Külső

A dobozban töltő és egy egyszerű füles lakik a telefon alatt. Maga a 1800 természetesen nem egy különleges formatervezői bravúr eredménye, az anyagválasztás során sem sznob svájciak hozták a döntéseket: olcsó, praktikus, célszerű és strapabíró borítás kellett, ez pedig még mindig a plasztik. Ennek megfelelően a készüléket kézbe venni nem egy orgazmusközeli élmény, telefon, semmiféle érzelmi viszonyunk nem lesz vele.

A méret ideális, könnyedén simul a kézbe a kis Nokia. Az arányok klasszikusak, a fedlap felét a kijelző teszi ki, alatta helyezkedik el a teljesen szokványos gombsor. Bár a navigációs billentyű elég nagy, ráadásul fényes felületet kapott, közepe nem benyomható, az OK funkció jellemzően a tőle balra ülő gombra esik. Annak ellenére, hogy a számbillentyűk egybefüggőek, a nyomásponttal nincs gond, viszont a gombokra firkált karakterek mérete elég aprócska, s ezen nem segít a kékes háttfény sem.

A készülék oldalai csak azért nem teljesen simák, mert jobbról és balról is némi recézés próbálja elősegíteni, hogy a telefon ne essen ki a kezünkből. Jobb oldalra még elfért egy szokásos Nokia töltőcsatlakozó is. Alul úgy néz ki, hogy valami csatlakozónak látjuk az ajtócskáját, de az csak egy vakajtó, nem nyílik, ne is feszegessük, mert a felhasználók zömének azzal kell majd szembesülnie, hogy a finn plasztik erősebb, mint a körme.

Felül viszont rögtön szemet szúr egy lámpa, ez a készülék navigációs gombjának felfelé nyomásával kapcsolható be. Még egy ok van az örömre: a telefon tetején szabványos, 3,5 mm-es jack csatlakozó ücsörög, amiből ugyan levonhatjuk tévesen azt a következtetést, hogy valami komolyabb zenei produkcióra is alkalmas az eszköz, de ez kimerül az FM-rádióval.

A hátlap egy nagy fröccsöntött műanyag, Nokia felirat és némi hagszóró próbálja oldani az egyhangúságot, de nem sok sikerrel. Az összeszerelésre nem lehet panasz, a 1800 nagyon egyben van.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!