Külsőségek, ki mit tud?

Az olcsóbbik H2 külsőre erősen emlékezetet egy vezeték nélküli egérre. Burkolata tapintásra kellemes, fekete színű, ujjlenyomatgyűjtő műanyag, amely összhangot középen, hosszában elterülve egy fehér csík tör meg. Ez alatt a designelem alatt némi felirat olvasható, amit egy negyed köralakban körbefognak az állapotot jelző LED-ek. A jobbján található a mini USB, valamint a WAN/LAN foglalatok; az alján találjuk az akkumulátort védő fedőlapot, valamint a ki/bekapcsoló, a reset és a WAN/3G módok közötti váltást segítő kapcsolót.

[+]

A Huawei E5 előlapja szürke; alján fehéren ott virít a gyártó logója. A felső rész nagyját egy monokróm kijelző foglalja el, ami olyan hasznos információkkal lát el minket, mint az aktuális szolgáltatónk neve, a térerő vagy az, hogy milyen módban használjuk az eszközt. A hotspot nagy részét beterítő hátlap fehér, amin egy ezüstös matricára ráírták a készülék SSID-jét, valamint a gyárilag beállított WiFi kulcsot. Ez utóbbi végtelenül hasznos, ugyanis, a H2-vel ellentétben, a kártya behelyezése után nem egyből egy mindenki számára elérhető internetforrást aktiválunk. A bal oldalán találjuk a microSD foglalatot, innen lefelé, fenéktájt tudjuk bedugni a mini USB kábelt. Továbbhaladva a szélen egy dupla gombbal találkozhatunk, aminek a bal fele a ki/bekapcsolást szolgálja, míg a jobboldali egy WiFi/WPS kapcsoló. Ennek szomszédságában találjuk a connect feliratú gombot, amire a konfigurálás után nagyon szükségünk nem lesz. Ha tekintetünkkel felmásztunk a tetőre, akkor egy hátlapot rögzítő gombbal, valamint két lyukkal szembesülhetünk.

[+]

Ahogy az a fentebbi sorokból kiderült, mindkét terméknek meg van a maga különleges funkciója. A MiFi H2 a WAN/LAN aljzatnak köszönhetően képes WiFi routerként, valamint hálózati forrásként is üzemelni. A Huaweii gyártmánya a microSD foglalatba helyezett memóriakártyán lévő adatokat tudja megosztani arra csatlakozó eszközökkel. Teljesítmény tekintetében mindkét termék megfelelően szerepelt a legtöbb esetben, noha itt jön elő igazán az, hogy miért is került a két eszköz más árszegmensbe: az olcsóbb H2 letöltési sebessége a mérés helyszínén alig 1 Mbit volt, ehhez képest a drágább Huaweinél ez a szám több mint a duplája volt. A minimum és maximum feltöltési sebességnél a két versenyző hasonlóan alakított. A jelerősséget figyelembe véve a H2 a legtöbb esetben verte a Huaweit, ám a kapcsolat stabilitása erősen hiányos volt: felettébb frusztráló jelenség volt a fekete rágcsálóimitátornál, hogy az utcán, a kabát belső zsebébe helyezett eszköz egy-egy rövidebb időre megszüntette a jelsugárzást.

Jelerősség: az MRouter a Mifi H2, az E583X pedig a Huawei teljesítményét mutatja közel és távol.

Főként akkor volt ez idegesítő, amikor egy sűrgős e-mailre kellett válaszolnom és az elküldéskor vettem észre, hogy épp kávészünetet tart a hálózat. Ahogy azt a modern köntösbe bújtatott mondás is tartja, barátainkat tartsuk magunkhoz közel, de Huawei hotspotunkat még közelebb. – Az eszköz igazi erejét akkor képes megmutatni, ha WiFi éhes mobileszközünk viszonylag közel lehet ahhoz; persze nem kell feltétlenül mellette állnunk, két szobával messzebb is lehet még fogni a jelet. A MiFi H2-t ugyan sokkal messzebbről is tudják érzékelni készülékeink, a gyakori stabilitási gondok miatt sajnos ezzel sokra nem megyünk, mondhatni, a Huaweinek több kell egy szövetkabátnál ahhoz, hogy le lehessen azt árnyékolni.

A fenti méréseket ugyanott végeztük el, ugyanazt a SIM-et cserélgettük az eszközökben. Ötször mértünk, majd ebből vontunk átlagot. Bár a térerő a jelek szerint nem volt ideális, gyönyörűen kijött, hogy mi indokolja a Huawei magasabb árát. Ezt követően egy másik, frkeventáltabb helyen is csináltunk méréseket, ezek eredménye alant látható, talán említenünk sem kell, hogy a felső sáv a Huawei, az alsó pedig a MiFi H2 produkciója.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!