Gyorskeresés
Samsung B100 - kis pénz, kis Samsung
Nagyon olcsó a Samsung alsókategóriás modellje, alig kúszik kártyafüggetlen ára 10 lepedő fölé.
Hirdetés
Bevezető
Két sikermodellt említenék meg azért, hogy az olvasó tudja hová pozícionálni a Samsung B100-at. Az első a Nokia 1112, ennek kapcsán nem lennék meglepve, ha a cég legnagyobb darabszámban eladott készülékeinek dobogójára felverekedte volna magát. A másik a Motorola F3, amely mind a mai napig ellentmondásos reakciókat vált ki a témára fogékony felhasználókból, elég csak belepislantani a kapcsolódó fórumba.

A Samsung B100 ezt a párost próbálja kicsit megszorongatni, rögtön azzal, hogy bár árban egyelőre egy lepkelehelletnyivel fentebb helyezkedik el, de rögtön színes kijelzővel indít. Ez a szegmens mindig népszerű lesz, s bár az ide célzott eszközök eladásán nincs olyan busás haszon, mint egy raklapnyi B&O Serenata értékesítésén, a darabszám mindig többszöröse a drágább modellekből eladható mennyiségnek.

Olcsó telefont csinálni úgy szokás, hogy vagy előveszünk egy régi modellt, rajzolunk hozzá valami fapados házat, aztán mehet is ki a piacra, vagy pedig a célcsoport igényeinek megfelelően nulláról indítjuk a tervezést, de ilyenkor remélhetőleg valami egyedit hozhatunk létre. A Nokia 1112 az előbbi, az F3 az utóbbi utat járja. A B100 a Nokia nyomdokain halad, régi megoldások köszönnek vissza egy egész pofás kis készülékben, s ezzel máris leverte finn vetélytársat, mint Neo a vázát, mert a formaterv meglehetősen jól sikerült.

Az XXL GSM által leszállított készülék valószerűtlenül apró dobozkában érkezett, már kicsomagolás előtt tudtam, hogy nem a funkciók hosszadalmas felsorolása fog kitölteni 3-4 oldalt. A dobozban a telefonon és a töltőn kívül semmi sincs, még egy fülest sem adnak grátisz gyanánt a júzernek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung B300 - retekegér
Újabb alsós Samsung került a kezünk közé, nagyon olcsó és olyan is.
-
Samsung B320 - kispolák nitróval
Belépő szintű készülék rendkívül gyors szoftverrel. Furcsa párosítás.
-
Samsung M310 - parányi test, parányi tudás
Újabb olcsó készüléket küldött harcba a Samsung, ezúttal sincs benne sok extra.
-
Samsung M620 - kicsit más
Újabb Samsung modell, mégsem kell unottan félretennünk.
Előzmények
Samsung kamerák Nokia mobilokban
A Samsung B200 specifikációi
Részletek a Samsung B110-ről
-
Samsung Z150 retest - vissza a tökélybe
Egy évvel a megjelenés után kis hazánkba is bejutott valahogyan a Samsung Z150, amire szerintünk még mindig bőven lenne igény.
-
Samsung J750 - a szerkesztő álma
Ez sorban a 6875. Samsung modell, ami az elmúlt egy évben megfordult szerkesztőségünkben. Röviden: olyan, mint a többi.
-
Samsung M110 strapateszt
Magunk sem gondoltuk volna, hogy ekkora élmény szétzúzni egy mobiltelefont.
-
Samsung M110 - agyatlan katona
Újra van strapabíró készülék a boltokban. A Samsung M110 azonban kőbuta.
-
Samsung J400 - Újítás? Nincs.
Úgy tűnik, hogy a 3G lassan, de biztosan beférkőzik a low-end szektorba is.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a játékba.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








