Gyorskeresés
Samsung S3110 - kicsi, de nem játékos
Alapvetően vállalható készülék a Samsung középkategóriás modellje, de van egy nagy hibája.
Hirdetés
Bevezető
A Samsungról közismert mobilos berkekben, hogy több készüléket mutatnak be egy évben, mint ahány munkanap van. Ezek közül nem mindegyik jut el Európába, még kevesebb hazánkba, de így is van jópár olyan modell, amelynek létezéséről csak akkor értesülünk, amikor már meg is vásárolható a készülék. A marketing és a PR a húzómodellekre fókuszál (i8910, S8300, BeatDJ), a szürkébb, egyszerűbb gépek megérkezéséről még sajtóanyag sem igen található.
Az újabb Samsung modellek onnan ismerhetőek fel, hogy nevükben a keződbetűt már nem három, hanem négy szám követi. A C-vel, E-vel, M-mel és S-sel kezdődő modellszámokban logikát továbbra sem tudunk felfedezni, de ez nem újdonság. Lehet, hogy él egy koreai ember, aki tudja, hogy mi és miért kapta ezt és ezt a számot, de szerintem ő ott minimum celeb, s mutogatják, mint a cirkuszban a számolós papagájt.
Jelen tesztalanyunk az XXL GSM-től érkezett, csak ráböktem a listában, hogy nem tudom, mi ez, de jöjjön. Jött is, s hamar kiderült, hogy egy vállalható formájú és tudású telefon, a szokásos Samsung minőséggel és jellegzetességekkel. Ám viszonylag hamar kiderült, hogy az S3110 minden korrektsége ellenére rendelekzik egy olyan hibával, amely a specifikációkból nem derül ki, csak használat esetén érhető tetten.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Samsung S3110L az FCC oldalán
Tízmillió Samsung S5230 idén
Samsung Blade: S5600 álruhában
-
Samsung S7220 - a kijelző emeli ki
Konzervatív vonalvezetésű Samsung telefon érkezett. Az esetlen gombokat kiváló kijelző ellensúlyozza.
Két új csúszka a Samsung műhelyéből
-
Samsung S5230 - tudja, hogy mit akarsz
Apró TouchWizes Samsung átlagos tudással és gesztusvezérléssel, korrekt áron.
-
Samsung S3310 - ebben jók
Úgy néz ki, hogy az L700 sikere ráébresztette a koreai gyártót, hogy miben jók igazán.
-
Samsung C3050 - gyorsítósáv
Csinos, alapfunkciós, olcsó és villámgyors. Néptelefon lehet.
Előzmények
-
Samsung B2100 Xplorer - szabvánnyal a strapa ellen
A Samsung új készüléke elvileg a Sonim XP3-hoz hasonlóan bírja a strapát, hiszen ugyanazoknak a katonai szabványoknak felel meg.
-
Samsung E1070 - a low-end barátod
Kicsi-buta-olcsó Samsung. Semmivel sem tűnik ki a tömegből, mégis szerethető.
-
Samsung C170 - még kevesebb
Nagyon kevest tud, de színes a kijelző, s vállalható a külső.
-
Samsung S3600 - ezek vettek egy bányát
Újabb fémből készült Samsung modell járt nálunk, a koreaiak egyre ügyesebben bánnak az alumíniummal.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









