Kedves Olvasóink, nekünk most bizony nagyon jó. A reggeli fél négyes ébredés egy kicsit mindenkit megviselt, de ennyi áldozatot bármikor hozna bármilyikünk azért cserébe, hogy délután 1-kor már a város szívében, szikrázó napsütés mellett KAS-t iszogassunk egy tetőteraszon, Barcelonában. De haladjunk sorjában, mert azért történt egy-két dolog, amíg idáig eljutottunk.

Barcelonai reptér, reggel

Tökéletes időzítéssel érkeztünk meg a reptérre, csomagok feladva, biztonsági ellenőrzésen érdekes módon az összes rosszarcú átcsúszott hiba nélkül, aztán már úgy értünk a kapuhoz, hogy javában zajlott a beszállás. Megvillantottuk a priority boarding nevű extránkat, miközben furakodtunk előre, egy könnyed Madre (anyátok) azért elhangzott egy sorban álldogáló spanyolajkútól, de ezen inkább csak jól szórakoztunk. Soha nem szálltam fel még repülőre elsőként, mondjuk tökre ugyanolyan az élmény, mint hetvenedikként, csak oda ültem, ahova akartam. Nagyon érdemes volt az ablak mellé tenni a székhelyemet, mert a felszállás után 23. másodperctől a leszállás előtti 17. másodpercig a világon semmit nem lehetett látni.

A táska és a badge

Átvettük a csomagokat, átbuszoztunk a másik terminálra, hogy felvegyük a sajtós belépőnket, minden olajozottan alakult, kaptunk megint kis hátizsákot és itteni tömegközlekedési bérletet is. Aztán bezúztunk a város közepébe, miközben havaseső ömlött, hát nem voltak éppen tökéletesek a kilátások. A Plaça de Catalunya 5. szám alatt van egy bevásárlóközpont, célzottan oda tartottunk, hogy a Tuenti nevű virtuális szolgáltatónál prepaid SIM-et vegyünk. Ez mondjuk laza 40 perces művelet volt, angolul nem beszélő staff segítségével, akik mindenáron be akarták nekünk beszélni, hogy a SIM, amit adnak, kizárólag telefonban és tabletben működik, ha betesszük egy routerbe, akkor kenhetjük a hajunkra. Egyébként tényleg nem sikerült még működésre bírni, de nem adjuk fel, csak most éppen semmi szükség nincs rá.

Ilyen volt az idő, amikor megérkeztünk

Aztán Kind, Legendd és az opertőrünk a katalán gasztronómiai különlegességnek számító Burger Kingbe ültek be, amíg mi Bochával a Tuenti netet próbáltuk intézni. Amint onnan elszabadultunk, mi bizony a Café Catalunya nevű vendéglátóipari egységbe vetettük be magunkat, kávé, panini, csapolt KAS. És mi jártunk jobban, jól ki is röhögtük a másik három tehetséget. Innen elsétáltunk a lakásunkat bérbe adó irodába, ami még mindig a történelmi városrész egyik sikátorának alagsorában van, és ezek sem tudnak angolul, még szerencse, hogy pont turizmusból akarnak megélni. Legendd viszont spanyolul meglehetősen penge, ezért lebeszélte a nénivel, hogy mi újság, rákérdeztünk a netre, ami sajnos nincs, de biztos lehet majd valami ingyenes WiFi-t fogni - mondta a helybéli senorita, de zsebünkben egy Tuenti kártyával ez annyira nem izgatott fel senkit.

Útban a szállás felé

Nekivágtunk, hogy felkeressük a hajlékot, csak voltunk annyira ügyesek, hogy a pontos címet nem kérdeztük meg, bár én még otthon megnéztem a Streetview-n, hogy melyik ház a mienk. Odaértünk, és itt ilyen keskeny, de magas házak vannak, öt méterenként van egy kapualj, úgyhogy a környék összes ajtaján megpróbáltunk bejutni tök esélytelenül. És ez egyébként senkinek sem tűnt fel, hogy itt van öt darab, bőröndös ember, akik állnak egy utcasarkon és közülük ketten minden ajtót feszegetnek. Aztán jött a megoldás, a visszaigazoló levélben ott volt a cím, a kulcsot pedig a másik irányba kellett forgatni.

A lépcsőház fentről

Azt tudtuk, hogy a legfelső lakás a mienk, negyedik emelet volt a hivatalos infó. De ez a lépcsőház, ez nagyon durva. Egy ember fér el, ha jönnek szembe, akkor nem tudom, hogy mi van, még nem volt rá precedens. És rohadt magasra kell felmászni, a negyedik emelet egy ordas nagy hazugság, ez kábé a hetedik lehet, de ilyen szinteltolásos az épület, szóval nincs egzakt információ, a lényeg, hogy olyan rohadt magasan vagyunk, hogy a tetőteraszunkról messze ellátni a hegyek felé, és többen is vagyunk (Bocha és én), akik nem merünk lenézni az utcára. Eddigre a nap is kisütött... szóval nem csupán kisütött, hanem konkrétan nincs felhő az égen. Zéró.

Legendd és a balkonvécé

A lakásról pár szó, csak hogy egyértelmű legyen a dolog. Belépsz, van egy ordas nagy nappali, konyhával együtt. Innen nyílik a tetőterasz, amelynek az alja finoman szólva sem sík. A másik irányba haladva három darab kétágyas szoba nyílik, ezek előtt egy balkon húzódik végig, ami igen keskeny, én kvázi ki sem merek lépni. Pedig érdemes, nem csak a kilátás miatt, hanem mert az egyik végén nyílik egy proper budi. Operatőrünk élt is a lehetőséggel, beült alkotni, de gyanúsan sokáig nem tért vissza a nappaliba. Mondjuk vannak ilyen típusok, nem aggódtunk, de amikor Bochát felhívta, hogy beragadt a klotyóba, akkor azért volt derültség. Kicsúsztatta a kulcsot az ajtó alatt és ki tudtuk szabadítani. Szerencsére a lakások belül is van még egy klozet, illetve zuhanyzó is, úgyhogy az erkélyen való trónolás átkerült az extrém sport kategóriába. A ház aljában van egy meglepően nagy közért, ahol másfél literes KAS is kapható, az ellátmánnyal tehát nem lesz gond.

Étkezés a teraszon

Kisvártatva felfedeztük, hogy van a falon egy router, nocsak. Persze a hátuljára ragasztott SSID és jelszó teljesen esélytelen volt, de találtunk egy UTP kábelt, Bocha leült mellé, belépett az adminba, átírta a jelszót, azóta van 6 Mbit/s sebességünk lefelé. Ez arra bőven vidám, hogy tudjunk dolgozni, nincs adatforgalmi korlát, sosem volt még olyan lakásunk itt Barcelonában, ahol nem kellett volna szívni a nettel, most ez is megoldódott. Most mindjárt burkolunk valamit, amit Bocha összeüt (zöldség és hal persze nem lesz benne, de azt majd este pótoljuk), aztán kicsit sétálgatunk abban az időjárásban, ami minden eddigi előrejelzés szerint lehetetlen, hogy legyen.

A képek Nokia Lumia 920-szal készültek. Kivéve Legendd és a klozet.