Gyorskeresés
HTC One S - acéloS
Noha papíron gyengébb nála, a HTC One S esetenként még a csúcsmodellnél is jobb teljesítményt nyújt, ráadásul igen szépre és vékonyra sikerült.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Ahogyan a pénzügyi világban, úgy a telekommunikáció terén is nagy változásoknak lehetünk tanúi. Míg a Samsung és az Apple szárnyalnak és sorra döntik saját rekordjaikat (és a Samsung közben valószínűleg már a világ elsőszámú mobilgyártója), addig mások komoly válságokat élnek meg. A Nokiáról is lehetne mit mesélni, de jelen cikkhez sokkal jobb, ha a HTC-re fókuszálunk. A néhány éve még csak bérgyártóként létező cég önálló márkaként igazi sikersztorit tudhat a háta mögött.
A legnevesebb okostelefon gyártók közé jutottak, ám mostanában úgy nézett ki, hogy kissé elveszítették a fonalat. A prémium brandhez prémium ár társult, de ellaposodtak a fejlesztések, és támogatás terén sem volt rendben minden, utóbbi miatt sok felhasználót magukra haragítottak. Mindez a pénzügyi eredményekben is meglátszódik, az elmúlt időszakban csúnya veszteségeket könyvelhettek el. Idén Barcelonában aztán előálltak valami újjal, megérkezett a One sorozat.
A paletta csúcsmodellje nemrég járt nálunk, és nem sokkal később a másik két készülék is a szerkesztőségbe került. Jelen cikkünkben a középső tagot, a One S-t fogjuk boncolgatni. A telefon egy hófehér „demo” dobozban került hozzánk, tartozékok terén elvileg mindent megkaptunk. Ez a minden egy hálózati töltőfejet, egy USB adatkábelt és egy sztereó fülest jelent. Memóriakártya nincs és nem is lesz, mivel a One S nem bővíthető.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HTC One SV - egy kis 4G
Tudásban a középkategória felső szegmensébe tehető a HTC üdvöskéje, amelynek legfontosabb újdonsága, hogy LTE hálózatokon is működik, viszont nem túl olcsó.
-
HTC One X+ - ha kell egy kis energia
A HTC One X+ az előnyére változott, ráadásul a Jelly Beant is megkapta, ám nem éppen pénztárcabarát az árazása.
-
HTC J - J, te ki vagy?
A válasz: felső-középkategóriás ritkaság a HTC-től, ami leginkább a One S-hez áll a legközelebb, de tud néhány különlegességet.
-
Élő közvetítés a HTC sajtótájékoztatójáról
A HTC két új Windows Phone 8-cal telepített készüléket mutatott be New Yorkban: íme a 8X és a 8S.
-
HTC Amaze - nehéz, bombázó
Nálunk igazi csemegének számít, igazából egy jól feltuningolt Sensation-nek felel meg a HTC Amaze és ehhez képest az ára sem vészes.
-
HTC MediaLink HD - harcos volt
Nem volt egyszerű letesztelni a HTC kiegészítőjét, mely a televízió és az új okostelefonok között hivatott vezeték nélküli hidat képezni.
-
Panasonic Eluga - ezen még dolgozhattak volna
Mai tesztalanyunk a Panasonic belépője az androidos piacra: az IP57-es alumínium készülékház gyenge szoftveres oldalt rejt.
-
HTC One V - legenda csak egy one
A korábbi Legend formatervére építkezik a HTC új készüléktriójának legolcsóbb tagja, amely így sem egy filléres termék. Viszont egyedi.
Előzmények
-
HTC One X - egy telefon mind felett
A One széria csúcsa jött, látott és győzött: prémium anyaghasználat, ütős formaterv és előremutató hardver jellemzi a HTC újdonságát.
-
Sense 4.0 bemutató
A One szériában debütált a HTC saját felhasználói felületének legújabb verziója; az Andriod 4.0-ra épülő új Sense ergonomikusabb, letisztultabb és okosabb lett.
MWC2012: lehullt a lepel a Sense 4.0-ról
HTC One V – Legend újratöltve
MWC2012: rivaldafényben a HTC One S
MWC2012: napvilágot látott a HTC One X
Érkezik a HTC One E, S és X
-
HTC Sensation - érzékek birodalma
Végre újított a HTC, a Sensation már kétmagos, megnőtt a kijelző felbontása is, a Sense felület pedig továbbra is remek.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megújul az ECDL
Személyre szabhatóbb lesz, és a tartalom is job...
Beépül a GeForce Experience a grafikus driverbe
A WHQL minősítésű, 320.18-as meghajtó a teljesí...
Destiny - CG trailer
Megérkezett a Destiny első trailere.
The Mighty Quest for Epic Loot - Újabb játékmenet videó
Ismét láthatjuk mozgás közben a Ubisoft free-to...
Samsung notebook blog: ATIV Smart PC Pro - meglátni és ...
Kalandos úton jutott el hozzánk a Samsung table...
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
NVIDIA GeForce GTX 780 teszt
Alig néhány hete futott be a TITAN, de máris itt az NVIDIA legújabb, 700-as sorozatának első tagja. Lássuk, mire képes!
Ilyen az új Google Maps
Szebb, okosabb, kézreállóbb lett a Google talán legnépszerűbb szolgáltatása. Kissé sokáig kellett várnunk a kipróbálására, de megérte – még sosem volt ennyire könnyű tájékozódni.
AMD: teljes mobil letámadás
A Kabini és a Temash SoC APU új kategóriát teremthet, a Richland APU a felhasználói élmény javítására törekszik.
Xbox One - egy új koncepció
Az új Microsoft konzol bejelentésére szánt eseményen alig 15 percet szenteltek a játékoknak. Az Xbox One-nal Redmond a nappalink totális meghódítására tör.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled
Kipróbáltuk, milyen ingyen tanulni a neten keresztül a világ legnevesebb egyetemein. Arra jutottunk, hogy a Coursera egy jó dolog, és mindenkinek ki kéne próbálni.










