Előszó, külső

Újabb alsókategóriás Nokia készülék érkezett szerkesztőségünkbe, a 2330 classic. Sosem hallottam róla előtte, ám mikor kibontottam az XXL GSM-től kapott aprócska dobozt, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az újdonság a 6303 classic kivitelét kapta, csak picit egyszerűbben. Épp ezért a 2330 nem is tűnik egy kifejezetten alsókategóriás modellnek, pedig az, jaj, de még mennyire, hogy az. A dobozában hálózati töltőt és és sztereó headsetet találunk, utóbbi formavilága megtévesztésig hasonlít az iPhone headsetére, csak ez nem fehér, hanem fekete színű.

A 107 x 46 x 13,8 milliméteres kiterjedésű készülék nekem személy szerint nagyon tetszik, kicsit olyan, mintha a népszerű 6300 és 2630 modelleket vegyítették volna, bár anyaghasználatban kétségtelenül visszaléptek még a közvetlen elődnek tekinthető 2630-hoz képest is, az újdonság ugyanis teljes egészében műanyagból készült, az előlap kemény, enyhén csillogó, a hátlap pedig finom, selymes tapintású plasztikból készült. A masina egyébként 80 grammot nyom, ami teljesen ideálisnak mondható.

[+]

Az előlap tetején nem meglepő módon a telefonhangszórót és az elmaradhatatlan Nokia logót találjuk, melyek alatt az 1,8 hüvelyk átlójú, 128 x 160 pixeles felbontású TFT panel üldögél, mely úgy egyébként 65536 színárnyalat megjelenítésére képes. Ha eltekintünk a nevetségesen kicsi felbontástól, akkor tulajdonképpen egész jó kijelzőről beszélhetünk, mely napfényben is olvasható, nagy a fényereje, valamint szép, telt színeket ad. Ugyanakkor a betekintési szöge elég kicsi, valamint a képfrissítési frekvenciája is érezhetően alacsonyabb, mint amit egy QVGA panelnél megszokhattunk.

[+]

A kijelző alatt a fő kezelőszerveket, azaz két szoftveres gombot, a híváskezelő duót, valamint az ötirányú navigációs padot találjuk. Ezek kiváló minőségűek, mind méretben, mind nyomáspontban megfelelők, nem volt velük gondom. Ugyanez nem mondható el az alul található numerikus részről, mely bár látványos kialakítást kapott, nem tűnik túl tartósnak. A középső oszlopban lévő gombok ugyanis nem kétoldalt vannak rögzítve, minek következtében gomboktól életidegen pozíciókat tudnak felvenni, ha oldalt nyomjuk meg őket — úgy néznek ki, mintha bármelyik pillanatban kitörhetnének a helyükről. Ezt leszámítva mondjuk a numerikus rész is rendben van, a gombok mérete, elhelyezése jó, kár, hogy a rögzítésnél nem voltak kicsit igényesebbek a finn mérnökök.

[+]

A hátlap minimalista kinézetű, enyhén íves felületű, jól kézbe illik. Alul a kihangosító hangszóróját, középen a gyártó logóját, felül pedig a VGA felbontású, fixfókuszos kamerát találjuk, mely körülbelül akkora műanyaglencsét kapott, mint annak idején az N90. Érdekes módon az Apple az egyetlen mobilgyártó, amelyik a gyenge minőségű kamerát nem próbálja fizikai torzításokkal jónak mutatni, a Nokia viszont ezt teszi. A másodlagos kamerák kora óta jól tudjuk, hogy a 2330-éhoz hasonló kaliberű képérzékelő egy tűhegynyi nagyságú lyukon át is kap elég fényt a működéshez, ennek fényében kicsit furcsán hat az a másfél-két centiméret átmérőjű valami, ami jelen modellünk hátlapjáról csodálja a világot.

[+]

Az oldalsó részek nem túl érdekesek, felül a hátlap levételéhez használatos pöcköt, jobbra egy fedlap mögött a 2,5 milliméteres fülhallgató-kimenetet, a vékony töltőcsatlakozót, valamint a cég alsókategóriás modelljeiből már jól ismert adatcsatlakozót találjuk — nem, nem microUSB. Balra nincs semmi, alul a mikrofon árvákodik, a microSD bővítőhelyet pedig a hátlap alatt is hiába fogjuk keresni, ugyanis nincs.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!