Gyorskeresés
Nokia 5300 - úszógumi
A Nokia extrém színű kerettel dobta fel zenére optimalizált, fiatalos készülékét.
Hirdetés
Bevezető
A finn gyártó 5-ös szériáját eddig szabadidős készülékeknek tekintettük, mostantól inkább a fiatalos szó passzintható leginkább a paletta ezen szegmenséhez. Igen jól titkolták sokáig az 5200/5300 páros megjelenését, csak alig néhány nappal a hivatalos bemutató előtt kezdtek szivárogni az információk. Megtörtént a nagy esemény, rá egy hétre már azzal csörgött rám az XXL GSM, hogy van tesztkészülék. Hm... bár minden modellnél így lenne.

Express Music. Illetve bocsánat: XpressMusic. Ez az új modellcsalád foglalja magában az 5200/5300 párost, valamint a 3250 kissé átdolgozott verzióját. A gyártó szerint ezek a modellek fiatalos formát és kiemelkedő zenei teljesítményt nyújtanak. Egyelőre nem tudni, hogy Nokia által életre hívott márkanév felveszi-e majd a versenyt a Sony Ericsson Walkman modelljeivel, mindenesetre ahhoz még azért kell egy kicsit kapaszkodni.

Elég egyértelmű, hogy a mostani trend a zene. A kamerás mobilok felfutása után jelenleg a zenei telefonok kellettik magukat, úgyhogy szinte az összes gyártó beszállt ebbe a versenybe. Még olyan, kisebbnek tekinthető cégek is jelen vannak ezen a piacon, mint az Alcatel (S853), vagy a Sagem (My800X), a Samsung, a Sony Ericsson és a Motorola szerepe pedig nem is kérdés. Szinte már biztosra vehető, hogy ez a trend pont kapóra jön az Apple számára is, hogy megalkossák első mobiljukat az iPod alapjaira, így hát nem meglepő, hogy a Nokia is igyekszik.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Nokia 5610 - zene füleimnek
Az 5610 XpressMusic jött, látott és győzött: kiváló zenelejátszó képesség, 3,2 megapixeles AF kamera, 3G - mi kell még?
-
Nokia 5070 - újracsomagolva
Ismerős külső és belső. Ez a készülék már járt nálunk - csak akkor más volt a neve.
-
Nokia 5700 - ronda és...
A zenei modellek frontján tör előre a Nokia az 5700-val. Komolyan vették.
-
Nokia N91 8GB és a zenedobozok
A Nokia zenei modelljének felturbózott változatát sikerült megkaparintanunk néhány zenedoboz társaságában.
-
Nokia 5200 - karúszó
Megérkezett a kistestvér: a miniexpressz.
Előzmények
Nokia 5500 Sport Music Edition – Zenével frissítve
Nokia 3250 frissítve
Nokia mobilok realoaded: Fókuszban a zene
8GB az N91 frissített verziójában
Befejeződött a Nokia 3250-es vásárlói tesztelése
A Nokia hamarosan átfogó mobilzenés élményt kínál
-
Nokia 5500 - üsd, vágd
A Nokia új generációs sportos telefonja rengeteg funkciót rejt, ráadásul Symbian rendszerrel működik.
James Blunt zenéje is tartozéka a Nokia 3250-nek
-
Nokia N91 - Elvis él
A Nokia N sorozatának zenére kihegyezett modellje hatalmasat szakított. Megkockáztatjuk, hogy letaszíthatja a Walkman szériát a trónról.
-
Nokia 3250 - technós forgás
A 3250 fiataloknak gyártott mobil. A zene és a fényképezés a fő jellemző a gyártó szerint. A gyatra kezelhetőség pedig szerintünk.
-
Nokia 6270 - férfias csúszda
A 6111 után itt a következő szétcsúsztatható Nokia. Komolyabb külső, komolyabb belső.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







