Vártam rá

Ezt a mobilt vártam. Komolyan vártam, mivel az előzetes információk, képek, adatok alapján a készülék igencsak tetszetős volt mindenkinek, aki zenében gondolkozik. Ugyan nem vagyok már az a hajnalig techno partikon ugráló arc, de valamikor igen sok zenét hallgattam, és továbbra is fontos része a napjaimnak ez a stílus. Igaz, manapság inkább rádiót hallgatok, és csak néha kerül terítékre mondjuk egy Tiesto mix meghallgatása, de hát öregszik az ember fia, ráadásul komolyodik is.

A készülékről talán mindent elmond, hogy egy techno bulin mutatta be a finn gyártó. Ezzel egyértelműen a fiatalokat próbálja megfogni, és ez még sikeres stratégia is lehet, hiszen anno az Xbox is bemutatkozott több Gazometeren, és abból is szép szám fogyott. A Nokia készüléke biztosan nem fog hasonló példányszámot produkálni. Mi nem egy techno rendezvényen csíptük meg a telefont, hanem az XXL GSM-től kaptuk.

Ha végigtekintünk a jellemzőkön, akkor minden W800i tulajnak felcsillan a szeme. Symbian operációs rendszer, sztereó fülhallgató, rádió, 2 megapixeles kamera, forgatható kezelőszervek, mind-mind szépen csengenek, és szinte borzolják a zenerajongó lelkét. A következő pár oldalban kicsit jobban kivesézzük, mi lapul a marketing mögött és megnézzük, hogy mi sikerült jól és mi rosszul. Ahogyan mindig is szoktuk.

Lessük meg kívülről

A Nokiától nem meglepő, hogy szép nagy, színes dobozban érkezik a 3250. A dobozon fiatal japán yuppie-k tologatják egymást a parkban irodai székeken, ezen kicsit elámultam, és próbáltam megfejteni az átvitt jelentést, de csak a tesztidőszak végére világosodtam meg. A dobozon lévő kép azt jelenti, hogy csak az vegyen 3250-et, akit a barátai a irodai széken tologatnak a parkban. Másnak nem ajánlott.

Kibontva a dobozt, egész szép kis Kánaán tárul elénk. Ott fekszik a készülék, bámul ránk a hatalmas kijelző, mellette/alatta pedig hatalmas tartozékhalom. A 128 MB-os microSD kártya, a hozzá tartozó átalakító, USB kábel, a vékony csatlakozós töltő, a POP portot jack bemenetté alakító kábel, valamint a fülhallgató mind-mind az alapcsomag része. Ezen felül kapunk még egy vaskos kézikönyvet, amelyre pályafutásom során elsőként valóban szükségem volt. A memóriakártya behelyezése ugyanis körülbelül 15 perc fejtörés után sem jött össze, hiába feszegettem, csavargattam a mobilt. Pironkodva és suttyomban meglestem a kézikönyvet, és rájöttem a megoldásra. Szépen elforgatjuk a billentyűzetet 90 fokkal, és készülék aljából körömmel kipiszkáljuk a fedlapot,és máris pikk-pakk kicserélhetjük a kártyát. (A pikk-pakk azért egy kicsit erős, elég nehezen lehet hozzáférni a réshez, még akkor is, ha tudjuk, hogy hol van – Bog)

Nos, miután összeraktuk a telefont, nézzük meg kicsit jobban. A kialakítás egyértelműen egy téglatest, szinte mindenféle lekerekítés nélkül. Az előlap két részre osztható. A felső rész a készülék háromnegyedét adja, itt foglal helyet a méretben hatalmas (35x41 mm), de felbontásban középszériás (176x208 pixel) kijelző, valamit a fő kezelőbillentyűk, valamint a joystick, amely sajnos életünket megkeserítette. A telefon alsó negyede elforgatható. Alapesetben a számbillentyűk helyezkednek el itt. Jobbra mindössze 90 fokot tudjuk forgatni a kezelőfelületet, ilyenkor egyenesen a kamera optikájába nézünk. Balra derékszögben elforgatva szintén a kamera aktiválódik, ilyenkor használhatjuk videó felvételre, vagy fényképezésre a készüléket, ebben az esetben a kijelző keresőként funkcionál. Ha jobbra továbbforgatjuk, akkor megkapjuk a zenelejátszó kezelőszerveit, amely ilyenkor automatikusan aktiválódik is. Ez mind szép és jó eddig, azonban visszaforgatáskor az operációs rendszer nem zárja be a programokat, így mind a kamera, mind a zenelejátszó fut majd a háttérben, foglalva a hasznos memóriát.

