Gyorskeresés
Mobilharc az idősek otthonában
Egyszerre lép a hazai piacra két olyan készülék, amelyek kifejezetten az idősebb korosztályt célozzák. Összeveszik-e nagymama és nagypapa?
Hirdetés
Bevezető
Az Emporia nevű osztrák telefongyártó sajtótájékoztatóján levetítettek az újságíróknak egy profin megvágott kis filmecskét, amelyben budapesti idős embereket kérdeztek a mobilhasználatról. Jól ki is derült, hogy simán mindenkinek van telefonja, az ötven év felettiek szerint is kell az élethez (ami alapvetően abszolút érhető, hiszen ezek az emberek 30-40 között voltak, amikor a mobiltelefonok robbanásszerű elterjedése elindult, még jó, hogy vágják a témát.
Ám a kamera becserkészett néhány idősebb karaktert is, és ott sem volt elutasító a válasz, arra a kérdésre pedig, hogy mit látnának szívesen egy idősebbeknek szánt telefonban, átalában ugyanazokat sorolták az érintettek. Nem kell hozzá nagy tehetség és koponya, hogy fejből is mondjuk pár ilyen kritériumot: nagy gombok, olvasható kijelző, egyszerű menü, hangos csörgés. Ezt mondjuk piackutatás nélkül is bárki kirázta volna a kisujjából, de az Emporia nyilván úgy adta elő a dolgot, mintha ők találták volna fel az idősebb generációt.
Annyi baj legyen, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a mobilgyártók többségének kínálatában nincs specifikusan olyan készülék, amely célzottan a fenti igényeket kívánja kielégíteni. Ezt a piaci rést már sokan megtalálták - vagy legalábbis azt hitték, hogy megtalálták - most azért speciális a helyzet, mert nagyjából egyidőben két cég is megpróbálkozik a magyar időseknek telefont kínálni.
Az Emporia mellett a Bea-fon nevű holland székhelyű cég is nekivág a hazai vizeknek, a célcsoport ugyanaz, a megközelítés is hasonló, a két telefon pedig szinte egyszerre landolt a szerkesztőségben. Egyértelmű, hogy egymásnak eresztjük őket, győzzön a jobbik (kis j-vel, mielőtt még bárki rosszra gondolna)!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Doro PhoneEasy 332 - a mama lámpása
Az előző kettő után a harmadik Doro nagyimobil is a boncasztalunkra került. Ez sem a tudás bajnoka, de van néhány különbség benne.
-
Doro PhoneEasy 341 és 409 - a svéd modell
Kicsit felpörgött a nagyimobilok piaca, egyből három új készüléket kaptunk, melyből most kettővel ismerkedünk meg közelebbről.
-
Emporia Elegance - a kék fény fiatalít
Az idősek számára mobilokat gyártó cég csúcsmodellje járt nálunk.
A Telenor is forgalmaz időseknek szóló telefont
MWC2010: két új Emporia az idősebb korosztálynak
A myPhone is gondol az idősekre
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









