LG K8 - nehéz kitűnni a tömegből

Amikor egy patinás gyártó abban a kategóriában próbálkozik, amit épp letarolnak a kínai cégek, akkor valami extrára van szükség ahhoz, hogy sikere is lehessen. A formaterv például ilyen.

Doboz, külső

Nem gondolták túl a csomagolást, fehér kartondoboz némi lilával meglöttyintve, a telefonnal még jut valami papírtálca, de alatta a tartozékok bájos összevisszaságban henteregnek egymáson, akkurátusan kis zacskókba csomagolva. Az egyik ilyenben találjuk meg az akkumulátort is, amiből pedig egyenesen következik az is, hogy a K8 szétszedhető, a telep pedig cserélhető. Kéretik értékelni ezt az apróságot, egyre ritkább manapság, pedig bizony hasznos tulajdonság. A mellékelt töltőfej 1 Ampert ad le, az USB-kábelt talán nem kell bemutatni, a hozzá adott headsetet pedig nem érdemes.


[+]

Az a nagy helyzet, hogy a K8 baromi kulturált külsejű okostelefon, egyszerűen jó megfogni. A formaterv megítélése zömmel egyéni ízlés kérdése, úgyhogy a magam részéről annyival tudnám le a dolgot, hogy a finoman legömbölyített szélű kijelző, illetve az ezt körbeölelő markáns, de szintén íves keretezés, valamint a szövésre emlékeztető textúrával ellátott, egyébként műanyag hátlap állati menő így együtt. A méret perfekt egy kezes nyomkodáshoz, az illesztések pontosak, feketében elegáns, fehérben pedig egy picit bóhókás az összhatás, de ami fontos, hogy egyrészt megkülönböztethető minden mástól, másrészt pedig össze is van rakva rendesen.


[+]

A leginkább a korabeli G3-ra emlékeztető forma szinte tapad a kézbe, egyáltalán nem csúszik, nem gyűjti az ujjlenyomatokat sem. A kijelző 5 hüvelykes, felbontása 720 x 1280 pixel, nem egy kiemelkedő darab, de a célnak megfelel, a fényerő átlagos, a betekintési szögek jók, nem is tükröződik túlzottan. A vezérlőgombok az alsó sávból rabolnak el helyet, egyébként csak a cég logója van a kijelző alatt. Oldalsó gombokat nem fogunk találni a készüléken, lévén ezek hátulra költöztek, aki használt már ilyen LG-t, az tudja, hogy ezeket nagyon könnyű megszokni, akárcsak a duplakoppintásos felébresztést és lezárást.

Kijelző-teszt
Mérés LG K8 Meizu m3s Vernee Thor Xiaomi Redmi 3
Fehér fényerő (max.) 323 nit 474 nit 438 nit 523 nit
Fehér fényerő (min.) 2,7 nit 8,5 nit 20 nit 1,2 nit
Fekete fényerő 0,21 nit 0,42 nit 0,20 nit 0,49 nit
Kontrasztarány 1538:1 1128:1 2160:1 1067:1
Színhőmérséklet 8780 K 7972 K + kézi 8535 K + kézi 7960 / 7043 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Alul microUSB csatlakozót, illetve a 3,5 mm-es jack dugaszt fogunk találni. A hátlap a legjobban sikerült része a terméknek, a felület textúrája is egyedi, de nem csak ettől mozgalmas, hanem a kamerát, a hangerőgombokat és a ki és bekapcsoláshoz szükséges billentyűt is magába foglaló panel is egyedivé teszi a megjelenést. Egy ledes villanót is elhelyeztek a mérnökök, a hangszóró kialakítása viszont kicsit esetlen, hiszen a hátlap alsó részén van, ami nem szerencsés az asztalra tett telefon hangerejének vizsgálatakor. Ha lehámozzuk a burkolatot, akkor nanoSIM-et és microSD-t tehetünk be az akku kivétele nélkül is a K8-ba.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • LG X Power - akksiban az erő

    Kecses, könnyű, ugyanakkor 3-4 napos üzemidővel működő eszközt próbáltunk ki a dél-koreai gyártótól, ezen kívül azonban nem mutat kiemelkedőt, főleg az MT6735 pecsételheti meg a sorsát.

  • LG X Screen - döntetlenre hozza

    Teljesen átlagos, középkategóriás telefonnak tűnik az X Screen, de egy trükkel mégis kitűnik a mezőnyből. Így vajon megéri az árát? Erre keresi tesztünk a választ.

Hirdetés