A készülék fekete hátlapját egy ezüst Nokia felirata uralja. A telefon alapszíne a fekete, a különböző verziók csak a billentyűzet, és a képernyő körüli díszítés színeiben térnek el. A mobil oldalán nincsenek gombok, a hangerőt is a rettenetes joystick jobbra-balra toszogatásával állíthatjuk. Mitől lehet rettenetes egy joystick? A Nokia megmutatta. Elkészítették a legkisebb pöcköt, ami még éppen kiáll a telefonból, de egy átlagos ujjakkal rendelkező ember már oldalról csak nehezen tudja lökdösni, és 10-ből nyolcszor sikerül benyomni valamelyik irány helyett. Elég kellemetlen helyzetbe is hozott, amikor egy meetingen próbáltam éppen új lejátszási listát létrehozni, és az áthelyezésre nyomás helyett a lejátszásra kattintottam. Tisztán és hangosan csendült fel Tiesto – Lethal Industry című szerzeménye, én pedig égtem, mint a rongy.

Megjelen(ít)és

Az előlapon uralkodó kijelző technikai paramétereit fent már leírtuk, mindössze a megjeleníthető színek számával maradtunk adósak, ami pontosan 262144 szín, ember legyen a talpán, aki ennyit megkülönböztet. A kijelzőről néhány tapasztalatot még a teljesség kedvéért megosztanánk. A kép elsőre fakónak tűnik, a színek olyannyira nem válnak el egymástól, hogy szinte megkülönböztethetetlen, hogy mi van a háttérképen. A display felső negyedét az óra, a dátum, a szolgáltató felirata, a térerő, és az akkumulátorkapacitás kijelző foglalja el. Ezek alatt egy gyorssáv található, amelyben a legfontosabb programok ikonjai találhatók, és ezeket a menübe való belépés nélkül is elérhetjük. A kijelző többi részén az aktív naptárbejegyzések számára marad hely.

A menübe a Symbian mobilokról szokásos univerzum (biztos nem ez a hivatalos neve) gombbal léphetünk be. Természetesen, ha hosszan nyomjuk ugyanezt a gombot, akkor megtekinthetjük, hogy milyen programok futnak a háttérben. A menü nézete kétféle lehet, háló (ez Nokiáéknál a kis ikonokat jelenti), vagy lista, amely a hagyományosabb megoldás híveinek lehet kedvence. Természetesen szabadon hozhatunk létre a menüben könyvtárakat, és ezekbe össze-vissza pakolgathatjuk a programokat, hála a Symbiannak.

Apropó Symbian. A 3250 az S60 platform harmadik verzióját futtatja, akár az N71, vagy a hamarosan megjelenő E széria. Ennek nagy hátránya, hogy visszafelé nem kompatibilis, így a 6680-ra készített szoftvercsomagom egyetlen tagját sem ismerte fel. Nekem ez azért nem tetszett, mert Profimail nélkül maradtam, Bognak pedig azért nem, mert képlopó nélkül ismét neki kellett kijelzőt fényképeznie. Egyébként még nem nagyon létezik olyan program a készülékre, amelyet fel tudnánk rá telepíteni, azonban az operációs rendszer ezen verziójának elterjedése miatt valószínűleg nem kell sokat már várni az alkalmazásdömpingre.

Kontaktáljunk

A készülék beépített telefonkönyve igazából nem lehet teljesen mérvadó, hiszen a Symbian rendszerekre rengeteg fajta kapcsolatkezelő program létezik, azonban szegény ember vízzel főz elven mindenképpen szót kell ejtenünk az előre telepített alkalmazásokról. A beépített névjegyzék nem sokban különbözik a korábbi Symbian modellekben lévőkkel. Egyedüli különbségként talán az említhető meg, hogy megadhatunk adóvevő (vagyis Push to Talk) azonosítót, erre is képes a készülék. A telefonkönyvben tárolt adatok mennyisége egyébként a belső memória méretétől függ, azaz dinamikus, így akár a teljes kb. 10 megát betölthetjük adatokkal, ami jól jöhet üzleti felhasználás esetén.

Az üzenetek terén nem kívánhatunk többet, mint ami szerepel a 3250-ben. Meglepő volt, hogy mennyire jó volt SMS-t írni a korábban unszimpatikus gombokon, ettől azonban a joystick megítélése nem javult. Hasznos opció volt számomra, hogy beállíthattam, hogy bejövő hívás elutasítása esetén automatikusan üzenet menjen a hívó félnek az előre beállított szöveggel.

