Gyorskeresés
Nokia N77 - mobiltévé, második felvonás
Az N széria második DVB-H tunerrel szerelt gépe járt nálunk.
Hirdetés
Bevezető, csomagolás
Körülbelül három hete számoltunk be arról, hogy itthon is elkezdődött a DVB-H (Digital Video Broadcast - Handheld) alapú mobiltelevíziózás tesztelés, azaz belátható időn belül elérhető lesz a technológia. Mivel a többféle szabvány közül a legtöbb európai, valamint több ázsiai országban is a DVB-H van jelen, a gyártók folyamatosan mutatják be ezt használó készülékeiket.

Cikkünk tárgya a Nokia N77, mely az N92 után a finn gyártó második DVB-H-s készüléke. Érdekes, hogy míg az egy majd 200 grammos monstrum volt, az újdonság egészen emberi méretekkel rendelkezik, bár az ultrakompakt kategóriában nem lenne sok esélye. Mivel itthon a publikum csak a T-Mobile sajtótájékoztatója alatt próbálhatta ki a DVB-H-t, sajnos nem tudtam megnézni, hogy milyen tévézni az N77-en, ez a rész tehát kimarad a tesztből.

Az XXL GSM-től kapott tesztpéldány az átlagosnál is nagyobb méretű dobozban érkezett, a rajta található szöveg számomra ismeretlen nyelven írodott. A szokásos tartozékok (töltő, adatkábel, furcsa nyelvű leírás, CD) mellett egy HS-28 típusú sztereó fülhallgatót, a hozzá való AD-41-es távirányítót, valamint egy két részből álló tartócskát találtam, utóbbinak leginkább tévézéskor lehet hasznát venni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG HB620T - TV-tuner, huszadik felvonás
Újabb DVB-T vevővel ellátott tesztkészülék járt nálunk, ezúttal az LG műhelyéből.
-
DVB-H működés közben
Hazánkban is elindult kísérleti jelleggel az európai szabványú mobiltévé. Az olimpiát már ezen nézzük?
-
Samsung P930 - nekünk felesleges
A Samsung DVB-H vevővel ellátott készüléke itthon nem használható túl sok dologra.
-
Nokia N95 8GB - nőtt?
Megjött végre a Nokia csúcsmodelljének javított kiadása. De valóban javult-e?
-
GIGABYTE GSmart i128 - TV-tuner, de minek
A GIGABYTE itthon is kapható telefonos Pocket PC-je korrekt paraméterei mellett a beépített analóg TV-tunerrel hívja fel magára a figyelmet.
Előzmények
-
Nokia N76 - penge, de nagy
A ''szépséges számítógép'' telefonnak remek, de palacsintasütőnek is ideális.
-
Nokia N95 - vágyak kontra valóság
A Nokia jelenlegi csúcsmodellje régóta várt üdvöske a mobiltelefonok világában. Megint túlzottak voltak az elvárások.
-
Nokia N93i - ez sem kics i
A Nokia jelenlegi csúcsmodelljének frissített változata járt a kezeink között. Szép, de semmi több.
-
Nokia N73 - N-ekünk jó
Bár a teszt viszonylag kritikus, az N73 talán az eddigi legjobban sikerült készülék az N sorozatból.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Steampunk billentyűzet modding
Moddolt billentyűzet olcsón, egy átlagos garázs...
Távközlési adó: egyeztetési hiba
A szolgáltatók megkapták a lakosságnak kitalált...
Cooler Master GeminII M4 CPU-hűtő limitált hellyel rendelkező konfigurációkba
A népszerű GeminII család egy új, kifejezetten ...
Crysis 3 - új képek
Az EA új képeket adott ki a Crysis 3-ból.
Hamarosan indul a Mozilla Marketplace publikus bétája
Nyílt forráskóddal és eddig nem látott méretű f...
GTC: jön a legnagyobb Kepler
Az NVIDIA számos újítással állt elő az idei GPU Techology Conference alkalmával.
A fél világ kalózkodik
Habár a fejlett világban lassan csökken az illegális szoftverhasználat, a fejlődő országokban tapasztalható jogsértések miatt a szövetség rekordveszteségről számol be.







