Előszó, külső
Amióta csak mobiltelefonálunk, az egyik legfontosabb tényező a költség volt. Akárhogyan is tagadjuk, a számok nem hazudnak, Magyarországon több mobil előfizetés van, mint állampolgár. Mindez azt jelenti, hogy a csecsemőtől a 100 éves néniig mindenkire legalább egy telefon jut. Ennek okai sokfélék, de jelentős szerep jut annak a nem elhanyagolandó rétegnek, akik vagy költségoptimalizálási megfontolásból tartanak két, vagy több telefont, vagy céges és magánszámuk is van. Ezek az emberek idejük jelentős részét töltik telefonjaik kezelésével. Ez nemcsak hazánkban van így, hanem világszerte. A hőskorban a problémákra az utángyártott tartozékok polcán találhattunk megoldást, méghozzá a kétkártyás hátlapok között, amelyek mindössze annyit tettek hozzá a készülékekhez, hogy nem kellett minden kártyacseréhez szétszedni a telefont, elég volt újraindítani. Ez azonban csak félmegoldás volt, hiszen a telefonokban egy rádiós egység dolgozott, értelemszerűen egyszerre csak egy SIM kártya volt aktív. Erre nyújtott megoldást az ötlet: építsünk két rádiós egységet egy telefonba. Ez azért nemcsak ennyiből áll, a gyakorlatban a legtöbb belső szervből kettő szükségeltetik, a két telefon az akkumulátoron, a kijelzőn és a billentyűzeten tud osztozni. Itt merült fel a következő probléma: a fogyasztás. A két belső jóval többet fogyasztott, mint egy, így az akkumulátor vált a szűk keresztmetszetté. Tudjuk, hogy a távol-keleten hatalmas szellemi kapacitás összpontosul, nem csoda, hogy a megoldás is onnan érkezett. A lényege, hogy egy átlagos processzort kombinálnak egy nagyon kis tudású, de szerény fogyasztásúval, a fontos feladatokat pedig a komolyabbra bízzák, így a fogyasztás kordában tartható, és a készülékben a két kártya egyszerre lehet aktív. Mivel a nagy gyártók nem szakítják meg magukat a kétkártyás készülékek gyártásában (érthető, hiszen forgalmuk legnagyobb részét operátorokon keresztül értékesítik, ez utóbbiak pedig félnek ezektől a szerkentyűktől, mint a tűztől, mivel a költségoptimalizálás melegágyának tekintik), így a kínai gyártók komoly piaci rést találtak azzal, hogy ráálltak erre. Magyarországon a legéletrevalóbb próbálkozás a myPhone nevéhez kötődik, a Speedshop meglépte azt, amit sokan nem mertek: minőségi kínai telefonokat kezdtek forgalmazni figyelemreméltó garanciális feltételekkel. A két év teljes körű cseregaranciát, európai szabványoknak megfelelő rádiós sugárzási értékeket bizonyító BABT minősítést viselő készülékeket kínálnak igencsak versenyképes áron. Kérdés?
Több modell járt már szerkesztőségünkben, ezúttal én nyertem meg a 6651-es fedőnevű darabot. A készülék doboza teljesen korrekt, európai szemmel nézve is vállalható, mellőzi a noname gyártóktól megszokott, földtől elrugaszkodott kamudumákat, így a viccfaktort is, de legalább komolyan tudjuk venni egy kicsit a masinát. A dobozban a telefonon kívül egy hálózati töltőt (Nokia telefonokkal teljesen kompatibilis), felvevőgombos sztereó headsetet és egy microSD kártyaolvasót találunk. Ez utóbbi kedves ötlet, valószínűleg olcsóbb, mint egy adatkábel.
A telefon kicsi, és leginkább könnyű, mindössze 67 grammot nyom, ami nem tesz túl jót a minőségérzetnek, főleg, hogy a tömeg többet között a kopogós, vékony műanyagburkolatnak is köszönhető. Az összeszerelés minősége rendben van, a fényes műanyagburkolat nem mozog sehol, azonban erősebb csavarásra megnyikordul. A 6651 mindössze 103 x 46 x 13 milliméterre nőtt. Külsejét tekintve bármely nagyobb gyártó alsó kategóriás készülékével felveheti a versenyt, egészen elegáns mobilt alkottak a tervezők.
Az előlap felső részén a hangszórót láthatjuk, ez fémes díszítést kapott, A fémes díszítések az egész telefonon végigvonulnak, az 1,8 hüvelyk képátlójú, 128 x 160 pixeles felbontású TFT kijelző alatt látható szögletes d-pad, és annak közepe is csillogó keretet kapott, sőt, samsungos módra a számgombok közé is ilyen csíkok kerültek. Ez utóbbiak kicsik ugyan, de kemény anyaguknak, valamint domború kialakításuknak köszönhetően egészen kezelhetőek. A navigációs téglalap körül találjuk a két hívásindító, az egy szem hívásmegszakító gombot, a fényképezőgép indítóbillentyűjét, ezek felett pedig a két szoftgombot. A viszonylag nagy zsúfoltság ellenére sikerült jól megoldani a feladatot, mindegyik kezelőszerv korrektül elérhető, a félrenyomásnak viszonylag kicsi az esélye.
A hátoldal kicsit ingerszegényebb, a felső részen a hátlap szintjéből kicsit kiemelkedő kamera és hangszóró kombó köré is jutott a krómozásból. A fényképezőgép "optikája" köré ezúttal szerencsére semmit sem véstek oda. A felső élre került a nyakakasztó lyukacska. A hátlap jó kétharmada lecsúsztatható, ezen a márkajelzés mellett a kétkártyás mivoltára utaló logó került elhelyezésre. A hátlap alatt találjuk az akkumulátort, amelyet el kell távolítani ahhoz, hogy a SIM-kártyákhoz, illetve a microSD-hez hozzáférjünk. Ez nem túl jó hír, tekintettel arra, hogy adatkábelt nem kapunk a telefonhoz, így adatokat csak teljes szétszedéssel tudunk a kártyára/kártyáról másolni.
Felül a zseblámpaként használható LED-et találjuk, ez utóbbit az OK gomb hosszan nyomva tartásával tudjuk legegyszerűbben ki illetve bekapcsolni. Alul a Nokiás töltőcsatlakozó mellett a speciális adatcsatlakozót láthatjuk, ide a headsetet tudjuk dugni, másra sajnos adatkábel hiányában nem használható. Sajnos ez azt is jeleni, hogy sem adatmásolásra, sem pedig töltésre nem tudjuk számítógépünket igénybe venni. Oldalt nem találunk gombokat, egy-egy ezüst csík fut végig. Használat közben a billentyűzet kék világítása sajnos áttör az illesztések között, nem emelve ezzel a minőségérzetet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
