Keresés

Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • tatabike

    őstag

    válasz MaciG #36818 üzenetére

    Demagógia. Nem csak az autósok adójából épülnek/javulnak az utak, ha csak abból épülnének, már nem is lenne út... :N Kérdezz meg egy közgazdászt nyugodtan. Az összes dolgozó ember adójának jókora része bele van feccölve, a gyalogostól a pilótáig. Amúgy az államnak 2x annyiba kerül egy autós, mint egy gyalogos, ezt se felejtsd el. Még úgy is, hogy az autósokról mindenféle adót lenyúznak még.
    Az meg a másik,k hogy Te honnan tudod, illetve mi alapján döntöd el, hogy egy bringásnak, aki az adott pillanatban éppen kerékpárral közlekedik, nem áll-e 2-3db V8-as, 5.7literes amerikai cirkáló otthon a garázsban, amelyek után 6x annyi adót fizet, mint Te?
    A KRESZ pedig arra az alapelvre épül, hogy a nagyobb közlekedő figyel a kisebbre, és védi azt. Ez csak tőlünk nyugatra működik, éltem Münchenben, kerékpárral jártam, és még csak az esélye sem legyintett meg egy alkalommal sem, hogy nem kapom meg pl. az elsőbbséget ott, ahol az nekem jár. Ellenben itthon már annak is örülsz, ha áttekersz Budapesten úgy, hogy nem csapnak el.

    Lauda, mutass egy, azaz egy darab szabályos autóst nekem. Komolyan. Menjünk ki valahova, és mutass nekem egyetlen autóst, aki mindenben megfelel az előírásoknak.

    [ Szerkesztve ]

    Apám, látja mit csinál az a kutya? Látom fiam, nyalogatja a tökeit. Apám, ezt én is kipróbálnám. Próbáld fiam, de szerintem meg fog harapni...┌∩┐(◣_◢)┌∩┐

  • tatabike

    őstag

    válasz Dio111 #36823 üzenetére

    Járdán nem kerékpározunk, ergo nem kerülhet hivatalosan a zebrára a kerékpáros, csak ha tolja, az meg már gyalogos. Ha kerékpárral megy át, nincs elsőbbsége. Amúgy a Kresz nem tiltja azt sem, hogy akár autóval megfordulj a zebrán, tehát nem hiszem, hogy a kerékpár ne mehetne át, csak éppen nem lesz elsőbbsége, mint a gyalogosnak.

    MaciG, állampolgárok, mint Te, ugyanolyan vagy akár nagyobb kötelezettségeik vannak, mint Neked. Akkor miről beszélünk? A kerékpáros sem törvényen kívüli.

    Amúgy nem védek én senkit, 24 éves a jogsim, 25 éve bringázok, és kamionsofőr leszek. 3 évig voltam kerékpáros futár. Rühellem a kocabringásokat, a szabálytalan autósokat, és a kretén gyalogosokat. :DDD

    [ Szerkesztve ]

    Apám, látja mit csinál az a kutya? Látom fiam, nyalogatja a tökeit. Apám, ezt én is kipróbálnám. Próbáld fiam, de szerintem meg fog harapni...┌∩┐(◣_◢)┌∩┐

  • tatabike

    őstag

    válasz bitpork #36828 üzenetére

    Jó, nézzük a másik oldalról. Mennyit rombol egy autós, és mennyit egy kerékpáros/gyalogos? Nagyságrendileg persze, hogy eltérőek a befizetések, na de a visszavett rész is eltérő, sőt... :K

    Igen, a kisebb ne éljen ezzel vissza. De a nagy visszaélhet vele, hogy Ő egy 1-1.5 tonna kalitkában ücsörög, a másik meg egy 10-15 kilós fémdarabon ül?

    Amúgy engem azért sem izgatnak ezek, mert fejlettebb helyeken már rég bebizonyosodott, hogy a városi közlekedés normálisan csak kerékpárral/tömegközlekedéssel oldható meg. Nem tudom, miért kellene azt gondolni, hogy itt majd nem ez lesz a tendencia. Továbbá nem értem azt sem, hogy a közlekedők nagy része miért ragaszkodik olyan görcsösen az autóhoz, amikor bárhova megy, mikor számtalan alternatíva létezik már. Jah, hogy lusták, bocsi... :U

    [ Szerkesztve ]

    Apám, látja mit csinál az a kutya? Látom fiam, nyalogatja a tökeit. Apám, ezt én is kipróbálnám. Próbáld fiam, de szerintem meg fog harapni...┌∩┐(◣_◢)┌∩┐

  • tatabike

    őstag

    válasz Lauda #36831 üzenetére

    Te merrefelé közlekedsz amúgy az országban, már ha nem titok? Mert régiónként igencsak eltérőek a körülmények.

    razzorr, na igen, én is ismerek olyan "csóró hülyegyerek" biciklistát, akinek cégei vannak, és többe került egy bringája, mint egy középkategóriás autó a szalonból... :DDD Ja, és nem egy biciklije van.

    [ Szerkesztve ]

    Apám, látja mit csinál az a kutya? Látom fiam, nyalogatja a tökeit. Apám, ezt én is kipróbálnám. Próbáld fiam, de szerintem meg fog harapni...┌∩┐(◣_◢)┌∩┐

  • tatabike

    őstag

    válasz Dio111 #36834 üzenetére

    Ez a baj, hogy bringázik a járdán. Sőt, van itt egy bringás fórum, ahová pont ezért nem járok már, mert ott szinte propagálják a járdázást, hogy mert az nem tilos, mert nincs is rá igazi tiltás a Kresz-ben, csak egy gumiszabály. Na hát, gumiszabály ide vagy oda, ha gyalogosan tipegek a járdán, és jön egy bringás, aki amúgy nyugodtan mehetne az úttesten, és rám csenget, vagy beszól, hamar az árokban találja magát.

    Múlt héten este a sógoromat a járdán csapta el egy kretén bringás, egy mellékutcában Érden, ahol évente két autó jár, és még fel volt háborodva, hogy a gyalogos a járdán miért nem néz körül... :F Na ilyenkor kicsit szégyellem, hogy bringás is vagyok, de hát ez van, kreténekkel van tele ez az ország mindenhol...

    Apám, látja mit csinál az a kutya? Látom fiam, nyalogatja a tökeit. Apám, ezt én is kipróbálnám. Próbáld fiam, de szerintem meg fog harapni...┌∩┐(◣_◢)┌∩┐

Új hozzászólás Aktív témák