A Motorola legnagyobb dobása az utóbbi időben minden kétséget kizáróan az Android 2.0 alapú DROID volt, mely a korábbi pletykáknak megfelelően hivatalosan is megkapta az Android 2.1 alapú firssítést, ám az amerikai Verizon Wireless egyelőre nem kívánja minden ügyfele számára elérhetővé tenni azt, hanem csak egy kisebb csoport számára teszi elérhetővé, majd a visszajelzéseitől függően válhat elérhetővé a szoftver. Az európai Motorola MILESTONE frissítése az amerikai modelltől függetlenül lesz elérhető.
Azóta történt
-
Android 2.1 firssítést kap a Motorola Milestone
A Motorola Milestone tulajdonsai közvetlenül a telefon menüjéből is frissíthetik telefonjuk operációs rendszerét.
Hír 13
-
Android 2.1 frissítést kap a Motorola Backflip
Várhatóan a harmadik negyedév során lesz elérhető a hátrafelé hajtható gombsorral szerelt Motorola Backflip rendszerfrissítése.
Hír 7
-
Android 2.1: Gyenge képminőség a galériában
A Google hivatalosan is megerősítette, hogy az Android 2.1 galéria alkalmazása gyengébb képminőséggel bír.
Hír 22
-
Motorola Flipout: Négyzetes Android 2.1 mobil
Ismertté vált a teljes billentyűzettel szerelt, Android 2.1 alapokon nyugvó négyzetes formavilágú Motorola mobil specifikációja.
Hír 26
Hirdetés
Percről percre
it A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Macska topik
- Apple notebookok
- Zyxel NAS326
- Eredeti játékok OFF topik
- Gyúrósok ide!
- ASUS RT-AC86U: hiánypótló darab a gyártó Wi-Fi útválasztóinak sorában
- Politika
- Súlyos adatvédelmi botrányba kerülhet a ChatGPT az EU-ban
- További aktív témák...