Külső
A QWERTY billentyűzettel ellátott okostelefonoktól már megszokhattuk, hogy hatalmasak, de ha lehet, az N900 még azokhoz képest is egy óriás. Ha vicces kedvemben lennék, akkor azt mondanám, hogy fizikai paramétereiben közelít a netbookok kategóriájához, de erről azért szerencsére nincs szó, nekem problémám csak a 18 milliméteres vastagsággal és a 181 grammos tömeggel volt, a közel 111 milliméteres magasság és a 60 milliméteres szélesség nem mondható különösebben rossznak. A pufiság oka egyértelműen a billentyűzet, hasonló hardvert jóval kisebb masinákban is láthattunk már. Az anyaghasználat kiváló, az előlap kerete fémből van, a többi rész minőségi plasztikból, illesztési hézagot nagyítóval sem fogunk találni, nyekergés nincs, a csúsztatást segítő mechanika kiváló, így kell ezt csinálni. A formavilágot fölösleges szavakba önteni, a képeket megnézve valószínűleg mindenki látja, hogy miről van szó.
Mivel az N900-at alapvetően úgy tervezték, hogy döntve (tehát fektetett kijelzővel) legyen használni, nehéz lenne megmondani, hogy melyik az előlap teteje, pedig van, ott találjuk ugyanis meg a nagyon aprócska telefonhangszórót. Emellett rejtve, de azért észrevehetően van beépítve a másodlagos kamera, a fény-, valamint a távolságérzékelő szenzor, sőt, még egy apró kék ledet is idecsempésztek az ügyes finn mérnökök, mely elmulasztott eseményekkor kiválóan figyelmezteti a tulajdonost. A kijelző 3,5 hüvelyk átlójú, 480 x 800 pixeles felbontású, TFT technológiás: a képminőség gyönyörű, a fényerő magas, napfényben is olvasható. Erősen kifogásoltam viszont, hogy rezisztív panelről van szó, mely ugye jobban szereti a ceruzával, mint az ujjal való nyomkodást, de persze ettől függetlenül kezünkkel is tudjuk kezelni. A Nokia véleményem szerint kihozta azt, amit ebből a technológiából ki lehet, a kijelző a ceruzás és ujjas nyomkodást is elég jól érzékeli, de utóbbiban azért érezhetően rosszabb, mint a kapacitív technológia.
A hátlap letisztult, balra egy Nokia Nseries felirat (azaz inkább karcolat) került, jobbra pedig az elhúzható objektívvédővel takart 5 megapixeles, autofókuszos kamera kapott helyet, a Carl Zeiss felirat természetesen nem maradt le, valamivel meg kell magyarázni a zászlóshajó csillagászati árát. Örvendetes, hogy fotózáskor a fényt két darab led szolgáltatja (bár egy Xenon villanót még igazán oda lehetett volna zsúfolni), furcsa viszont az a kis támasztókar, amit a kamera alól hajthatunk ki. Ez asztalra letéve, videózáskor jöhet jól, én nem használtam, mivel nagyon kicsi (körülbelül 30 fokos) szögben tartja a készüléket, nem sokkal jobb, mintha fentről néznénk.
A gombsor elsőre furcsának tűnt, az N900-on ugyanis három sorba vannak a billentyűk bezsúfolva, ami a megszokottól eltérő kiosztás jelent, a space gomb például az m mellé, nem pedig alá került. Pár perc használat után megszoktam a dolgot, innentől úgy gépeltem az új Nokián, mint akinek világ életében ez volt a dolga, az egyenletes háttérvilágítással rendelkező klaviatúra ugyanis kiváló. A gombok jó helyen vannak, felületük kellemes tapintású, méretük és nyomáspontjuk egyaránt megfelelő, kár is tovább ragozni, ezt tényleg arra találták ki, hogy gépeljünk rajta.
Az oldalsó részeken sok a látnivaló. Balra (fektetett állapotban nézve) a sztereó hangszórópár egyik darabja és a microUSB csatlakozó került, utóbbin keresztül kell tölteni a masinát, mivel rendes töltőcsatlakozó nincs, de a dobozban lévő átalakítóval természetesen bármilyen Nokia töltőt használhatunk. Jobbra a másik hangszórót, a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetet, a műanyag érintőceruzát, valamint a képernyőzár csúszkáját láthatjuk, utóbbi szerintem hülye helyen van, fent lenne a helye. Valószínű, hogy azért nem oda került, mert ott amúgy is nagy a zsúfoltság, hangerőszabályzók, bekapcsoló és exponálógombok, valamint egy infravörös port került oda. Ezek után egyenesen furcsa, hogy alul semmi érdekeset nem találunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
