Erős negyedévet zárt a Samsung

A Samsung ugyan nem tudott olyan látványos első negyedéves növekedésről beszámolni mint az Apple, de az időközben 22 százalékosra növelt piaci részesedése még így is több mint meggyőzőnek tűnik. A januártól márciusig tartó időszakban a nagyobbik dél-koreai gyártó 64,3 millió készüléket értékesített, mely az előző negyedévhez képest ugyan 7 százalékos visszaesést jelent, de az előző év azonos időszakához képest a bővülés így is közel 40 százalékos volt. A drágább modellek piaci sikerének köszönhetően a részleg bevétele egy év alatt 8 százalékkal 7,66 millió amerikai dollárra nőtt, míg a nyeresége mindössze 1 százalékkal mérséklődőtt, így egymilliárd dollár körül alakult.

Az elmúlt negyedévben az érintőkijelzős modellek részaránya 27 százalék fölé emelkedett a gyártó teljes termékpalettájában, mely trend a jövőben is folytatódni fog. A Samsung előrejelzései szerint az áprilistól júniusig tartó negyedév során is komoly bővülésre lehet majd számítani, hiszen az Android és Bada OS alapú ajánlatok mellett a mérsékeltebb árú érintőkijelzős modellek választéka is sokkal szélesebb lesz.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés