Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Kroni1

    veterán

    Volt egy kis üresjárati időm este és bementem egy kört az Árkádban lévő MM-ba hallgatózni. Meglepően sok fejes volt kitéve, szinte minden ott volt amit ki akartam próbálni, egy két AKG hiányzott mindössze. A sennheiser, philips és pioneer fejesek is ki voltak rakva szép számban, de nem fogott meg egyik sem, azokról irok amelyik vagy pozitív vagy negatív csalódás volt az itt olvasottak alapján a fejemben kialakult képhez képest. Forrásom a Moto G telóm volt PowerAMP programmal és Rock-Raggae-Elektro FLAC zenékkel. Mivel ehhez a telóhoz, utcára keresek zárt fülest a háttérzaj nem zavart, de nem is volt bent nagy zaj, ennél sokkal nagyobb zaj lesz bringával a városban tekerve.. Előrebocsájtom, hogy nem vagyok vájtfülü sem pedig szakértő, mint itt néhányan, egyszerűen azt a szubjektív véleményt szeretném leírni, hogy az én casual fülemnek és 58-as fejemnek mik tetszettek legjobban:

    - MDR-V150-es a Sony fülesek közül meglepett, 3,5k-ért kapható és ahhoz képest nem volt rossz, azonban nagyon kényelmes és könnyű.

    - MDR-XB400 űberszar. (de kényelmes, mint maga az egész XB széria)

    - AKG K511 meghallgattam immárom harmadszor de még mindig nem jött be, szerintem ez bejáratás után sem tetszene nekem, mintha zajosan jönne ki belőle a hang..

    - AKG 518LE Na ez durván meglepett, tetszik a hangja, annyi mély van benne ami nálam pont kellemes, 7k-ért kapható is a fejhallgatóplázában, ugyhogy már azt hittem meglesz a tuti, de sajna nagyon nyomni kezdett a párna kb 3 perc után, az én fejemre sajnos alkalmatlan! :(

    - MDR-XB600 felejtős, a mélyektől sokkot kaptam.

    - MDR-XB910 sokkal kellemesebb, de ez árban is látszik, ettől függetlenül valahogy ez sem kéne..

    - AKG K514 MKII Igen nagy dinamika, de nem sok mély érzésem szerint, adni kellett volna több időt de elsőre nagyon eltért a hangja a többitől, kissé furcsa volt.

    - MDR-V55 eredeti kiszemeltem. hangra tetszik, nem is kényelmetlen de, itt jön a következő:

    - MDR-ZX610 ez nekem (habár itt valaki írta, hogy csalódás volt neki a 600-as a V55-höz képest) érzésre nem szólt rosszabbul, elvileg ugye ugyanaz a membránja csak más kialakítású. Viszont amin meglepődtem kényelmesebb a fejemnek! Pedig képek alapján azt gondoltam, hogy a nagyobb párnás V55 jobb lesz nekem, de mégsem! kicsi, kényelmes, szép, egy kicsit drága, de új favorit nálam. (az én céljaimhoz)

    JBL E30 előbbiekhez képest fapadosabb, mélyek nincsenek. nem überszar, de max kb fele ennyi pénzt ér szerintem..

    JBL E40 kb ugyanaz, annyi különbséggel, hogy ez egy szerintem nagyon jó ötletet valósít meg: mivel cserélhető kábelt tettek rá ezért használható vezetékes fülesként is, és alkalom adtán kábel nélkül akár BT-vel is!!! Sajnálom, hogy nem szólnak ezek a JBL-ek csak kicsit jobban, m akkor tuti ezt választanám.

    MDR-1R nagyon nagyon kényelmes, és gyönyörű hang sztem, de pont a mérete miatt nekem túl nagy volna nekem sajna sportoláshoz és utcára.

    két denon is ki volt rakva akciósan 35 és 40k-ért, de egyik se működött, törött kábel... :(

    +
    Mötörheadphones IRON FIST

    erről eddig nem hallottam semmit, lehet űbergagyi de 30k ára ellenére nekem tetszett a hangja. Viszont nagy, hosszúkás fejre kényelmes csak szerintem ez a fura fejpánt.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák