket. Mindent ami foglalkoztat bennünket, legyen az akár jó vagy rossz, fizikai vagy mentális dolog.

  Nagyon érdekes az álom tudománya is, már amennyit tudunk róla. Pl. stressz hatására kortizol szabadul fel az agyban ami az ébren maradást segíti (vagy a nyugtalan, felületes alvást). Jól elkülöníthető szakaszai/fázisai vannak az alvásnak és ezek szigorú sorrendben követik egymást elalváskor és ébredéskor szintén.

  Öt fázis van, röviden:
  1. átmenet az éber és alvó állapot között
  2. könnyű alvás, nincs szemmozgás, agyhullámok lassulnak
  3. csökkenő vérnyomás, lassúló légzés, rendkívül lassú agyhullámok
  4. mélyalvás
  5. erős agyi aktivitás, álmodás

  A sorrend így néz ki egy alváscikluson belül 1-2-3-4-3-2-1-5, majd kezdődhet a következő ciklus. Az 5. fázisból a legkönyebb felébredeni, de ha a 4. fázisban ébresztünk fel valakit, akkor mielőtt felébred, végigjárja a 3-2-1-5 fázisokat.

  Álmodni az 5. azaz a REM fázisban szoktunk. Erős agyi aktivitás jellemzi és nyaktól lefelé a motorikus izmok kikapcsolnak, pl. kezed, lábad nem tudod mozgatni. Sokan nem tudnak, erről, de sokan tapasztalják is.
  A tapasztaláshoz "szükséges" egy alvászavar, az alvási paralysis. Ez azt jelenti, hogy az 5. fázisban álmodsz, de közben felébredsz és nem tudsz mozogni.

  Néhányszor volt benne részem. Akkor jött elő ez az alvási paralysis, amikor nagy és stresszel járó -és rendszeres, (nem megoldott) negatívumokkal kísért- változás állt be az életemben.
  Arról van szó, hogy akaratlanul a REM fázisban felébredsz, folytatódik az álom, a valóság és az álom keveredik, tudod -reméled!-, hogy álomodsz, de nem tudsz mozdulni. Én a fejemet csapkodom jobbra, balra a párnán (mi mást, a többi mozgásközponti izom le van kapcsolva) annyira fel akarok ébredni. Elvileg pár másodperc ez az állapot, de sokkal többenk tűnik a magas agyi aktivitás miatt.
  Ne úgy képzeljétek el, hogy álmodtok, csenget a postás és a csengést az agy beleszövi az álomba, mert ebben az esetben vagy felébred rendesen az ember és végigjárja a fázisokat vagy nem ébred fel és folytatódik a ciklus.
  Nálam ez úgy nyilvántult meg, hogy álmomban a családi házunk kertjében álltam és a barna fakerítés előtt árnyak kezdtek mozogni. Valami sötét végzetet hozó csuklyás árnyak, amelyek írtózatosan rossz érzéssel töltöttek el. Csak csendben vonultak -még félig homályosan, nem teljes alakjukban- a kerítés előtt. Fel akartam ébredni, mindenáron fel akartam ébredni. Álmomban éreztem, hogy nem mozdulnak a tagjaim, csak állok az egyre sivárabb kertben és félve, rettegve, lebénulva (pedig cselekedni akarok) bámulom az árnyakat. A valóságban is felébredtem, de álmomban még láttam a kerítést, a valóságban az árnyakat. Megilyedtem a valóságban is. Tudtam, hogy álmodok, de fel akartam ébredni, megmozdulni. Elkezdtem csapkodni a fejem a párnán jobbra, balra, mint aki lázálomban van, mást nem is tudtam csinálni, míg folytatódott az álom-valóság keverék. Végül felébredtem, de nagyon zaklatott voltam és iszonyatos megkönnyebbülés volt, hogy mozogtak a végtagjaim és tényleg tudatosult, hogy ez csak egy rossz álom volt.

  Utólag persze megfejtettem az okot (ez nem volt nehéz, hogy mi idézte elő az alvási paralysist), de megfejtettem azt is, hogy milyen árnyakat láttam még ébredés után is. Semmi földöntúli dolog, egyszerűen nem húztam be függönyt és a lakáson kívül a folyosón járkáló alakok árnyéka vetült pont az ágyamra, ahogy elhaladtak az ablak előtt. Még a fakerítés is dobott az álom/valóság kettősségén, hogy a valóságban is láttam az álmomat, ugyanis az ágyam ekkor egy galérián volt hasonló korláttal. Ami ilyesztő ebben (magán a rossz álmon és az azt kiváltó okokon túl), hogy nem tudsz megmozdulni addig a pár másodpercig amíg tudatodra nem ébredsz teljesen, pedig írtózatos erőfeszítéseket teszel (legalábbis úgy érzed).

  Szóval ne higgyen senki az álmoskönyvnek meg mindenféle kutyafülének. Ha az ember odafigyel magára, a test és az elme jelzéseire, akkor mindenki saját magának -még ha nem is mindig és nem is egykönnyen- meg tudja fejteni az álmait.

