-
Két olcsó Moto mutatkozott be
A Moto E40 eggyel erősebb, mint az Android Go-s Moto E20, a Moto G Pure pedig a Moto G Play alá pozicionálja magát.
Hír 17
-
Aligha gyorsul az iOS 15 terjedése
Körülbelül feleannyi felhasználó töltötte le ezt a frissítést, mint tavaly, ugyanennyi idő után az előző főverziót.
Hír 88
-
Készül a Mi Mix Fold folytatása
A második hajlítható Xiaomi várhatóan még mindig nem a látványos prototípusból varázsol végterméket.
Hír 14
-
Samsung Galaxy A52s 5G - jó S-tehetség
A Samsung Galaxy A52 már alapból egy jól sikerült konstrukció volt, a modellvariáns pedig csak fokozza az élvezeteket, lényegében ugyanazon az áron.
Teszt 13558
-
Megvan a Pixel 6 európai ára
Csúcskategóriás szám szerepel a fotón, de nem vészesen magas, és értékes ajándék jár mellé előrendelésben.
Hír 192
-
Elstartolt a One UI 4.0 beta
A világ több táján megindult az Android 12-alapú Samsung felület béta verziója, virtuális RAM és egyéb újdonságok a fedélzeten!
Hír 10
-
Ismét van Nokia márkajelzésű táblagép
A Nokia T20-at korrekt felszereltséggel, de belépő szintű, kissé koros hardverrel mutatta be a HMD.
Hír 20
-
Október 19-én mutatkoznak be a Pixel 6 készülékek
Az első hivatalos reklámban felbukkant dátum ezek szerint helytálló, két hét múlva érkeznek az Android 12-vel futó referenciamobilok.
Hír 52
-
Már fülhallgatókat is kereshetünk az Apple Find My szolgáltatással
Az AirPods Pro és Max előkerítésében az Apple AirTag által használt hálózat lesz a felhasználók segítségére.
Hír 12
-
Apple iPhone 13 - hízott, de jól áll neki!
15%-kal jobb üzemidőt hozott egy minimális vastagodás és néhány gramm plusz tömeg. Megjött a szenzoros képstabilizátor, kisebb lett a notch, duplázódott az alap tárhely, és a tavalyi modell nyitóáránál olcsóbb is az újdonság. Ez az iPhone megéri az árát!
Teszt 2332
-
Rápörög a BBK az Android 12-re
Az Oppo, a OnePlus és a Realme is gőzerővel dolgozik felülete frissítésén.
Hír 69
-
Októberben befut a Honor X20 Max és a Watch GS 3
Egyre gyakrabban hallani a függetlenné vált Honorról, amely két új termékkel készül.
Hír 3
-
Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
Lehet, hogy a következő generációs iPhone-ok között már nem lesz mini verzió. Pedig ez a telefon pont az, ami után folyamatosan sír egy hangos közeg.
Teszt 1948
-
Új TicWatch mutatkozott be
A 4G-képes, Google Wear platformra épülő TicWatch Pro X első körben Kínában lesz elérhető.
Hír 7
-
Elindult az Android 12
A készülékeken ugyanakkor még napok vagy hetek kérdése, mire az új szoftververziót láthatjuk. A Pixel modelleknek is várniuk kell.
Hír 33
-
Androidos kézikonzollal készül a Lenovo
A Lenovo Legion szériájának új modellje nem egy mobil, hanem egy Android rendszerű kézikonzol lehet. Már, ha valóban lesz.
Hír 11
-
Megérkeztek az iPhone 13-ak a Vodafone-hoz
A sztenderd októberi árlistán felbukkant egy új, olcsó Oppo is, de a lényeg egyértelműen az új iPhone-ok körül van: nagyon drága-e az új, és vajon olcsóbb lett a 12-es széria?
Blogbejegyzés 25
-
Snapdragon 888-at villantott a OnePlus 9RT
Az időközi frissítéssel várhatóan nem kell kompromisszumot kötnünk sem hardverben, sem a kamerában, viszont az újdonságok listájáért várnunk kell még pár napot.
Hír 15
-
Kompakt 4K-s mobillal készül Xiaomi?
A CC11 Pro az Xperia 1 III képpontsűrűségét is lepipálhatja, de vannak ellentmondások a TENAA dokumentumában.
Hír 38
-
Dél-Koreában inkább a Z Flip3-at viszik, mint a Z Fold3-at
Hamarosan átléphetik az eladások a meggyőző egymilliós számot a népszerű hajlítható telefonokból.
Hír 5
-
Unihertz Titan Pocket - újra érik a szeder, de nem ehető
Teljes QWERTY gombsorral szerelt, ütésálló, Android rendszerű telefon érkezett, ami igazi csemege az egyentepsik világában, de megvannak a maga kompromisszumai. Sőt, csak azok vannak.
Teszt 62
-
Indul az Asus Zenfone 8 Android 12 béta tesztje
Október 13-ig lehet csatlakozni az új rendszerverzió béta tesztjéhez.
Hír 0
-
Októberben érkezik a OnePlus Buds Z2
A Buds Pro után egy kedvező árú, ANC-s alternatívával is készül a gyátó.
Hír 10
-
A chiphiány miatt lassabban térhet magához a mobilpiac
A 2020-as év nem volt túl jó a teljes mobilpiacot nézve, idén jobbak az eladási számok, viszont a gyártási nehézségek további gondokat okoznak.
Hír 28
-
Eleglide D1 - roller vagy robogó?
Zseniális ár/érték aránya miatt választottuk ki ezt a terméket: 200 ezer forintért már stabil kialakítású, akár 45 km/h-val menni képes rollerhez jutathatunk hozzá, viszont az érkező szabályozás még keresztbe tehet neki.
Teszt 69
-
K&H kártyával is működik a Garmin Pay
A magyarországi bankok közül elsőként a K&H tette lehetővé a Garmin Pay használatát.
Hír 41
-
Bemutatkozott a negyedik Fairphone
A továbbra is könnyen javítható és cserélhető alkatrészekből felépülő Fairphone 4 most igazán korrekt hardvert tud felmutatni.
Hír 73
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Autós topik
- Ukrajnai háború
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Futás, futópályák
- Xbox tulajok OFF topicja
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Huawei P30 Pro - teletalálat
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- OLED TV topic
- További aktív témák...