Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • sparks

    senior tag

    Tegnap megsétáltattam az asszonyt és a telefonokat :)
    Ígértem GPS tesztelést és az alábbiakra jutottam:

    Szűk, GPS/Glonass holdak által rosszul lefedett, árnyékolt területeken kószáltunk és azt kell mondjam, hogy fej-fej mellett haladt az OPO és az eddig számomra etalonnak tartott S4-es navigációs rendszere. A képen látszik, hogy az OPO sűrűbben rak le pontokat, ettől kicsit több a kilengés is, ezért picit erősebb az" ökörhugyozás" jelleg :) (ezen a képen annyira nem is jött elő a különbség, mint a nyersen rögzített adatokon, ahol emiatt az OPO a kis kilengéseket is számolva közel 20%-kal több megtett utat regisztrált).
    Ez egy rendes track programmal azért nagyjából orvosolható, ahol be lehet állítani, hogy 1-1 pont lerakása között mennyi idő és mennyi távolság teljen el. Az érzékenységük közel azonos, sőt, legnagyobb meglepetésemre egy teljesen árnyékolt helyen az S4 eldobta a jelet, míg az OPO kitartott és valahonnan sikerült neki adatokat gyűjteni ott is.

    Ha most az lenne a kérdés, hogy akarnám-e a Samsung navigációs rendszerét az OPO-ba, akkor már nem tudnék egyértelmű igennel szavazni, mert mindkettő jó munkát végzett. Talán a Samu egy picit kiegyenlítettebb teljesítményt adott, de nem számottevően.

    Ahol a fenti képek készültek, ott pár évvel ezelőtt a nem Glonass támogatott és kevéssé érzékeny GPS-ek teljesen elvéreztek, eldobták a jelet, rosszabb esetben átraktak pár utcával arrébb.
    Persze ez csak egy nagyon röpke teszt volt, messzemenő következtetéseket nem vonnék le belőle, nekem annyira elég volt, hogy ne küldjem vissza garanciális javításra a telefonomat :DDD

    Ezek után az esti edzésemhez áttelepültem zenehallgatás ügyileg is az új jövevénybe és letettem a hajam, hogy mennyivel jobban szól a fülesem ezzel, mint az S4-gyel. Egyre nagyobb a szerelem, egy ideig úgy érzem az OPO lesz A telefonom. :C

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák