2010. augusztus 1., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek  »  Navigáció rovat

Olcsó navik egymás ellen

  • (f)
  • (p)
Elemzés – Írta: Bog | 2007-06-29 08:47

A Garmin nüvi 200 és az eddig ismeretlen Tibo A1700 feszül egymásnak.

Hirdetés

Bevezető

Lassan minden harmadik autóban látok navigációt a műszerfal felett libegni, és ez így van jól. Az utólag beszerelhető navigációs berendezések száma megtöbbszöröződött, áruk lefelé zuhan, egyre-másra jönnek elő az eddiginél kedvezőbb ajánlatok. A navigáció ma már nem csak a luxuskategória kiváltsága, elérhető bárki számára, és bizony jelentősen megkönnyíti a tájékozódást.

A mostani tesztben két olcsóbb versenyző szerepel, ezúttal a MobilX jóvoltából a Garmin legegyszerűbb, jelenleg 60 ezer forintos készüléke került a mérleg egyik, míg az Infopatika közreműködésével a Tibo A1700 a másik serpenyőjébe. A Tibo nálunk járt verziója kicsivel olcsóbb (51900 Ft), de létezik belőle egy 72 ezer forintos verzió is, amely csontra ugyanezt tudja, csak nagyobb a kijelzője. Ha körülnézünk a piacon, akkor labdába rúghat még a Mio C250, illetve valami olcsóbb MyGuide is, de ez utóbbi három eszköz mind az iGO rendszert használja, így csak a többletszolgáltatások, az esetleges akciók és a külső dönt közöttük.

A Garmin nagy név a navigációs piacon, évtizedek óta jelen vannak, ám mostanában nagyon össze kell szedniük magukat, mert a Windows CE alapú PNA-k térhódítása jelentősen megkavarta az eddigi langyos állóvizet. PNA-t azok vásárolnak, akiknek nincs szükségük egy komplett PDA-ra, van mobiltelefonjuk is külön, de a kocsiba kell nekik egy navigációs berendezés. A PNA pont ezt nyújta, szinte semmi másra nem jó, mint tájékozódásra, cserébe az ára sem vészes.

Mint gyakorló navis sokszor keveredem olyan beszélgetésbe, hogy a technológiától idegenkedő illető azzal jön, hogy a papír alapú térkép a töredékébe kerül egy navigációs cuccnak. Ezt imádom, jöhetnek az érvek. A térképet biztos nem fogod frissíteni. Nem baj, szól a válasz, veszek minden évben újat, az bőven elég. Ühümm. És az útvonalat ki tervezi meg? Hát erre vannak a netes útvonaltervezők. Minden nap? Akár igen, mondja, de itt már inognak az érvek. És ha az adott útszakasz, utca esetleg le van zárva? Akkor félreállsz a kocsival és gyorsan áttervezed az utat? És ki fogja megmondani, hogy az útvonalon hol tudsz tankolni, hol van kórház, étterem, esetleg szerelő? És azt hogyan oldod meg papírtérképpel, hogy előre szól a következő kanyar és elágazás előtt?

Aki egyszer már látott működés közben navit (főleg iGO-t), annak nem kell az előnyöket ecsetelni. Még anyám is tudja kezelni, pedig neki a videó is a misztikusan működtethető berendezések halmazába tartozik, belföldi útjaira néha kölcsön is kéri tőlem a C310-et. A mindig kétkedő Parcit is meg tudta győzni egy iGO-val végignavigált CeBIT utazás, én pedig nap mint nap óriási hasznát veszem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

BitMarket ajánlatok

  • Airis T940 GPS navigáció 4.3 + Európa térkép

    Specifikációk: Navigációs típus: kézi, Kijelző: tükröződésmentes, TFT LCD,, Kijelző mérete: 4.3", Felbontás: 480...

    32 750 Ft-tól
    Értékelés: még nincs
    megnézem!
  • CNS Primus Bluetooth

    Specifikációk: Audio/Video lejátszás, Navigációs típus: autóba szerelhető, Kijelző: TFT LCD érintőképernyő, Kije...

    24 063 Ft-tól
    Értékelés: még nincs
    megnézem!
  • Caska CA3033

    Specifikációk: Audio/Video lejátszás, Navigációs típus: autóba szerelhető, Kijelző: TFT LCD érintőképernyő, Kije...

    192 500 Ft-tól
    Értékelés: még nincs
    megnézem!
Még több BitMarket ajánlat...

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2010 PROHARDVER Informatikai Kft.