Gyorskeresés
NKtel C5000 - nagyon kelet, nagyon távol
Újra támadnak a kínai telefonok, ezúttal egy egyszerű, olcsó árfekvésű, két SIM kártyás mobilt lestünk meg.
Hirdetés
Bevezető
Annyi, de annyi közhelyes téma kínálkozik bevezetőnek, hogy akkor sem lennék gondban, ha három oldalt kellene írnom. A „kínai” szónak – lássuk be – mára lett némi pejoratív csengése, sokszor szinonímaként használjuk arra, hogy gagyi, ótvar, selejtes. A kínai telefonok eddigi pályafutása oldalunkon remélhetőleg nem csak nekünk, hanem törzsolvasóinknak is okozott mókás perceket. Miután a jelek szerint a távol-keleti kollegák tartják a színvonalat, ezért mi is próbálunk ehhez igazodni…
Hogy egy ismert autós szaklapból idézzek: aranybányára bukkantunk. A legutóbbi T-Mobile Multimédia Nap keretében ismerkedtünk meg szimpatikus fiatalemberekkel, akik egy raklapnyi kínai telefon felett rendelkeztek, s miután túlestünk a kötelező „ezt nézd meg, ilyet még nem láttál!” körökön, sikerült tőlük lenyúlni egyből három tesztkészüléket is.
Volt miből válogatni, elképesztő telefonok figyeltek egymás mellett az asztalon. A bőség láttán a forgalmazó a segítségünkre sietett, figyelmembe ajánlotta a NKtel nevű mobilt, amelyet már több-kevesebb sikerrel értékesítettek idehaza, majdnem 100 darab talált gazdára, hmm. Az importőr írja a magyar szoftvert, ők intézik a garanciális javítást is, közvetlen kapcsolatban állnak a gyártóval, a háttér tehát adott. Csak telefont kéne most már termelni…
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Anycool F828 - Kínából jöttem, én vagyok a szivárvány!
A szivárvány összes színében villogó Motorola VE66 koppintás Kínából. Döbbenetes, mint mindig.
-
Kingbond D38 - ki a király?
Új néven az Anycool. De ez nem is lényeges, olcsó, két SIM-et kezelő telefonnal támadnak megint a kínaiak.
Mobiltelefon beépített öngyújtóval
-
NKTEL A200 - erősebb, mint valaha
Újabb NKTEL készülék landolt a szerkesztőségben. Fél év alatt nagyot fordult a világ.
-
CECT M860 Dual-SIM karóramobil
Megérkezett az első két kártyás karóratelefon. Korlátozott használhatóság, egészen kiforrott szoftver és ocsmány dizájn jellemzik.
-
Nokia 8800 Sapphire Arte replika
Eljutottunk oda, hogy mobiltelefon vásárlásakor oda kell figyelnünk arra, hogy eredetit veszünk-e. Minőségi luxusmásolat Kínából.
-
Név nélküli D900 kivetítővel
Márkajelzés nincs, projektor van. Származási hely: Kína.
-
Anycool T718+ - gegparádé
A jobbtól nem szégyen tanulni. És lopni?
Előzmények
Kínai iPhone másolat kagylóba oltva
-
MediaTek S888 - arany apróság
Mi az: akkora mint másfél öngyújtó, arany színű, fémből készült, Kínából jött, magyar nyelvű a menüje?
Sony Ericsson Xperia másolat Kínából
Nokia 5800 hasonmás Kínából
-
A legjobb N95 koppintás...
..egyenesen Kínából, legalábbis úgy sejtjük. A külseje döbbenetesen hasonló, a belseje közel sem.
-
OKWAP Hello Kitty #2 - megint büntet
Azt hittük, hogy nem lesz több ilyen. De lett, giccsesebb, mint valaha.
-
OKWAP Hello Kitty - csak töményen
Rószaszín. Nagyon. És cuki macska van rajta, benne. Egyenesen Kínából.
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