Sajnos a PTT szolgáltatást nem volt alkalmunk kipróbálni, mivel jelenleg egyetlen hazai szolgáltató támogatja csak, és két PTT képes mobilunk sem akadt. A szövegbevitelnél jól jön a T9 szótár, és az üzeneteket van lehetőségünk a memóriakártyára is menteni, ha szeretnénk. Az MMS szerkesztésnél egyetlen furcsasággal találkoztam, mégpedig a küldendő képet nagymértékben lekicsinyíti a szoftver, annak ellenére, hogy a teljes verzió is beleférne a maximális 300k-ba.

Az e-mail kliens jól használható, azonban sokkal okosabb letölthető kliensek léteznek. Ezt senki nem hiszi el addig, amíg ki nem próbál mondjuk egy Profimailt, ami ég és föld a gyárihoz képest. Megéri keresgélni, igazi gyöngyszemekre bukkanhatunk. Egyébként e-mailben fogadhatunk csatolmányokat is, azonban gyárilag nincs Office telepítve a mobilra, így néhány formátummal kezdetben (a megfelelő programok telepítéséig) problémánk adódhat.

Zene nélkül mit érek én

Nagy kampány övezi a készülék zenei funkcióit, és nem is kellett csalódnunk, Nokiától ilyen jót még nem hallottunk. Ezt nagyban segíti a HS-20 névre keresztelt fülhallgató, amely egyértelmű koppintása a Sony hasonló modelljének. Jótól lopni nem szégyen, jobb gyakorlatilag nem létezik ebben a kategóriában, azonban a Sony modellje számunkra továbbra is másként hatott. A HS-20 esetében leginkább a kábellel akadt gondunk, mivel a jack csatlakozótól kezdve két vékony szálon fut a két hangszóró, ezét nagyon sérülékenyre sikerült, hosszas tartósságában nem vagyunk biztosak.

Miután körbejártuk, és kipróbáltuk a fülhallgatót, érdemes néhány szót vetni a beépített médialejátszóra (természetesen ehelyett is tölthetünk majd le számtalan másikat), amely rengeteg formátumot ismer, a precízség kedvéért ezeket le is írjuk: eAAC+, AAC+, M4A, MPEG4 ACC LC, LTP, MP3, ARM-NB, ARM-WB, 64 többszólamú MIDI, RealAudio Voice, RealAudio7, RealAudio8, RealAudio10, WMA. Ezekből állítjuk össze saját kedvenc listáinkat, amelyeket m3u formátumban tárol a mobil, így akár számítógépen is összeállíthatjuk a playlisteket, így talán nem fogunk beleszaladni a bevezetőben általam már elmesélt beégésbe. A beépített hangszóró is szépen szólaltatja meg a muzsikákat, és olyan hangerővel, ami bőven elegendő egy kisebb helységben való hallgatáshoz, azonban az igazi hangzást - mint mindig - a füles nyújtja (nem a tapsi). A készülék oldalán lévő POP portba kell behelyeznünk az átalakítót, majd annak végébe dughatjuk a fülhallgatót. Az átalakítón szerepelnek a kezelőszervek, hangerőszabályozó, hívásfogadási gomb, és itt kapott helyet a mikrofon is. A beállítások között választhatunk több előre kreált hangszínből, beállíthatjuk a visszhangot, a térhatást, valamint a basszuskiemelést. Az utóbbit bekapcsolva előjön a W800i-ből megismert érzés, a zene szinte leviszi a fejünket, annyira jól szól.

A rádió meglepően jól teljesített, tisztán, szépen fogta az adókat, amelyeket el is tárolhattunk, sőt ki is hangosíthattunk, azonban ilyenkor az átalakítót be kell dugnunk, ugyanis ez működik antennaként. A rádióban helyet kapott még egy vizuális rádió menüpont, amely elvileg a műsorok interaktív tartalmát jeleníti meg, azonban állomásonként egy azonosítóra van szükség hozzá, ilyet pedig nem sikerült beszereznünk. (Egyelőre csak a skandináv országokban érhető el ilyesmi.) Nagyon tetszett, hogy ha a rádiót, vagy a zenelejátszót a háttérben futtatjuk, akkor az alapképernyőn a megszokott ikonok mellet az éppen futó szám címe, vagy az aktuális rádióállomás neve is megjelenik.

