Bevezető

Egy jó ideje foglalkoztat már bennünket a téma, hogy már nem kapható, de egykoron kitűnő telefonokról megpróbáljunk egy rövid mixet készíteni. A mobiltelefonok világa még viszonylag friss, hiszen csak szűk negyedszázada jelent meg az első készülék, amely egy Motorola volt. A dolog annyiból aktuális, hogy az amerikai cégnek is eszébe jutott, hogy méltó módon köszöntse a telefont, és 2004 áprilisában bemutatták a felturbózott verziót, amely az eredeti külsőt kapta meg.

Belül viszont tevékenykedtek egy kicsit a mérnökök, ennek eredménye egy hatalmas, 800 grammos készülék lett, amelynek vannak érdekességei. Például belenyomorítottak a kijelző fölé egy 128x32 pixeles, 262 ezer színű TFT kijelzőt, ha már hozzányúltak, akkor a DynaTac kapott egy kis JAVA kompatibilitást, EDGE képességet, és Bluetooth csatlakoztatási lehetőséget. Kétségkívül a legdurvább viszont az, hogy az eredeti Nikkel-Cadmium akkumulátort kicserélték egy ugyanakkora Lithium-Polymer telepre, amellyel 24 órás beszélgetési és 30 napos készenléti idő érhető el.

Persze ez csak amolyan „mennyit is fejlődtünk mi” konteszt. Jelen cikkünk inkább olyan készülékeket óhajt bemutatni, amelyek a maguk idejében forradalmiak voltak, és valahogy nincsen meg mind a mai napig méltó utódjuk. Az összeállításban szereplő telefonokat szubjektív szempontok alapján válogattuk, bizonyára lesz egy-két lelkes olvasónk, aki saját, imádott telefonját esetleg hiányolni fogja. Sebaj, lehet panaszkodni, és lehet a fórumra írni erről.

Alcatel

Micsoda? Alcatel készülékekről írni a legendás mobilok között? Bizony! A francia cég ugyanis előrukkolt annak idején egy-két olyan modellel, amelyek méltatlanul süllyedtek el a feledés homályában.

Először röviden emlékezzünk meg az Alcatel Pocket nevű mobilról, amely szögletes formájával már akkor is kilógott a mezőnyből. Az 1999-ben gyártott telefonban 350 neves névjegyzék volt, az akkori tesztek dicsérték vékonyságát (19mm), és kommunikációs képességét, mely a WAP böngészőt, az e-mail klienst és a modemként való működést jelentette. Hátrány volt viszont, hogy SMS írásakor nem lehetett a névjegyzékből kiválasztani a címzettet. A telefont itthon egészen rövid ideig forgalmazta a Westel (RIP).

Hallott-e már valaki az Alcatel és a Sharp által közösen gyártott kommunikátorról? Pedig volt, a neve nemesen egyszerűen One Touch Com. A maga idejében hatalmas érintőképernyővel rendelkezett, TCP/IP kapcsolat létrehozására is rá lehetett bírni, teljes értekű e-mail kliens volt benne, és könnyen össze lehetett szinkronizálni a PC-n levő Microsoft Outlook szoftverrel. Akár infrán is. A 350Kbyte memória akkoriban igencsak durvának számított.

Nem hagyhattuk ki az összeállításból a feltámadás jeleként értékelt Alcatel 715-öt sem. A 2002-ben készült telefon egyike volt az utolsó nem színes kijelzős telefonoknak, de akkoriban arra lehetett következtetni, hogy ha a franciák ezen az úton haladnak tovább, és ugyanezt az innovációt képesek hozni a jövőben is, akkor az Alcatel meg van mentve. Azóta már tudjuk, hogy nem így lett. Pedig a 715 nagyon kis pöpec telefon volt azoknak, akiknek tetszett a hosszúkás, csöppet hi-tech beütésű külső, amely aluminiumból készült, így kissé nehéz, kissé hideg ám ellenálló készülékház született. (Nekem is volt egy darabig, nagyon szerettem, de aztán magával ragadott a színes kijelző varázsa, így lecseréltem másra. - Polacheck)

