Hirdetés

Máris bemutatták a Honor 50 utódját

Csak innen nézve tűnik úgy, hogy a Honor 60 alig a Honor 50 piacra lépését követően bemutatkozott, de ennyire nem csúsztak egymásra azért a generációk.

A Honor 50 nemrég került felénk piacra, a Honor 50 Lite pedig konkrétan aznap, amikor a Honor 60-at Kínában bemutatta a gyártó. Ez első pillantásra átgondolatlan lépésnek tűnik, ám érdemes tudni, hogy a Honor 50-et már az idei év tavaszán bejelentették, csak a függetlenedő Honornak kellett némi idő és előkészület, mielőtt teljes gőzzel visszatértek az európai piacra. A tavaszi bemutatóhoz képest azonban időszerű volt az utód, ami egyébként lehetett volna Honor 50S is, mert óriási változások azért nem történtek.

Most is két modellről van szó, a Honor 60 mellett létezik egy Pro utótagú variáns is, ami a Honor 50 esetében is így volt, ám a Pro abból a szériából sem jutott el felénk, de nincs kizárva, hogy ezúttal másképp alakul. A chipset a Pro esetén a Snapdragon 778G+, ami a korábban használt Snapdragon 778G kissé felturbózott változata. Magasabb órajel és elvileg 20%-kal nagyobb grafikus teljesítmény jellemzi. A sima Honor 60 azonban maradt a most is használt 778G-nél.

A 120 Hz-es AMOLED kijelző megmaradt, a 6,67 inches képátló is, a Pro modellnél 6,68 inch van megadva, mert ott nem csak a két oldalélre hajlik le a panel, hanem alul és felül is kicsit kanyarodik. Az oldalélekre való lehajlás szögét 58 fokban adta meg a gyártó. Mindkét eszköz esetében középre ütött kameralyukban ül a szelfi modul, 32 megapixelt szállít a sima Honor 60-nál, a Pro verzióban 50 megapixeles a felbontás.


[+]

A fő eltérés a hátlapi modulokban keresendő, itt ugyanis a Pro modell nagyot lépett előre: a 108 megapixeles főkamera mellett 50 megapixeles az ultraszéles modul, amely autofókuszt is kapott, így szupermakrózásra is alkalmas. A sima Honor 60 azonban maradt azon a szinten, mint amit a Honor 50 is képviselt (8 megapixeles a széleslátóhoz tartozó szenzor).


[+]

Akkumulátorban is történt előrelépés, most már 4800 mAh-s a telep a Pro változatban, a sima Honor 60 4300 mAh-t kínál. A töltési sebesség 66 wattos. A rendszer már a 12-es Androidra épülő Magic UI 5.0, ami az első komolyabb frissítés a felületen azóta, hogy a Honor önálló gyártóként van jelen a piacon. Egyelőre csak kínai árakat ismerünk, ezek nem túl mérvadók, ráadásul még biztos kell pár hónap arra, hogy az újdonságok felénk is piacra lépjenek, akkorra pedig az árazás is más lehet.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Hirdetés