Gyorskeresés
Samsung S3600 - ezek vettek egy bányát
Újabb fémből készült Samsung modell járt nálunk, a koreaiak egyre ügyesebben bánnak az alumíniummal.
Hirdetés
Bevezető
A Samsung termékmenedzsere benyit a mérnökökhöz, ahol az egyik embere éppen egy elcsúsztatható modellt nyitogat ki és csúsztat össze, a másik pedig strigulákat húz. Srácok! – avatkozik közbe a menedzser – a vezetőség azt mondja, hogy kéne megint valami fémből készült telefon, mert a mobilarénás arcoknak nagyon bejöttek a korábbiak, s fontos a jó sajtó. Mondjuk én már azt sem tudom, hogy eddig miket gyártottunk és milyen típusszámmal, tegnap is a feleségem kérdezte, hogy van-e összecsukható fémes készülékünk, és annyira zavarba hozott, hogy dühös lettem az egészre, nem is volt este semmi.
Megszületett az S3600. Az S bizonyára a dobozon is kihangsúlyozott „Slim” és „Stylish” szavakra utal, a magam részéről magyarra úgy fordítanám, hogy sovány és sunyi, hiszen az összecsukható készülék fedlapján nincsen külső kijelző. Viszont valóban fémből van, szálcsiszolt alumínium felületek mindenhol, mostanában tényleg nagyon ráugrott az ilyesmire a koreai gyártó, talán hegyekben áll a bauxit az udvaron, s kezdeni kell vele valamit.
Csak a fantázia hiányzik, mert bár az S3600 tényleg elég míves gép lett külsőre, de a belbecsnél nem sokat szórakoztak a srácok, a költséghatékonyság jegyében fogták az általunk is tesztelt J770 hardverét, és belenyomorintották ebbe a tényleg elegáns tepsibe. Persze jogos az erőfeszítés, a palettán eddig nem volt összecsukható, fémes, középkategóriás darab, de jelzem, hogy összecsukható, fából készült modell sincs, szóval lehet menni venni egy erdőt.
Az XXL GSM-től érkezett doboz tartalma elég alapszintű, a töltő és a headset képezi csupán a tartozékok listáját, az egész pakkért pedig 30-35 ezer forint közötti árat kérnek el egy átlagos üzletben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung S5230 - tudja, hogy mit akarsz
Apró TouchWizes Samsung átlagos tudással és gesztusvezérléssel, korrekt áron.
-
Samsung S3310 - ebben jók
Úgy néz ki, hogy az L700 sikere ráébresztette a koreai gyártót, hogy miben jók igazán.
-
Samsung S3110 - kicsi, de nem játékos
Alapvetően vállalható készülék a Samsung középkategóriás modellje, de van egy nagy hibája.
Előzmények
Lefotózták a Samsung Propel Pro-t
Samsung B2100: Állja a sarat
Jön a 8 megapixeles Samsung Memoir
Két új Samsung WM mobil a láthatáron
-
Samsung L770v - inkább függetlenül
Az L760 utódja Vodafone menüvel érkezett hozzánk, de más komoly baja nincs.
-
Samsung J770 - jéghideg
A koreai gyártó nagyon komolyan erősít a középáras telefonok frontján. A remek L700 után újabb sikerre ítélt darabbal találkozhattunk.
-
Samsung J800 Luxe - új alapokon
Az első olyan Samsung készülék, mely az új generációs Infineon chipsetre épül. Észvesztően gyors.
Samsung S3600: középkategóriás fémkagyló
-
Samsung L700 - ezüst középút
A kategória egyik legjobb vétele mostanában. Kiegyensúlyozott, minőségi, kis hibákkal.
-
Samsung U800 Soul b - csúszka nélkül
Soul a b-ediken, avagy U900 csúszka nélkül. Megnéztük, hogy mit is tud a Nokia 6500 Classic kihívója.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!











