Gyorskeresés
Anycool T718+ - gegparádé
A jobbtól nem szégyen tanulni. És lopni?
Hirdetés
Bevezető
Nem ez az első kínai telefon, ami betette a "lábát" szerkesztőségünkbe. Az utóbbi időben emelkedik az Európába eljutó ilyen kütyük száma. A Bog által említett aranybánya kifogyhatatlannak tűnik, gondoskodva ezzel vidám perceink számának növekedéséről. Szükség is van erre, mert a kínai gyártók nem szolgáltatnak szórakoztató sajtóközleményekket, sőt, európai szemmel nézve leginkább semmi egyéb információt sem - pedig ezek a kütyük nyilvánvalóan nem a fészerben készülnek, tehát az apparátus ezen része azért megvan valahol. Nevezzük meg a forrást: NeoDigi.
Egy jó barátom most jött haza Kínából, ahol közel egy hónapot töltött el. Mondja is, hogy bizony ő az emberek kezében leginkább Nokiákat és Motorolákat látott, nem is tudja, hogy ki használja ott a kínai telefonokat. Beszéljük ezt Boggal, mire ő felteszi a kérdést: Biztosan Nokiák voltak azok? Na igen a kínai telefonok jelentős része sima hamisítvány, persze működnek azok, csakúgy, mint a 10 dollárért beszerezhető replika Rolexek is. Olvastam, hogy repülőgépek gyártása is szerepel a kínai ötéves tervben. Rettegek, mert ennek a sablonnak megfelelően simán legyártják majd a 737-es Boeingeket is - hogy az anyaga nem ugyanaz, meg az a kis elektronika nem olyan benne, persze nem számít... Másrészt mondogatják, hogy annak idején Korea is így kezdte, aztán amikor a másolás ment, elkezdtek önállóan is fejleszteni. Az eredményt tudjuk.
A T718+ tervezésekor a gegcsapat formában volt. Kezdjük a doboz tervezőinek poénjaival: A telefon egy iPhone-ra hajazó formájú téglatestben érkezik, persze a rajta szereplő információdömping azonnal elárulja származását. A legfontosabb üzenetnek a "TV sync recording"-ot gondolták, bár tudnám, mire gondolhattak ezzel. Oldalt Samsungos módra piktogramok próbálják a legfontosabb funkciókat megmutatni, a doboz alján pedig fícsörlista szerepel. Apró baki, hogy a kamera tulajdonságainál szerepel a 30W+200W érték, bár ez igazából bárhol lehetne, mindenhol röhejes. Persze minden dual, a kártyáktól a készenléten át a Bluetooth-ig.

A dobozban USB-miniUSB kábel, töltő; ez utóbbi rendkívül univerzális, önmagában képes az akkumulátor töltésére, de az USB kábel csatlakoztatásával a telefonban lévő energiaforrás is tölthető vele. Itt hívnám fel a többi gyártó figyelmét, másoknak is lehetnek jó ötleteik. A kézikönyvet modern Ludas magazin gyanánt is használhatják azok, akik tudnak angolul. A tervezők nem tudnak, ez a szórakozás alapja, a kézikönyv láthatóan fordítógéppel született, kábé úgy, mint annak idején a Yamada DVD játékos.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Anycool F828 - Kínából jöttem, én vagyok a szivárvány!
A szivárvány összes színében villogó Motorola VE66 koppintás Kínából. Döbbenetes, mint mindig.
-
Kingbond D38 - ki a király?
Új néven az Anycool. De ez nem is lényeges, olcsó, két SIM-et kezelő telefonnal támadnak megint a kínaiak.
Mobiltelefon beépített öngyújtóval
-
Anycool V868 - fejre gyúrt
Újabb kínai termék, két SIM, analóg TV, rozsdamentes acél burkolat jellemzik.
-
Anycool T728 - hamis gyémánt
Újabb kínai készülék landolt a szerkesztőségben. Kijelenthetjük: ezek a cuccok fejlődnek.
-
CECT M860 Dual-SIM karóramobil
Megérkezett az első két kártyás karóratelefon. Korlátozott használhatóság, egészen kiforrott szoftver és ocsmány dizájn jellemzik.
-
Nokia 8800 Sapphire Arte replika
Eljutottunk oda, hogy mobiltelefon vásárlásakor oda kell figyelnünk arra, hogy eredetit veszünk-e. Minőségi luxusmásolat Kínából.
-
Név nélküli D900 kivetítővel
Márkajelzés nincs, projektor van. Származási hely: Kína.
Előzmények
Kínában a Nokia és a Motorola tarol
-
A legrondább mobilok
A valaha megjelent legótvarabb külsejű telefonokat válogattuk össze.
-
NKtel C5000 - nagyon kelet, nagyon távol
Újra támadnak a kínai telefonok, ezúttal egy egyszerű, olcsó árfekvésű, két SIM kártyás mobilt lestünk meg.
Kínai iPhone másolat kagylóba oltva
-
MediaTek S888 - arany apróság
Mi az: akkora mint másfél öngyújtó, arany színű, fémből készült, Kínából jött, magyar nyelvű a menüje?
Motorola Aura másolat Kínából
Sony Ericsson Xperia másolat Kínából
-
A legjobb N95 koppintás...
..egyenesen Kínából, legalábbis úgy sejtjük. A külseje döbbenetesen hasonló, a belseje közel sem.
-
NDrive S300 - csodabogár
Portugál-kínai csodabogár érdekes külsővel, átlagos tudással, GPS-szel és WiFivel. Íme az NDrive S300!
-
CECT Anycool T818 - hazudik a doboz
Egyenesen Kínából, duplakártyás, dual processzoros, TV-vevős, érintőképernyős. Megdöbbentő készülék.
Percről percre
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Objektívekhez tervez "légzsákot" a Ricoh
Olcsó, de adott esetben sok pénzt megtakarító s...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









