Gyorskeresés
Sony Ericsson Zylo - házi feladat
Újabb tucatcsúszka a japán-svéd gyártótól, melybe döbbenetes módon mégis sikerült némi egyediséget csepegtetni.
Hirdetés
Előszó, tartozékok
Vannak olyan dolgok az életben, melyeket nem kimondottan könnyű elkezdeni. Elsőre úgy tűnhet, hogy ezek közé tartoznak azok a cikkek is, melyek olyan mobiltelefonokat mutatnak be, amiket már sokszor láthattunk kicsit átdolgozva, más külső mögé bújtatva, de lényegi változtatás nélkül. A Sony Ericsson Zylo pont egy ilyen "tucatkészüléknek" tűnik, de a helyzet szerencsére nem olyan komor és szomorú, mint amilyennek talán elsőre tűnhet, írni mindenről lehet írni, főleg, ha az embernek ez a munkája. Arról nem is beszélve, hogy minden telefonban lehet találni érdekességet: ha nem lenne így, valószínűleg nem is lenne érdemes publikálni efféle teszteket. Aki tehát a címet elolvasva csak megrázta a vállát és azt mondta, hogy ezt a telefont már ismerem, az nyugodtan olvasson tovább, lesznek itt érdekességek!

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy több alkalommal is kaptunk már kritikát, amiért az efféle készülékek felvezetésekor elmondjuk, hogy ez az ezredik ugyanolyan telefon a piacon, ami valahol tény, de tulajdonképpen abszolút nem egy rossz dolog. Receptnek egyenesen kiváló, amit jól példáz az, hogy több gyártó is alkalmazza, nem kis sikerrel, a Nokia például többek között azért tud még piacvezető lenni, mert a készülékei mögött szinte minden alkalommal ugyanaz a felhasználói felület és user experience lapul. A japán-svéd vegyesvállalat is ezt az utat járja, hírnevüket is ennek köszönhetik: megbízható készülékek évek óta ugyanolyan, ebből adódóan jól kezelhető és ismerős menürendszerrel, kellemes multimédiás képességekkel. A folyamatosan fejlődő technikai világban kincset ér az ilyesmi.
A Zylo tehát a legújabb reinkarnáció, W20i néven is ismerhetjük, a Facebook ismerőseim legalábbis, a készülék ugyanis a megkérdezésem nélkül írt magáról egy status update-et, mikor beléptem róla a profilomba - ez milyen dolog? Zavaró, mondhatnám, ha egy szóval akarnék válaszolni, de ez a bekezdés a dobozról és a tartozékokról szól, csak kicsit meg kellett nyújtanom, mert ha annyit írnék, hogy "van hozzá töltő és headset", akkor egy kissé talán túl rövid lenne. Esetleg kiegészíthetném annyival, hogy a "a doboz kicsi", mert ez is egy tény, ráadásul örömteli, a Sony Ericsson mostanában odafigyel a környezetvédelemre. De most lapozzunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Sony Ericsson Yendo - felfedezetlen tehetség
Ez a gyártó első, zárt rendszerű, teljesen érintésvezérelt telefonja. Az irány jó, de van hová fejlődni. Bőven.
-
Sony Ericsson W100i Spiro – a zene mindenkié
Kifejezetten jó képességekkel bíró modellt hozott a Sony Ericsson a legolcsóbb kategóriába.
-
Sony Ericsson Aspen - már ötletnek is rossz
BlackBerry kinézetű, QWERTY gombsorral ellátott készülék 2,4 hüvelykes érintőkijelzővel és Windows Mobile-lal?
Előzmények
-
Sony Ericsson X10 mini pro - kicsi a bors
Nagyon pici okostelefon, nagyon pici gombsorral. Mégis jó.
-
Sony Ericsson Vivaz Pro - a gombok ereje
A Sony Ericsson kellemesre sikerült Symbian alapú készüléke is gombsort kapott. Ennek megfelelően pedig előnyére változott.
-
Sony Ericsson Xperia X10 mini - kategóriát teremtett
Elképesztően kicsi, mégis minden tud a japán-svéd gyártó új androidos készüléke, melynek menürendszerét tanítani kellene.
-
Sony Ericsson X10 - a fa nagy, a fejsze kicsi
Nagyon egyedi szeretett volna lenni a gyártó első Android rendszerű készüléke. A sok újításnak azonban hátránya is van.
-
Sony Ericsson Elm - életben jó
Kellemes kis készülék a japán-svéd duó új zöld telefonja, mely leginkább íves hátlapjával és kellemes kezelhetőségével hívja fel magára a figyelmet.
-
Sony Ericsson Xperia X2 - ugyanaz a gödör
Kivel esett már meg, hogy kétszer egymás után ugyanabba a gödörbe lépett bele? A Sony Ericssonnal mindenképp.
-
Sony Ericsson W715 - harmadik félidő
G705 és W705 néven a független piacra már kétszer ellőtték ezt a formatervet. Most a Vodafone torkán sikerült lenyomni, bár kissé rágós lett.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








