Hirdetés

Körvonalazódnak a OnePlus 6T részletei

Az utóbbi két évben két csúcskategóriás mobillal rukkolt elő a OnePlus szezononként, így nem lenne abban semmi meglepő, ha a 6-ot ősszel a OnePlus 6T követné. Erre most konkrét, félhivatalos célzás érkezett: az EEC, azaz az Eurázsiai Gazdasági Bizottság honlapján a helyi megjelenéshez szükséges minősítést kapott egy OnePlus A6013 kódjelű készülék. Mivel a OnePlus 5 A5000/A5003 kódneveken futott régiótól függően, az 5T pedig A5010/5013 kódneveken, a 6 A6000/6003 jelölése után elég valószínű, hogy az A6013 a 6T egyik kiszerelése. A minősítést a szóban forgó mobil augusztus 24-én szerezte meg.


Az Oppo R17 előlapja (forrás: Oppo) [+]

Ha tényleg lesz OnePlus 6T, az elmúlt évek rutinja alapján novemberben érdemes a startjára számítani. A tulajdonságairól ugyan még semmi nem derült ki, az elmúlt években ugyanakkor több BBK Electronics kötelékébe tartozó Oppo, Vivo és OnePlus mobil hasonlított meglehetősen egymásra, és az utóbbi gyakran az Oppo R-szériájának volt az ikertestvére. A legfrissebb modell, az Oppo R17 Pro épp a minap mutatkozott be, vízcsepp fantázianéven futó, apró bevágással, előnyösebb képernyőaránnyal, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval és Gorilla Glass 6 védőüvegekkel, és nem alaptalan a 6T esetében ugyanezeket viszontlátni.

Így képzeli el a PhoneCorridor a OnePlus 6T-t az Oppo R17 Pro alapján
Így képzeli el a PhoneCorridor a OnePlus 6T-t az Oppo R17 Pro alapján (forrás: PhoneCorridor)

Két további érdekessége is akad ugyanakkor az R17 Prónak: megkapta a legfrissebb gyártói gyorstöltést SuperVOOC néven, amely két 1850 mAh-s telepet tölt egyidejűleg, 50W teljesítményen, 10 perc alatt 40%-ot az akkumulátorokba juttatva. Mivel az OnePlus DashCharge lényegében a VOOC egy variációja, nem lehetetlen a SuperVOOC felbukkanása, névhasználati problémák miatt Warp Charge néven, spekulál a GSM Arena.

Megkapja-e az R17 Pro tripla kameráját a OnePlus 6T?
Megkapja-e az R17 Pro tripla kameráját a OnePlus 6T? (forrás: Oppo)

Az R17 Pro igazi különlegessége mégis tripla hátlapi kamerája: 12 megapixeles, változtatható apertúrájú főmodulja mellett akad egy 20 megapixeles darab, a harmadik pedig TOF sztereó 3D térérzékeléssel lett felszerelve. Az R17 Pro amúgy 6,4"-es AMOLED képátlót visel 1080 x 2340 pixelen, az apró bevágáson 25 megapixeles szelfikamerával. Azt pedig nehéz elképzelni, hogy a OnePlus csúcstelefonja gyengébb felszereltséget kapjon, mint az Oppo felső-középkategóriása.

Azóta történt

Előzmények

  • Bemutatkozott az Oppo R17 Pro

    SuperVOOC töltés, AMOLED kijelző, tripla hátlapi kamera és kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó teszi érdekessé a kínaiak újdonságát.

  • OnePlus 6 - gyorsjárat a szenzorszigetekre

    A piac legfürgébb telefonja sem úszta meg bevágás nélkül, de leperegnek róla a cseppek és a kritikák, ugyanis nagyon kevés hibája van, kamerában pedig végre előrelépett.

Hirdetés