Hirdetés

Aktív témák

  • maszi99

    őstag

    válasz FehérHolló #1139 üzenetére

    Azt a látózsályát mikor, és hogyan szerezted be, anyagiakban semmikor sem szűkölködtem, vastag volt az erszényem állandóan :))
    Az előző részben kissé gűrcösen ment a gyarapodás, és így nehéz volt jobb dolgokra költeni.
    Számomra hozta a 2. rész azt a színvonalat amit elvártam, sőt sok dologban jobb is lett, mint az elődje, véleményem szerint igencsak kitettek a készítők magukért :C
    A rengeteg nagy csalódás után (Dragon Age 2 stb), ez felüdülés volt a számomra :K
    Igaz nem köti le annyira az embert mint az elődje, mivel jóval rövidebb, de a tartalma velős lett, újításai javarészt előnyére váltak, látványvilága meg valami eszméletlen jóra sikerült.
    Gondolom csak, hogy te is a hosszát hiányolod mint sokan, de bízzunk a sok DLC-ben, ami szépen meg tudja spékelni a játékélményt (bővebbé tenni).
    Nem hiszem, hogy parlagon hagyják a játék adta lehetőségeket, még az első részt is szépen kibővítették, csak jócskán toldanak itt is :))
    Gondolom várnak az eladások sikerére, és a vevői visszajelzésekre, hogy nagyobb DLC csomagokat készítsenek hozzá (igencsak nagy pénz kiadni 1 játékot, és igencsak megcsappan a pénztárca kiadást követően, és az első nagy sikerek mindig meghozzák a gyümölcsüket)
    Bár lehet tévedek, és kissé elbizakodott vagyok, de ezzel nem vagyok egyedül, csak remélni tudom, hogy nagyrészt te is 1-et értesz velem :U

    Jó vadászatot, és szebb jövőt uram: :R :R :R

    http://gamepod.hu/teszt/nadirim/mult.html

Aktív témák