Gyorskeresés
Palm Centro - egyéniség
Aprócska PalmOS alapú tenyérgép 2008-ban: pár szempontból elavult, néhány szolgáltatása ugyanakkor példaértékű. Például a kezelhetősége.
Hirdetés
Rege, Palm, doboz
Ha azt mondom Palm, a legtöbb felhasználónak egyből a palmtop szó ugrik be. E kifejezés jelentésével viszont sokan nincsenek tisztában, ugyanis sokszor az 1992-ben alapított kaliforniai székhelyű Palm által gyártott PDA-kat nevezik így, pedig ez gyakorlatilag a tenyérgépek gyűjtőneve - azon belül is inkább a régebbi, a mai gépektől eltérő felépítésű masinákat szokás így hívni, a kifejezés ugyanis még Handheld PC-k és nem a Pocket PC-k korában került a köztudatba. A hányatott sorsú vállalatról az elmúlt években elég sokat lehetett hallani, általában felvásárlások, csődközeli helyzetek, pénzügyi nehézségek, nem pedig kiváló készülékek kapcsán. A cég által gyártott készülékeken nagyon sokáig az ún. PalmOS rendszer futott, melyből egy jóideje az 5.4.9-es a legfrissebb verzió. A Windows Mobile terjedése ellen viszont a patinás cég sem tudott mit tenni, ezért több gépet is kiadtak, melyeken a Microsoft operációs rendszere futott. Többek között ez is szerepet játszott abban, hogy a mára sok szempontból elavult PalmOS rendszert manapság már szinte csak az öreg motorosok ismerik.

A dolog azonban megváltozni látszik, az amerikai cég ugyanis tavaly ősszel bejelentett egy meglehetősen olcsó PalmOS alapú gépet - ez cikkünk tárgya, a Centro. A gépet hivatalosan a Sprint és az AT&T forgalmazza, amiből látszik, hogy fő piaca az Egyesült Államokban van. Arrafelé hűségnyilatkozat aláírása után 99 dollárért lehet hazavinni a készüléket, aminek következtében mára több, mint egymillió darabot adtak el belőle, ami fél év alatt igen jó eredmény egy efféle tenyérgéptől. Az öreg kontinensre pár hónapja, hazánkba pedig csak pár hete jutott el a masina, a SpeedShop jóvoltából pedig mi is kaptunk egyet. Igazság szerint ez az első PalmOS alapú masina amit tesztelnem kell, ezért minden bizonnyal rá fogok csodálkozni több dologra, melyek a rutinos felhasználóknak valószínűleg nem jelentenek újdonságot - ezért előre is elnézést kérek.

A masina egy közepes méretű dobozban érkezett, mely egy cserélhető fejű hálózati töltőt, egy adatkábelt, valamint egy mono headsetet rejtett. Egy bőrtokot és egy sztereó fülest azért még belecsempészhetett volna a gyártó a pakkba.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
Palm Treo 750 - szentségtörés
Windows Mobile rendszer egy Palm gyártmányú telefonban. Szükség törvényt bont.
-
Palm Treo 680 - Na, Palm...
A Palm a széles nagyközönség meghódítására indult legújabb okostelefonjával. Dual-teszt.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
UPC Mediacard teszt
Kipróbáltuk az UPC május elején indított, mindössze egy CI+ kártyát igénylő szolgáltatását.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