A 715 már GPRS képes, nagy kijelzője négy szürkeárnyalat megjelenítését támogatja, a hátuljában pedig egy igen izmos Lithium-Polymer akksi terpeszkedik. De nem emiatt volt különösen jó készülék, hanem a szenzációs kezelhetőség tette zseniálissá. SMS-t írni akkoriban ezzel lehetett a leggyorsabban, és a SIM kártya adatainak beolvasására sosem kellett várni. Olyan szoftvercsomagot adott hozzá a gyártó, amely minden igényt kielégített. Apróság, de még ma sem gondol rá minden gyártó, hogy a némára kapcsolt telefon esetén az ébresztő mégis hangosan szólaljon meg. Kivételesen jól konstruálták meg az automata billentyűzárat is: ha csöngött a készülék, fel lehetett venni, ám hívás után újra lezárt. Hogy ez még nem kunszt? Lehet, viszont az már igen, hogy üzenet érkezésekor csak egyetlen gomb volt aktív, amivel meg lehetett azt nézni, sőt, ezután még válaszolni is tudtunk az SMS-re, és csak miután elküldtük, zárt le megint az ügyes kis szoftver.

Siemens

A német cég is tönkrement, legalábbis a mobil üzletáguk szempontjából, amit nemrég vett meg a BenQ. Pedig a Siemens telefonok is legendásak voltak. Egyrészt érdemes megemlékezni az SL10-ről, amely a világ első szétcsúsztatható készüléke volt (a Samsung köszöni az ötletet), vagy az S10-ről, amely színes kijelzővel rendelkezett 1998-ban. Persze, ez nem olyan volt mint most, a képernyő egyes részein zöld, máshol piros, megint máshol kék volt a kiírás. De akkor is.

Sok telefont ki lehetne ragadni még a palettáról, de mind közül a legizgalmasabbat, az SL45-öt választottuk. 2000-ben vagyunk, amikor megjelent, horribilis ára volt, és a mobilkommunikációs világ a csodájára járt. Az ezüstös színű apróság ugyanis MP3 lejátszóval rendelkezett, bizony, és sztereó headsettel. Ehhez pedig bővíthető memóriát kapcsoltak, akkor egy 32 megabájtos MMC egység járt a gyári csomagolásban. A Siemens már ott megoldotta, hogy a kártyát az akkumulátor leszedése nélkül is lehessen cserélni, erre a Nokiának további 4 év kellett.

Persze az SL45-ben benne volt az összes siemenses finomság, a kivételesen jó hangvezérlés és hangtárcsázás, vagy a 300 percig (5 óra) rögzíteni képes diktafon, amely beszélgetés közben is működtethető volt és mindkét fél hangját felvette.

Sony

Az Ericssonnal kötött házassága előtt a Sony igencsak jó készülékeket csinált. Itthon azonban csak a J6/J7 páros tudott némi ismertségre szert tenni, hiszen ezeket forgalmazta a Vodafone. Pedig ezt megelőzően volt nekik olyan készülékük, amelyről érdemes pár mondatot ejteni, a Sony Z5.

A telefon 2000-ben készült. Röviden a tudásról: négy szürkeárnyalatos kijelző, 500 neves telefonkönyv (természetesen egy névhez több adat), HTML böngésző, POP3 e-mail kliens, beépített hangposta(!), 1000 férőhelyes naptár. Anno mindent tudott. Az egész azonban attól lett különösen kiváló, hogy fantasztikus kezelhetőséggel áldották meg. A menü körhinta-szerűen forgott, a vezérlést pedig tökéletesen megoldotta az oldalsó, úgynevezett Jog-Dial gomb. Ezt egyrészt lehetett le és fel tekerni, benyomni és előre-hárta billenteni. Minden funkció elérhető volt általa, fantasztikusan kézreállt, és nem kezdett el rakoncátlankodni huzamosabb idő után sem, mint egyik-másik mai telefon joystickje.

Amikor az Ericssonnal összeolvadt a Sony, akkor tervbe vették az utódját (igaz, Z7 néven piacon volt egy rövid ideig egy frissített verzió, illetve MZ5 néven létezett egy zenelejátszóval kombinált modell is), amely Z700 kódszámmal futott, színes kijelzőt kapott, valamint JAVA támogatás és Bluetooth is szerepelt a specifikációkban, ám a fejlesztést leállították. Okát nem tudjuk.

Philips

Ha két l-lel írnánk, akkor magyarul Ajkak Fülöp is lehetne. A gyártó szintén a kevésbé ismertek közé tartozik itthon, pedig a Genie nevű apróság a Pannon GSM-nél kapható volt. Ez volt a világ első hangtárcsázásra képes mobiltelefonja. Genie Sport néven sárgában is kapható volt, akkori kedvesem édesapjának volt ilyenje. 1999-ben. Talán emlékszik a kedves olvasó a reklámra, ahol a főnökkel való veszekedés után az alkalmazott kijött az irodából, és ráordított a telefonjára: „Idiot!” Az pedig szépen felhívta a főnököt, a júzer pedig ezt mondotta vala: „Mr. D’Angelo, you’re absolutely right.” Még valami: a Genie már Lithium akkumulátorral érkezett, ez szintén nem volt akkortájt hétköznapi.

A Philips azonban nem szűnt meg, nem vette meg senki, a mai napig gyárt és fejleszt telefonokat. Csak itthon nem ismertek ezek a készülékek. Pedig egy rövid félmondatban még kitérnék az Ozeo nevű modellre is, amely semmi extrát nem tudott, csak éppen designdíjat nyert 2000-ben. Volt neki illuminátoros, kék színű kijelzője, oldalsó tekerőgombja, körhinta-szerű menürendszere, és rengeteg hibája. Például a silányul összerakott műanyag ház, amit szétszedett a rezgés, vagy a Nikkel alapú akkumulátor.

Motorola

Az összecsukható telefonok atyja kétséget kizáróan a Motorola. A V3688, vagy elődje, a StarTac a maguk idejében igen híresek voltak. Vagy itt van a V60, amely fémből készült készülékházával tette magát kelendővé és egyedivé. Szintén közkedvelt volt a több sorozatot is megélt Timeport, amely a a Nokia 6210 ellenfeleként próbált az üzleti felhasználók közül többeket elhódítani. (Igen, a Timeport akkoriban nagy favorit volt, de a Nokiát a könnyebben kezelhető menürendszer vitte a hátán - Polacheck)

Mi elsőként a M3688-ról szeretnénk pár érdekességet elárulni. A viszonylag ronda, 1999-ben konstruált modell, rendelkezett egy-két furcsasággal. Már maga a kialakítás is szokatlan volt, hiszen a flip csak a készülékház feléig ért fel. Viszont aktív volt! Akkoriban ezt csak a méregdrága Ericsson T28 tudta produkálni. Az alapvetően butuska M3688 használati útmutatójában még egy furcsaságra bukkantunk: a megfelelő autós szett beszerelése esetén a telefon képes arra, hogy a bejövő hívásokat dudaszóval, illetve a fényszóró villogtastásával jelezze. Lehet, hogy nem is mindenki őrült, akikkel néha Budapesten összehoz a közlekedés káosza, hanem csak ilyet vettek a kocsiba?

Egy ilyen összeállításból nem maradhat ki a Motorola Accompli 008 sem. Misztikus telefonnak számított, mindenki tudott róla valamit, de csak kevesek ismerték igazán. A 2002-ben tervezett modell 320x240 pixeles érintőképernyővel rendelkezett, amely négy szürkeárnyalat megjelenítésére volt képes. Alapszintű, 2+1 időréses GPRS is volt benne, 2 megabájtos felhasználói memória és 33Mhz-es processzor. Az elsők között volt képes JAVA nyelven írt alkalmazások futtatására, bezzeg mostanra már a belépő szintű modellek is tudnak ilyesmit.

A Motorola szerencsére stabil. A V3-mal és az MPX sorozattal újra tudtak különlegeset alkotni, előbbi biztos legendás lesz pár éven belül, utóbbiról még nem tudni.

Ericsson

A svéd óriás nem maradhat ki egy ilyen cikkből. Nem megyünk vissza a gyilkos fegyvernek is alkalmas GH198-ig (Pedig érdemes lenne visszamenni, emlékszem, éreztem a táskám súlyán, hogy otthon felejtettem-e éppen aznap. – Polacheck), a T28 lesz az egyik telefon, amelyre szerintem sokan nagyon kellemes szájízzel emlékeznek vissza. Nem volt olcsó kütyü, viszont volt néhány hatalmas előnye. Egyrészt a mérete, másrészt az aktív, gombnyomásra kipattanó flip. Ez szinte kivétel nélkül minden T28-ban elhasználódott egy-két év alatt, lehetett cserélni. Apám mindig fejjel lefele tette le a készülékét, hogy ne nyíljon ki. Ezzel együtt szerethető eszköz volt, átgondolt menürendszerrel, és háromsávos működéssel, amely akkoriban szintén nem volt hétköznapi tulajdonság.

Nagy dobásnak ígérkezett az R520 is, mégsem lett sikeres. A kérdésre valószínűleg a furcsa formaterv a magyarázat. 16 mm-es vastagságával az R520 akár pengének is elmenne manapság, de ehhez akkora tepsi felület társult, hogy az sokakat elriasztott. Pedig az R520 a világ egyik első Bluetooth képes készüléke volt, GPRS támogatottsággal is felszerelték, és volt rajta mozgásérzékelő is. No, ne tessék olyasmire gondolni, mint a Samsung E760-ban található ökörség, itt arról van szó, hogy ha ébreszt a telefon, akkor elég csak a kezünket elhúzni felette és máris szundiba kapcsol. Alig kezdték meg a gyártást, már le is állították, talán mert kellett a kapacitás az Ericsson legnagyobb dobásához, amely nem más, mint...

...a T68. Európa első színes kijelzős telefonja. Az első MMS-képes telefon. Az első telefon, amelyhez kamera csatlakoztatható, és ha a Bluetooth-t nem lőtte volna el a svéd gyár az R520-ban, akkor abban is első lenne. Rossz nyelvek szerint az Ericsson pont ebbe bukott bele: senki nem akarta lecserélni T68-asát, mert túl jó telefon volt. Hangtárcsázás, e-mail kliens, JAVA... csak polifonikus csengőhangjai nem voltak.

Panasonic, Bosch

A Panasonic telefonok telefonálásra valóak. Ez volt a jelszó a gyártónál régen, és valóban: a GD30, GD50 szerény tudású, de strapabíró készülékek voltak. Ami miatt ebbe az összefoglalóba bekerült a gyártó, az a GD93. Hazánkban szintén kuriózum, pedig a Pannon GSM forgalmazta is annak idején. Bevallom, én minden követ megmozgattam pár éve, hogy szerezzek egyet, és nem bántam meg. Az egyik első készülék volt, amelyben többszólamú csengőhangok voltak, és van még egy páratlan tulajdonsága, amely manapság már inkább megmosolyagtató, de akkor nagyon májer volt: hét színű lehet a kijelző háttérvilágítása. Ráadásul a hívócsoportokhoz külön rendelhetünk árnyalatokat, így első pillantásra látható, hogy ki hív bennünket.

Másik ritka fecske idehaza a Bosch telefon. Ez érthető is, hiszen néhány éve beolvadtak az akkor még jól profitáló Siemensbe. Előtte azonban még kidobták a piacra a 909s néven futó készüléket, amely inkább fantasztikus formatervének köszönheti, hogy ebbe az összehasonlításba bekerült, mint a tudásának. No meg annak a ténynek, hogy volt szerencsém vele közelebbről is megismerkedni. A telefon gyakorlatilag semmi extrát nem tud, de észvesztően jól néz ki. A Bosch még elkezdte fejleszteni a nagy tudású zászlóshajót is, azonban ezt már Siemens S40 néven adták ki, sajnos szintén nem futott be nagy karriert.

Nokia

Szándékosan a végére hagytuk a Nokiát. Úgyis itt lesz a legnagyobb vita, hogy mit érdemes egy ilyen cikkbe belepakolni a gyártó palettájáról, mi viszont nem rajongunk annyira a finn cég termékeiért, azzal együtt, hogy elismerjük, hogy nem véletlenül piacvezetők.

Mindenképpen megemlítjük a Mátrix film főhősét, a 8110-et, amely a filmben ugyan aktív flippes, a valóságban azonban nem az. Ettől még igazi kuriózum a banán-Nokia néven is ismert készülék. Aztán itt van az 5110, amely annak idején nagyon menőnek számított, magam is azon voltam, hogy a 3110-et ilyenre cseréljem, aztán Ericsson T10 lett belőle, mert az tudott rezegni. Az 5110-ben debütált a Series40 platform, mind a mai napig a Nokia menürendszere ide vezethető vissza.

Hatalmas rajongótábora van még mindig a 7110-nek, és nem is alaptalanul. A gombnyomásra lenyíló flip nagyon menő volt akkoriban, de persze ez is hajlamos volt idővel megadni magát. A tudás hatalmas volt, 1000 férőhelyes névjegyzék, WAP-böngésző, T9, 35 csengőhang és speciális görgőgomb. Nehéz (141 gramm), de stílusos telefon volt, a techmániások és a felvágós cégvezetők vásárolták.

A 7650 ugyancsak forradalmi telefon volt, ezen a készüléken debütált a Symbian operációs rendszer, legalábbis ami a mobiltelefon formát illeti. Itt kezdődött a Nokia és a Symbian máig tartó gyümölcsöző együttműködése az okostelefonok vonalán. Megemlítendő, hogy az első ilyen készülék a 9210-es kommunikátor volt, de amit ma okostelefonnak ismerünk, az a 7650-nel jött létre. A szétcsúsztatható készülék hatalmas kijelzőt és VGA fényképezőgépet kapott 2002 elején. Ha a 4 megás memóriát csontra kiürítettük, akkor még a Doom is belefért.

(Egy készüléket azért én még mindenképpen megemlítenék, mint a Nokia nagy sikere, mégpedig a 6310i-t. Az egyik legjobban sikerült üzleti készülék volt, korának legnagyobb durranása. Talán kialakítása, vagy talán a kék kijelző volt, ami mindenkit megfogott, mai napig nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a Bluetooth támogatás, a Java alkalmazások, és a GPRS adatátvitel mind-mind kuriózumnak számítottak akkoriban. Én is sokáig szerettem volna egyet - Polacheck)

Végszó

A lista nem teljes, de nem is lehet az. Mindenkinek megvannak a maga kedvencei, inkább olyan telefonokat próbáltunk bemutatni, amelyek valamilyen szempontból érdekesek, különlegesek voltak a maguk idejében. Nyilván van szubjektív része is a dolognak, Sony Z5-öt és Alcatel 715-öt is birtokoltam (sőt, ez utóbbi még fetreng az ablakpárkányon), a húgom pedig egy Panasonic GD93-mal szaladgált mintegy két évig.

A szándék inkább az, hogy megmutassuk, hogy színes kijelző és MMS nélkül is olyan készülékeket voltak képesek produkálni a gyártók, amelyek minőségben és ötletességben simán felveszik a versenyt a mai modellekkel. Telefonálni pedig mindegyikkel lehet.

A cikk végén pedig szeretnénk a szerkesztőség (Bog & Polacheck) nevében az olvasóknak boldog új esztendőt kívánni, és reméljük, hogy jövőre is megtisztelnek minket egy klikkeléssel. (Dettó, de én napi legalább kettőt kérek - Polacheck)