Gyorskeresés
Nokia N900 - egy kategória újraértelmezése
A Nokia teljes billentyűzettel ellátott Maemo Linux rendszerű készüléke újraértelmezi a "zsebszámítógép" fogalmát.
Hirdetés
Előszó, a doboz tartalma
-Mi van a kezedben?
-Ez olyan, mint egy kicsi számítógép. Windows fut rajta, de telefonálni is lehet vele.

Ismerős párbeszéd? Nekem az, hiszen jó pár embertől hallottam már, sőt, bevallom, magam is szoktam hasonlókat mondani, amikor olyasvalaki érdeklődik egy nálam lévő Windows Mobile alapú tesztkészülékről, aki asztali számítógépen legfeljebb az internetet és a pasziánszot használja. A napjainkban kapható okostelefonok és PDA-telefon kombók persze nem csak a laikusoknak magyarázó tulajok, illetve a nagyzolási kényszerben élők szerint apró számítógépek, maguk a gyártók is erőteljesen kommunikálják, hogy legújabb ketyeréik olyan sok mindent tudnak, hogy adott esetekben akár a notebookot is helyettesíthetik. Hogy mindez hogy kapcsolódik tesztünk tárgyához, a Nokia legújabb internet tabletjéhez? Hamarosan az is kiderül.
Okulva a korábbi évek tapasztalataiból, idén már meg sem próbáltam követni, hogy melyik gyártó milyen készülékeket fog piacra dobni, a fontosokat úgyis megkapom tesztelni, addig minek terheljem az agyam efféle információkkal. Az N900-ról persze tudtam, pár héttel ezelőtt egy sajtótájékoztatón meg is nyomkodtam, Linux alapú rendszer, gyors processzor, hardveres 3D-gyorsítás, nagy háttértár, QWERTY billentyűzet, a lényeg megmaradt, de különösebben nagy csodára nem számítottam, amikor az XXL GSM futára meghozta a fekete színű kartondobozt, mely szemmel láthatóan újrahasznosított papírból van — jó pont a finn gyártónak. Semmi csicsa, semmi helypazarlás, a doboz pont akkora, hogy kényelmesen elférjen benne a készülék, a hálózati töltő, a töltőátalakító (microUSB -> vékony csatlakozós Nokia töltő), az adatkábel, a TV-kábel, a sztereó headset, valamint a kijelző törölgetésére használható "rongy". Memóriakártyát nem kapunk, a 32 GB-os belső tárhely ugyanis feleslegessé teszi azt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Nokia N900: HDR Capture és Low-Light Imaging
Megszabadul N900 készletétől a Nokia
ARM alapú lesz a Nokia N900 utódja
MeeGo 1.0 netbookokra és Nokia N900-ra
Opera Mobile 10 Maemo Linux alapú modellekre
Firefox 1.1 Maemo Linuxra
-
Maemo 5 - szoftveres helyzet az év elején
Egy hónappal a Nokia N900 után megnéztük, hogy milyen a Maemo 5 rendszer szoftveres támogatottsága.
-
Nokia 7020 - Csillagporhatás
Újabb folder, kicsit nőcis, kicsit metroszexuális, kicsit marketingtrükkös csillagporhatással - bármi is legyen az.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
UPC Mediacard teszt
Kipróbáltuk az UPC május elején indított, mindössze egy CI+ kártyát igénylő szolgáltatását.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








