Samsung Galaxy S II - a trónörökös

Hirdetés

Operációs rendszer, felhasználói felület

A készüléken az Android rendszer legfrissebb, 2.3.3-as variánsa fut, amely anno a szintén Samsung által gyártott Nexus S-en debütált. Ez amolyan referenciamodell volt, amelyet az új verzió képességeinek bemutatására szántak, a felhasználói és a rendszer felület bárminemű módosítása szigorúan tilos volt. A Galaxy S II esetében viszont szabad kezet kaptak a Samsung mérnökei, akik éltek is ezzel a kiváltsággal, az alap felhasználói felületet a saját UI implementációjukra, a TouchWiz 4.0-ra cserélték, amely ezen a készüléken debütált.

Samsung i9100 Galaxy S II Samsung i9100 Galaxy S II

A változások már a képernyő feloldásakor szembe tűnnek: az eddigi csúszkás módszert ugyanis egy, a bada rendszerből ismerős megoldásra cserélték, a képernyővédőként beállított képet végig kel húznunk a panelen. A kijelzővédő néhány adatot is közöl velünk, ilyen az aktuális dátum és idő (amelynek pozícióját három lépésben szabályozhatjuk), a háttérben futó zenelejátszót is innen vezérlőbillentyűi, valamint a nem fogadott hívások és a beérkezett üzenetek. Utóbbiak egy-egy csúszkaként vannak jelen a képen, melyeket elhúzva azonnal a megfelelő menübe ugrik a rendszer. A fentről lehúzható panel az értesítések mellett új elemekkel bővült: segítségével bárhonnan ki- és bekapcsolhatjuk a WiFi-t, a Bluetooth-t és a GPS-t, lenémíthatjuk a telefont és letilthatjuk a képernyő elfordulásait, valamint a zenelejátszót is vezérelhetjük.

Samsung i9100 Galaxy S II Samsung i9100 Galaxy S II

A készenléti képernyő is átesett egy kisebbfajta átalakításon. Érdekes módon a legelső lap a főoldal, ezt már a bada rendszerben is eljátszották a koreai programozók, akkor sem fogadtam kitörő örömmel; persze ezzel azért simán együtt lehet élni. Ha széthúzzuk két ujjunkat az egyik lapon, az oldalaink kicsinyített másait láthatjuk, amelyeket szabadon rendezgethetünk, törölhetjük őket, vagy akár egy újat is hozzáadhatunk, ezek száma hétben van maximalizálva. A főmenü a régebbi TouchWiz verziókból már ismerős, oldalirányban lapozható fajta, az ikonok nagy részét pedig rajzolt hatású ábrákra cserélték. Utóbbi nekem annyira nem jött be: nem arról van szó, hogy csúnya lenne, hiszen ízléses és fiatalos kis grafikákkal van dolgunk, viszont egy ilyen masszív képességekkel rendelkező telefonhoz valami komolyabb dukál; persze ennek megítélése szubjektív. Ha az ujjunkat lenyomva tartjuk a lapok alatti kis körök egyikén, egy csúszka jelenik meg, mely segítségével villámgyorsan navigálhatunk az egyes oldalak között. A TouchWiz 3.0-tól elérhető, iOS-ben és badában is tapasztalható ikonokba épített értesítések viszont hasznos kiegészítései a rendszernek: sok alkalmazás a kiskép jobb felső sarkában található, narancssárga körben jelzi, ha valami mondanivalója van.

Samsung i9100 Galaxy S II Samsung i9100 Galaxy S II

Android rendszer lévén a főképernyő oldalait kedvünkre telepakolhatjuk ikonokkal, minialkalmazásokkal, mappákkal és parancsikonokkal, valamint mozgó háttérképeket is beállíthatunk. Utóbbiból két bónuszt kapunk, amelyek egyaránt igen csúnyácskák, viszont a készenléti képernyőre feltűzhető programok terén jó pár extrát kapunk, így összesen 30 minialkalmazásból válogathatunk. Többfajta óra, naptár, rss-olvasó és egyéb program között tallózhatunk, amelyek egy részét át is méretezhetjük, ennek menete a Motorola-féle MotoBlur rácsos módszerére emlékeztet. Nagyon jó dolog, hogy egy minialkalmazás feltűzése után a rendszer nem lép ki a widget-rendező módból, így sokkal jobb hatásfokkal szabhatjuk testre a felületet. A lapozás is jópofa: az oldalak között nem csak a képernyő húzogatásával, hanem a telefon döntésével is navigálhatunk; igaz, ennek nagyobb a füstje, mint a lángja, a jól bevált módszerrel bőven kényelmesebb a dolog. Összességében nem rosszak a minialkalmazások, bár ennél azért többet vártam volna, egy zenelejátszót vagy Facebook-klienst például boldog szívvel pakoltam volna ki a kezdőoldalra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés