Samsung Galaxy Ace 2 - kötelező növekedés

Bevezető, tartozékok

A tavaly február végén megjelent Galaxy Ace debütálásakor még nem is sejtettük, hogy a telefon személyében a 2011-es esztendő egyik slágertermékét tisztelhetjük: a szóban forgó mobil az egyik legkeresettebb volt a piacon. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy a készülék ár-érték aránya még a megjelenéskor sem volt jó, ám úgy tűnik, ez a vásárlók nagy részét hidegen hagyta. A lassan másfél éves telefon manapság is a keresett modellek között van, amit mi sem mutat jobban, hogy az ára még mindig egészen magas. A modell sikere tehát utódért kiáltott, a Samsung pedig nem volt rest, a készüléket idén két új Ász is követte.

Samsung Galaxy Ace 2
[+]

Az említett készülékeket a márciusi Mobile World Congress rendezvényen mutatták be a nagyérdeműnek, hozzánk legelőször a Galaxy Ace Plus érkezett. A kiállítás alapján nem vártunk sokat a telefontól, hiszen a gyártó minimális változásokat eszközölt az elődmodellhez képest; a processzor megemelt órajelén kívül nagyjából megegyezik a két ketyere. Az Ace 2 esetében már vastagabban fogott a tervezők tolla, tesztalanyunk szinte minden téren felülmúlja a legelső Ace-t. Lecserélték a sokat kritizált kijelzőt, fejlesztettek a hardveren, illetve a szoftveres oldal is bővült néhány hasznos funkcióval; az Ace 2 sokkal inkább versenyképes, mint anno az előd volt.

Samsung Galaxy Ace 2
[+]

Hozzánk a telefon egy jelöletlen fehér kartondobozban érkezett, így a végleges csomagolásról és a tartozékok minőségéről nem tudunk érdemben nyilatkozni. A telefon mellé egy microUSB-kábelt, egy töltőt és egy sztereó headsetet kaptunk, a boltok polcaira kerülő kiadás ezek mellett néhány kézikönyvet minden bizonnyal tartalmazni fog. A füles kényelmes, ám a hangminősége közepes, a magas és mély hangok lehetnének egy fokkal markánsabbak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés