Dél-Korea legnagyobb vállalata, a Samsung Electronics Co. Ltd. üzemi eredménye a mobiltelefonok, a memóriachipek és az LCD-panelek piacán erősödő árverseny miatt az egy évvel korábbi háromnegyedére, 1610 milliárd vonra (1,681 milliárd dollár) csökkent az idei első negyedévben. A nettó nyereség pontosan ilyen mértékben emelkedett ugyan, de ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy egy évvel korábban a hitelkártya-üzletág egyszeri 700 milliárd vonnal kurtította meg a profitot. A Samsung részvényeinek árfolyama, amely a negyedév folyamán több mint 4 százalékkal gyengült, a bejelentés után több mint 3 százalékkal erősödött, mivel a cég közölte: a következő hónapokban közel 2000 milliárd vonos részvény-visszavásárlást tervez.
A világ első számú memóriachip-gyártójaként is számon tartott Samsung a lapkák eladásából az egy évvel korábbinál közel 20 százalékkal kisebb nyereséget produkált, miután – elsősorban a NAND-chipek árának 50 százalékos csökkenése miatt – a félvezetőgyártó üzletág profitrátája 5 százalékponttal, 26 százalékra csökkent. Hasonlóképpen zárta a negyedévet a világpiaci részesedés tekintetében harmadik helyen álló mobilgyártó üzletág is, amelynek nyeresége éves összevetésben 45 százalékkal csökkent, profitrátája 17 százalékról 7 százalékra esett. Ugyancsak az árverseny nyirbálta meg az LCD-paneleket gyártó részleg nyereségét; ezen a piacon 2006-ra a Samsung immár a korábban prognosztizált 10-15 százalékot jóval meghaladó árcsökkenésre számít.
Az árversenyt nyögi a Samsung
- Írta: Napi
- Forrás: It.news
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Igazi veteránnak számít a chipgyártó üzletágban Kevin O'Buckley, aki innentől kezdve az Intel Foundry Services részlegét vezeti.
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
ph A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.
A kard és az űr az új Arc meghajtó két fő motívuma
ph A 31.0.101.5518-as csomag három hibával is leszámolt.
Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
gp Az elkövetkező időszakban többek között a Senua’s Saga: Hellblade II-t kapják meg az előfizetők.
Érkezik a Crucial LPCAMM2 memóriamodulja
ph Az új szabványra épülő opció 32 és 64 GB-os verziója árat is kapott már.
Red Dead Redemption - Újabb jel, hogy PC-re is megjelenhet?
gp Vajon a Rockstar meddig húzza még az időt azzal, hogy végre elhozza még egy platformra a játékot?
Rekordmagasba lökte az EPYC és a Ryzen az AMD-t
ph Az asztali és a szerverpiacon még sosem mértek ilyen magas piaci részesedést a kisebbik CPU-gyártónak.
Alig egy nap múlva végre bemutatkozik az Assassin's Creed Shadows
gp A Red kódnéven futó epizód végre a feudális Japánban fog játszódni.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- hcl: Heinner Sandstone HSVC-H18.5 porszívó mentés
- Ukrajnai háború
- Júliustól kötelező biztosítást kell fizetni egyes rollerek után is!
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Békéscsaba és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Mobil flották
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Az NVIDIA szerint a partnereik prémium AI PC-ket kínálnak
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Autós topik
- További aktív témák...