Fényképezik, kultúráltan szórakozik

A készülékbe beépített fényképezőgép számomra igen sok alternatívát nem hordozott magában. Nagyon tetszett, hogy kamera pozícióba csavarva a mobilt, a kijelző szinte teljes egészében a kamera keresőjévé válik. A beépített 2 megapixeles, optikai zoom és autofókusz mentes fényképezőgép már alkalmas arra, hogy elkapjuk a legfontosabb pillanatokat, és ezeket akár számítógépen is nézegessük. Azonban lehet, hogy az autófókusz hiánya okozza, lehet, hogy a természeti erők, azonban a képek fakónak, és életlennek tűntek avatott szakmai szemem számára.

Legjobban a videofelvétel bántott. Szabadon szerkesztgethetjük ugyanis a videóinkat a beépített szoftver segítségével. Akár zenéket is helyezhetünk az elkészült képsorokra, azonban továbbra is csak 176x144 pixeles felvételeket készíthetünk, amely abszolút használhatatlan méretűek, és felbontásúak. Igaz ezeket a memória teljes méretéig rögzíthetjük, ami régen nagy szó volt, de ki akarna mondjuk egy órán keresztül egy minimozit nézegetni? Mi nem.

A hangfelvevő talán még szorosan ide tartozik, amellyel érthetetlen módon csak 1 perc hosszan tudunk rögzíteni, ráadásul az érzékenysége is elég kicsi, így nem igazán használható diktafonként.

Jót poénkodtunk az ordító versenyekre ösztönző hangerőmérővel, amelyből kiderült, hogy a metró 80 dB környékén mozog, míg a számítógépem közvetlen közelről 52 dB hangot bocsát ki, és 63 dB-vel gépelek. Nekem kicsit soknak tűnnek ezek az adatok, de hát, ha a Nokia mondja…

A játékok terén igen silány az előre programozott helyzet, ugyanis mindössze a kígyó 3D-s változatával szórakozhatunk, amelynek irányítása mondanom sem kell, hogy mekkora öröm a joystick segítségével. A megjelenítése egyébként igen futurisztikus, nekem a Johny Mnemonickot juttatja eszembe (már, ha a így írják).

Szervezőfunkciók, adatkommunikáció

Az alap szervezőfunkciók nem nyűgöztek le. Valutakonverter, naptár, óra, számológép, fájlkezelő, jegyzetek, ennyi gyorsan felsorolva.

Kicsit jobban belenézve a legérdekesebb ezek közül a fájlkezelő lehet azok számára, akik még nem használtak operációs rendszerrel rendelkező mobilt. Ezzel, hogy csak a legalapvetőbb funkciókat említsük, szabadon pakolgathatjuk könyvtárakba a telefonon lévő anyagokat, valamint törölhetünk, új mappákat hozhatunk létre, akár anno a Norton Commander esetében. (R.I.P. – Bog)

Az adatkommunikáció egyetlen hiányzó eleme az infravörös port, minden másra képes a 3250. Már az USB kábelra csatlakoztatáskor is rákérdez a készülék, hogy szinkronizálni, adatot mozgatni szeretnénk, vagy pedig csak a PC Suite-tal kapcsolódnánk. Az alkalmazás egyébként már felismeri a telefont, és szabadon turkálhatunk vele benne.

A világhálóval 4+2 időréses GPRS kapcsolaton keresztül kommunikálhatunk, valamint igénybe vehetjük az EDGE támogatást is. Legnagyobb sajnálatunkra a 3G-s hálózatok támogatása lemaradt.

A hátlap alatt egy 1100 mAh-ás akkumulátor csücsül, amely zenehallgatás nélkül barátok között is csak egy napig bírja szuflával. A zenehallgatásra a gyártó 10 órát mond, mi pedig a tapasztalatok alapján hatot, igaz némi telefonálással vegyítve.

A 3250-nek két hiánya van. Az egyik az, hogy nem működik harmadik generációs hálózatokon, így kimarad az életünkből a videóhívás, és a mobil szélessáv is, ha a modell mellett döntünk. A másik nagy hiba a joystick. Mérhetetlenül rosszul lett kitalálva. Akárki vette kézbe a telefont, ezt azonnal észrevette, és ez elvette a kedvét a további használattól. Ha ezt a két hibát nem követi el a gyártó, akkor komolyan mondom, hogy még én is vettem volna egyet belőle. Ja, majd elfelejtettem. Ezen sem fut a World of Warcraft, így mégsem venném meg.