Gyorskeresés
Motorola Z10 - a fémnek látszó banán
A Z8 utódja elhagyta a sárgás árnyalatokat és a fémes anyagok felé mozdult el. Ettől még ugyanolyan furcsa maradt.
Hirdetés
Bevezető
Mindenki tudja, hogy a Motorolának most erősen kell kapaszkodnia, hiszen korábbi, bebetonozott második helye az elmúlt évben szertefoszlott. Jött a Samsung, az LG, s jól lenyomták a mélybe. Persze erről nem csupán a fent említett két gyártó erősödése tehet: kellett hozzá a nagy múltú amerikai vállalat gyengélkedése is.
Céges szinten már megtették a szükséges lépéseket, a Motorola mobil részlegét leválasztják az anyacégről, hogy kisebb és hatékonyabb szervezetként működhessen tovább. Ez viszont csak akkor nyerő lépés, ha a termékportfóliót is felturbózzák annyira, hogy amikor az ember telefont akar venni, akkor egyáltalán számításba vehesse a Motorolát. Több újdonság is érkezik majd a tengerentúlról (elég csak az 5 megapixeles ZN5-re gondolni), de ezekkel egyelőre adósok. A V8 és a V9 nem tudott olyan sikeres lenni, mint a V3, a Q sorozat sem verte szét a WM telefonok mezőnyét, úgyhogy erősen fel kell kötni a gatyát.
Amíg meg nem jönnek az újdonságok, addig a Z8 utódjaként értkező Z10 lehet az egyik modell, amellyel a Motorola át tudja vészelni a nehéz időket. A készülék specifikációi egy közepesen izmos okostelefon képét vetítik előre, megspékelve a félig banános jellegű formával, a cég első autofókuszos kamerájával (pezsgőt!) és a fémes színű készülékházzal. Elég lesz-e ez a sikerhez?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola VE538 - más tollával
Felhajtottunk egy újnak mondható Motorola telefont, s nem értjük, hogy miért nem kap nagyobb publicitást.
-
Motorola Aura - a dizájn ára
Megnéztük, hogy milyen a világ első kör alakú kijelzővel ellátott luxustelefonja.
-
Motorola ZN5 - erre vártunk
Egy Motorola, melyről huzamosabb használat után is elégedettséggel tudunk nyilatkozni. Öt megapixeles érzékelővel.
-
Motorola W388 - a trafikból
A Motorola új alsókategóriás zenetelefonja nem mutatja többnek magát, mint ami. Talán még annyinak sem.
-
Motorola ROKR E8 - laposüveg
Dizájnos zenemobil a Motorolától, egyedi és egyben érdekes megoldásokkal fűszerezve. Hátha most.
Előzmények
MOTODEV Studio for UIQ
Kifehéredett a Motorola RIZR Z8
Fürgébb lett a Motorola Z8
-
Motorola V9 - egy hatvánnyal több
A V8 sem volt piskóta, a V9 még jobb. De elég lesz-e arra, hogy feltámassza a Motorolát?
-
Motorola Q - Amerika kedvence
Lassan két éve, hogy az Egyesült Államokban piacra került a Motorola Q. Hozzánk viszont valamiért csak most jutott el.
A Motorola is beszáll a UIQ fejlesztésébe
-
Motorola RIZR Z8 - lassú víz
Új operációs rendszer, új kialakítás, mégis Motorola. A feltámadás jelei látszanak.
Megérkezett a Motorola RIZR Z10
-
Motorola V8 - penge a négyzeten
A V8 már motorként is szépen muzsikál, biztosak vagyunk benne, hogy telefonként is aratni fog.
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