  Érdekesek a nagyon egyszerű álmok is, pl. szomjas vagy és azt álmodod, hogy már a 8. pohár hideg víz gurul le a torkodon, de még mindig szomjas vagy, felébredsz és tényleg marha szomjas vagy.
  Vagy a frusztrációkból, elfolytott dolgokból fakadó álmok, pl. futnál teljes erőbedobással, már szinte a betonra lapulsz az áramvonalasság miatt, de akkor is csak lassított felvételként futsz. Esetleg ugyanez autóval és gázpedállal, tövig nyomod neki, már az ülésben is lecsúszol és szinte kinyomod az autó alján a gázpedált, de csak nem gyorsul a verda.
  Az ilyen álmoknak vannak pozitív variáció amelyek jó érzéssel töltenek el. Egy nagyon jól ismert tanyán vagyok egyedül, amikor szép lassan felemelkedek, felszállok a villanydrótok fölé, majd az a fölé magasodó fa fölé, remek érzés lenézni, remek érzés lassan repülni, ránézni a háztetőkre és az emelkedés-süllyedés érzése illetve a tudat, hogy sikerült nagyon pozitív élmény ébredés után is. Ennek másik változata, amikor nagyon gyorsan kell egy lépcsőn lefutnom és amikor a legfelső lépcsőfokról elemelkedek és suhanok lefelé, a levegőben futó mozgást végzek és a lábam nem éri a lépcsőfokokat, de mégis suhanok lefelé és leérek a lépcső aljára, pont olyan gyorsan ahogy akartam. Persze a levegőben történő mozzanatok az álmomban lassítva történnek (bullet-time :D), hogy át tudjam érezni ezt a remek érzést.
  Ezek mind-mind saját példák, de kb. mindannyiunkkal megestek már ilyen álmok.

  Rengeteget lehetne még írni a visszatérő álmokról is amelyek pontosan ugyanúgy néznek ki minden alkalommal. Volt ilyen a gyerekkoromban, ami megszünt és azóta sem álmodtam azt. Ezt megfejteni nem tudtam, de összességében nagyon érdekes, érzelmileg semleges, de a mai napig vissza tudom idézni.

  A legutóbbi két álmom az elmúlt napokból, nem bonyolultak, sajnos a kiváltó okokat nagyon jól ismerem a magánéletemből.

  Az egyik esetben egy nagy, félig meddig romos sok emeletes házban voltam, kicsit poszt-apokaliptikus volt a hangulat. Űrlények vagy valakik hamarosan ideérnek, akik miatt/ellen éppen atombombát szereltem. Nagyon bonyolult volt, csak én tudtam megcsinálni és nem hagytak békén. Mindenki érdekét szolgálta volna, hogy elkészítsem az atombombát. Az nem érdekelt, hogy mi is megsemmisülünk vele -evvel mindenki tisztában volt a romos házban-, de akkor is el kellett készülnöm vele mire idérnek az űrlények. Folyamatosan zavartak -főleg egy bizonyos személy- így nem tudtam koncentrálni és a legrosszabb az volt, hogy nem értette meg -nem akarta megérteni-, hogy miért fontos az, hogy ne zavarjon és elkészüljön az atombomba. Futottam előle az alagsorban és sírtam, miközben próbáltam a bombát elkészíteni.

  A második álmomban egy űrhajón emelkedtünk éppen a magasba. De ez az űrhajó úgy nézett ki, mint egy vízszintesen tartott hagyományos ablaktábla, kerettel. Kapaszkodók voltak rajta, rajtunk meg űrruha. Emelkedtünk, picit sötétedő tiszta kék ég volt a háttér, amit az ablaktábla forma űrhajó hajtóművei megvilágítottak. Evvel mentünk dokkolni egy nagyobb -üres és létfentartásra alkalmatlan- űrhajóra. Egyszer csak leestünk ketten az űrhajóról a három személyből. A két felnőtt leesett és egy gyermek ment tovább.
  Nem kezdtünk lezuhanni, hanem a kék háttér előtt lebegtünk, lassan forogtunk. Annak az oksa ismert volt azonnal, hogy miért estünk le az űrhajóról, de nem haragudtam senkire, nem ez volt a fontos.
  A helyzet a továbbhaladó gyerek miatt volt kétségbeejtő. Olyan pici volt még az űrruhában, hogy arra gondoltam, ha dokkol és ráébred, hogy egyedül van, akkor az számára nagyon félelmetes, illetve végzetes lesz. Szép lassan meg fog fulladni. Nem szerettem volna ha fél, ha az utolsó óráit félelemben, egyedül tölti, reméltem, hogy egy felsőbb erő, egy felsőbb lény (amit úgy képzeltem el, mint az Animátrixban a Second Renaissance részben a mesélő) megnyugtatja és végigkíséri azon az úton amin már nem lehet változtatni. Kétségbeesetten kértem magamtól, hogy jelenjen meg a felsőbb erő és közben gyötört a tudat, hogy mi fog történni.
  Folytogató, tehetetlen, rossz érzés kerített a hatalmába, ami már annyira maga alá gyűrt, hogy szinte küzdeni sem bírtam.

  Boards Of Canada - Amo Bishop Roden

  Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

Aktív témák