Gyorskeresés
HTC MTeoR - a szépség másodlagos
Az önállósodó HTC Windows alapú modellje nem fog sok vizet zavarni.
Hirdetés
Bevezető
"Milyen telefon van nálad?" "HTC" "Az mi?" Ennyit az önállósódásról. Bár ha azt válaszoltam volna, hogy Qtek, vagy i-mate, akkor sem biztos, hogy megvilágosodás fénye gyúl a kérdező szemében. A helyzet az, hogy az eddig Qtek, i-mate, MDA és egyéb nevek alatt idehaza is felbukkanó gyártó egyszerűen nem ismert. Olyan emberek között sem, akik a mobilvilágban mozognak. A HTC nagy fába vágta a fejszéjét, egyedül próbál meg boldogulni, amire máshol talán több esélye van, de Magyarországon elég sansztalannak tűnik a próbálkozás.

Nem ez az első HTC készülék, amit tesztelünk. A TyTN névre hallgató mega-multimédiás szörnyeteg már járt a kezünk között, ez amúgy kicsit módosított formában a T-Mobile színeiben kapható is, mint az első HSDPA okostelefon. A MTeoR más. Sokkal közelebb áll a hagyományos mobilkészülékekhez, igazából a már szintén tesztelt Qtek 8310 utódjaként fogható fel, ami nem is meglepő, hiszen azt a telefont is a HTC készítette - csak akkor még nem saját márkajelzéssel került piacra.

Nem árulunk el titkot azzal, ha jelezzük, hogy a MTeoR is Windows Mobile alapú telefon. A HTC csak ilyennel foglalkozik. Egyszerűbb így az életük, alapvetően csak a külsőt formálgatják és fejlesztés címén betolnak a készülékház alá egy kis Wi-Fi-t, vagy egy nagyob felbontású kamerát úgy, hogy a szoftverhez alig-alig kell nyúlniuk. Így aztán ebben a tesztben sem térnénk ki részletesen a Windows Mobile által nyújtott lehetőségekre, inkább a telefon specialitásaira próbáljuk helyezni a hangsúlyt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HTC P4350 - Herald nem titán
A TyTN után furcsa volt kézben tartani a hasonló kialakítású, ám butább öcsikét.
-
HTC S620 - számológép pro
A HTC eszköze leginkább számológépre emlékeztette a szemlélődőket. Minket azonban nem tévesztett meg.
-
HTC S310 - megashift-addikció
Létezik élet a Bubble Breakeren túl?
-
HTC Trinity - majdnem válóok
A HTC ismét nagyot alkotott – és nem méretre értve.
-
HTC P3300 - egér a telefonban
Az önállóvá vált HTC nagy erőkkel fejleszt, és bizony egyre inkább számolni kell velük.
Előzmények
A HTC nélkül is van i-mate készülék
Négy új telefon a HTC-től
HSDPA mobilszámítógép a T-Mobile-nál
-
HTC TyTN - túlfejlett
Gyakorlatilag mindent tud a HTC Windows alapú készüléke, de headset nincs hozzá.
-
Qtek 8500 - lelke van
A Qtek igen vonzó külsőbe csomagolt okostelefonnal lepte meg a piacot.
-
Qtek S200 - zsebredugott Windows
A Qtek S200-as mobilja jó alternatíva lehet a PDA-mobiltelefon kettős kiváltására, ugyanis mindkét funkciót kiválóan ellátja.
-
Qtek 8310 - álomgombok és Windows
Kékhalál nem volt, Windows feeling viszont igen.
-
Qtek 9000 - mit nem tud?
Most nem arra keressük a választ, hogy mit tud a készülék, hanem arra, hogy mit nem. Kávét főzni.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







