B20? 800 MHz? LTE?

Azt már tényleg mindenki tudja, hogy a mobilok rádiófrekvenciás hálózatokon keresztül működnek, volt bőven időnk hozzászokni a kezdetben egyedüliként jelen levő 900 MHz-es megjelöléshez (ami persze nem fix 900 MHz, hanem az ekörül található számos frekvencia egyike, függően a szolgáltatónktól és a közeli bázisállomásoktól), ami aztán bővült az 1800 MHz-es, nagyobb kapacitást, de kisebb hatótávolságot kínáló verzióval, majd később a 2100 MHz-es 3G-vel.

És persze, hogy itt nincs vége, egyre több és több eszköz óhajt mobilhálózaton kommunikálni (és még az IoT igazi robbanása előtt állunk), elfogy a spektrum, újabb és újabb frekvenciatartományok nyílnak meg és hazánkban is az NMHH szépen írja ki a tendereket ezekre. Legutóbb 2014-ben zárult le egy ilyen, ahol már a 800 MHz-es LTE frekvenciákra is lehetett pályázni, mind a három szolgáltató szerzett is magának egy-egy blokkot, majd el is kezdődött a hálózatépítés ezeket felhasználva és pont ebből van most némi probléma.

Minél alacsonyabb a frekvencia, annál nagyobb a hatótávolság

A 800 MHz-es LTE (amit Band20-nak is neveznek) igazából egy roppant kellemes opció arra, hogy gyérebben lakott országrészeket és tájegységeket relatív kis költséggel le lehessen fedni. Ez elsősorban abból adódik, hogy nagyon hasonlóak a terjedési feltételei ennek a sávnak, mint a 900 MHz-es GSM-nek és 3G-nek, magyarán a legtöbb esetben nincs szükség új bázisállomások építésére, hanem a meglévő tornyokra fel lehet tenni a B20-as átjátszókat, ami nyilván sokkal olcsóbb buli, mint nekivágni újakat felhúzni. Egyrészt az önkormányzati szabályozások egyre kevésbé engednek ennek teret (plusz a tájvédelem és a többi infrastrukturális macera is nehezít), másrészt értelemszerűen költségszinten is jóval kedvezőbb, noha egyébként a B20-as frekvenciablokkok hatósági díja azért elég combos, de még így is összességében sokkal jobban megéri így bővíteni a hálózatot.

A világ különböző régióiban különböző frekvenciákat használnak

Fentiekből következik, hogy általánosságban elmondható, hogy a zsúfolt, nagy népsűrűségű helyeken továbbra is az 1800 MHz-es (Telenor, Telekom) és 2600 MHz-es (Vodafone) tartomány használata dívik a kapacitás miatt, míg elsősorban vidéken, kisebb településeken, falvakban a 800 MHz a nyerő. Ráadásul a szolgáltatók más-más stratégiával haladnak, a Vodafone pár éve arra gyúrt, hogy mindenhova juttasson 3G-t, a másik két operátor inkább megvárta az EDGE lecserélésével (illetve bővítésével) a 800 MHz-es 4G-t, ezért meglepően sok olyan szeglete van az országnak, ahol mondjuk a Telenornál van EDGE (ami 2,75G), nincs 3G és HSPA, de van B20-as 4G. A Vodafone-nál a nagyobb vidéki városokban is sokszor csak B20 van, de ez annyiból nem dráma, hogy a 3G azért a legtöbb helyen adott.

A kapacitás és a lefedett terület jellemzői a különböző frekvenciákon

Erről persze egy átlagfelhasználónak tök felesleges tudnia, nem is kötik a cégek a júzerek orrára, hogy akkor most pont ott, ahol laknak vajon milyen típusú hálózat dolgozik, viszont ez a B20-as, 800 MHz-es LTE technológia sajnos az okostelefonok egy részében nincs benne. És ez nem olyan, mint a kamera, hogy ránézel és látod elsőre, hogy ebben van, ebben nincs, bele kell mászni a specifikációs táblázatba és kihámozni belőle, hogy mi újság. Ezért aztán egyre gyakrabban előfordul, hogy a felhasználó örömmel vásárolja meg friss telefonját, hazaviszi és az otthon tapasztaltak hatására csak felsír a sarokban, hogy “anya, csak EDGE van”. Mert lenne ott 4G is, de a mobilja nem ismeri a B20-at.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!