CES 2015: Az Archos is a felsőbb kategóriák felé kacsintgat az 50 Diamonddal

Hirdetés

Az Archos nem ismeretlen idehaza, de a legtöbben az olcsóbb árfekvésű tabletekkel kapcsolják össze a nevüket, holott persze okostelefonokat és otthoni elektronikai eszközöket (villanykörték, szenzorok, beltéri kamerák) is gyártanak, illetve Kínában gyártatnak. A CES-re az eddigi legkomolyabb telefonjukat hozták el, amelynek az 50 Diamond nevet adták, eredetileg pedig Párizsban mutatták be alig egy hónapja.


[+]

Az 50-es szám az 5 hüvelykes kijelzőre utal, amely IPS technológiát és Full HD felbontást kapott. A RAM 2 gigabájt, az akkumulátor 2700 mAh teljesítményű, a szoftver egyelőre az Android 4.4-es változata, amely különösebb módosítások nélkül látható az Archos újdonságán. Az érdekesség a burkolat mögött rejtőzik, a készülékben ugyanis az a 64 bites Qualcomm Snapdragon 615-ös chipset dolgozik, amelyet eddig nem láthattunk más készülékben.


[+]

Rövid próbánk során az 50 Diamond kifejezetten kezesnek tűnt, nagy méretű kijelzője szépnek mondható, a sebességgel semmi gond nem akadt. Az Archos újdonságának piacra kerüléséről még nincs információnk (de nyomozzuk), azt viszont megtudtuk, hogy az itteni árát 200 dollárra taksálják, ami még akkor is elég frankó, ha átszámoljuk az otthoni terhekkel együtt forintra, megállhat 60-70 ezer között, amivel versenyképes is lehet.

Utazásunkat a BlackBerry támogatta

Hirdetés

Előzmények

  • Bemutatkozott az Archos 50 Diamond

    Full HD kijelzővel, 4G LTE modemmel és 64 bites nyolcmagos processzorral érkezik a francia gyártó mérsékelt árazású „szelfi” csúcsmobilja.

Hirdetés