Bevezető, külcsín
Változnak az idők, változnak az emberek és változnak a Mobilarena szerkesztői is. Nem, itt elsősorban nem arra gondolok, hogy stábunk a napokban egy új szakemberrel bővült, hanem arra, hogy én személy szerint milyen telefonokat szeretek tesztelni és melyeket kerülném. Pár éve még egyértelműen a high-end cuccokért bolondultam, ha beesett hozzánk egy olcsóbb modell, unottan löktem félre. Most viszont fordult a kocka, gyakorlatilag csak drága és mindent tudó készülékek kerülnek hozzám tesztelésre, ezért szinte földöntúli volt az örömöm, amikor az XXL GSM futára meghozta hozzánk a Nokia legújabb monokróm kijelzős modelljét, a 1280-at. Retro láz és kevés szolgáltatás mai cikkünkben!
Rengeteg embert ismerek, akik hozzám hasonlóan valamelyik monokróm kijelzős Nokia készülékkel kezdték mobiltelefonos pályafutásukat, ők egytől egyig elérzékenyültek, amikor meglátták a legújabb tesztkészülékünket, mely egyértelmű, hogy nem a mai kor gyermeke. Tudása a tíz évvel ezelőtti szintet képviseli, kinézetben és méretben sincs sokkal előrébb, a friss vívmányokból gyakorlatilag semmit nem vonultat fel, viszont talán pont ezért nagyon jó. Egy efféle telefonon igazság szerint nem is nagyon lehet mit csiszolni, az egyetlen dolog, amiben fejlődni lehetne, az az akkumulátor, de ez nem az olcsó szegmensre, hanem az egész iparágra igaz. Persze ott van a méret is, mert ugyanazt a tudást egyre kisebb méretben is elő lehet állítani, de lássuk be, nem feltétlenül az a cél, hogy fél gyufásdoboznyi telefonokkal szaladgáljanak az emberek, épp ezért a 1280 nem is lett túl kicsi, de persze nagynak és nehéznek sem mondható: 107,2 x 45,1 x 15,3 milliméter, 81,9 gramm. Mindehhez kellemes tapintású, nem túl minőségi, de strapabírónak tűnő műanyag felhozatal és kicsit nyekergő, de alapvetően korrekt összeszerelés párosul. Ha azt mondom, hogy Nokia 3310, akkor valószínűleg mindenki el tudja képzelni, hogy jelen esetben miről is van szó. Na jó, annál talán picit jobban össze van rakva a 1280.
Az előlap tetején a telefonhangszóró található, nem szól különösebben jól, de erről majd kicsit később. Alatta igen nagy holtterületet vehetünk észre, melyet mindössze a gyártó logója próbál kicsit megtörni, de úgysem ezt a részt fogjuk nézni, hanem a kijlezőt, az ugyanis a legmókásabb az egész telefonon: 1,38 hüvelykes képátló, 96 x 68 pixeles felbontás, monokróm megjelenítés, jégkék háttérvilágítás. Eredmény: nosztalgikus érzések és kiváló olvashatóság. Az epikus panel alá kerültek a négyzetes formájú, gumírozott gombok, melyek olyan kiváló gépelési élményt biztosítanak, amivel komolyan mondom, egy ideje már nem találkoztam.
A hátlapnak szinte felesleges is egy külön bekezdést szentelni, de mivel mindig így épülnek fel a cikkeink, nem változtatok a recepten. Sokat mondjuk nem tudok elmondani róla: teljesen homogén a felülete, kamera nincs rajta, csak egy "gravírozott" logó és három vájat, melyek a kihangosító hangszórójához vezetnek.
Az oldalsó részek sem különösebben érdekesek, bár azért akadnak meglepetések, jellemzően felül, oda ugyanis egy egész erős fényt adó lámpa és egy 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet is került. Jobbra a vékony csatlakozós Nokia töltőt találjuk, alul a mikrofon és a csuklópánt rögzítési helye csodálható meg, a bal oldali rész pedig üres. Őszintén szólva nem értem, hogy a hangerőszabályzó gombok miért csak a kicsit drágább készülékek sajátjai, hangerőt mindenki állít, nem csak az, akinek színes kijelzős telefonja van. Röhej, de ez van.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
