Gyorskeresés
Samsung S7070 Diva - női Corby
A koreai gyártó legújabb telefonja a női felhasználókat vette célba, de a formám kívül nem sok újat mutat.
Hirdetés
Bevezető
Amióta a mobiltelefon nem csupán a milliomosok játékszere (tehát évtizedek óta), a gyártók mindig megpróbálták termékpalettájuk elemeit elkülöníteni egymástól. Ez az üzletembereknek szól, ez a fiataloknak, ez az időseknek, s természetesen nem maradtak ki a szórásból a nők sem. A Samsung az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkezik ezen a vonalon, első próbálkozásuk még az A400 volt (szerette mindenki), s azóta is számos női készülékkel jöttek elő.
A legutóbbi termék az S5050 volt, amely nem sikerült túl fényesen, ezért most az érintőképernyős vonalat lovagolták meg, s az S7070-et teljesen más fából faragták. A kódszám mellett nevet is kapott az eszköz, egyszerűen Diva, ami elég találó. A gyártó nem vacakolt sokat, gyakorlatilag a nálunk is bemutatott, s hallatlanul népszerű Corby köré rittyentettek egy új házat, kicsit variáltak a menürendszerben, s ezzel el is készült az újdonság.
Őszinte leszek: a női telefonokkal nekünk mindig kicsit nehéz azonosulni. Ilyenkor kapóra jön a család, illetve az ismerősök, szerencsére a külsőről alkotott női vélemények elégnek bizonyulnak ebben az esetben, hiszen a belső felépítésben semmi rendkívülit nem fogunk találni. Úgyhogy egy hétvégére hajlandó voltam a Diva társaságában mutatkozni, hogy begyűjtsem a tapasztalatokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung B5310 CorbyPRO - billentyűvel bővítve
Azt hittük, hogy a Corby gyerekeknek készült, ehhez képest mindenkinek ilyen van. A Samsung pedig hullámlovast játszik, billentyűzettel bővít.
Friss tavaszi színekben a Samsung Corby
-
Samsung S5150 Diva - a megosztó
Attól, hogy mi nem találkoztunk olyan emberrel, akinek tetszett volna, még veszik, viszik.
Gresso Grand Monaco Red hölgyeknek
Samsung Clutch W9500: Díva egy felsőbb osztályból
MWC2010: megfogdostunk egy Divát
Piacon a Samsung Genio Slide
Három „cápát” mutatott be a Samsung
Előzmények
Két dívát mutatott be a Samsung
-
Samsung B3210 CorbyTXT - SMS-bugger
A Samsung Corby billentyűzettel ellátott változatát SMS és e-mail bajnok gyerkőcöknek találták ki. Nem lenne rossz, csak kissé instabil.
-
Samsung S3650 Corby - kölyöktáccs
Egyre olcsóbban lehet érintőkijelzős telefonhoz jutni. A koreai gyártó már a fiatal korosztálynak is kínál ilyen készüléket.
-
Samsung S5600 - ujjgyakorlat a rotációs kapán
Az S5230 nagyobb testvére igazából kisebb. Az alap ugyanaz, a tudás több, a TouchWiz pedig olyan, amilyen.
-
Érintőképernyős kezelőfelületek
Minden gyártó próbál olyan érintésvezérelt rendszert alkotni, amellyel a készülék kényelmesen vezérelhető. De nem mindegyiknek sikerül.
-
Samsung S5230 - tudja, hogy mit akarsz
Apró TouchWizes Samsung átlagos tudással és gesztusvezérléssel, korrekt áron.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









