Hirdetés

LG blog: Hatalmas standdal képviselteti magát az IFA-n az LG

Az IFA mindig jó alkalom arra, hogy azok a cégek, akik nem csak egy területen vannak jelen megmutathassák, hogy milyen sokrétű a portfólió. Az LG olyan elitklubba tartozik, ahová keveseknek van bejárásuk, hiszen az elektronika minden válfajával foglalkoznak. Okostelefonok, táblagépek, tévék, mosógépek, zsinór nélküli porszívók, házimozi eszközök sorakoztak a berlini kiállítás egyik legnagyobb standján, úgyhogy magunkra erősítettünk egy kamerát és végignéztük, hogy mivel próbálta az LG elkápráztatni a nagyérdeműt.

Látszik, hogy igen sokan voltak a területen, arra a 6-7 percre, amíg végigosontam a standon kvázi mindenkiből sikerült valamiféle reakciót kiváltanom, ami a videón is tetten érhető. Az biztos, hogy az LG kitett magáért, itt lehetett először megfogni a kerek kijelző G Watch R-t, a G3 kisebb testvérét, a G3 S-t, kirakták a G3 Stylus nevű telefont is, illetve a táblagépek teljes kínálatát. A koreai cég mindig komoly standot rak össze, idén már láttuk őket Barcelonában és a CES-en is, sosem kellett csalódnunk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • LG G3 Screen – NUCLUN lapkával

    Az LG saját fejlesztésű nyolcmagos processzorával, 225 megabites LTE-A modemmel és valamivel alacsonyabb felbontású megjelenítővel érkezik a G3 frissített kiadása.

Előzmények

Hirdetés