Doboz, külső
A méretes csomagolásból egyre-másra bújnak elő a meglepetések. Először is: itt van a töltő, amely ezúttal megint a régi, vékony, csőszerű végződést kapta, holott a készülék oldalán ott figyel a microUSB bemenet is. Aztán jön a headset, amely 3,5 mm-es jack csatlakozóval bír, ám nem szétszedhető, s felvevőgomb sincs rajta. Viszont agybadugós végződésű, s bizony igen jól szól. Aztán hopp! Előkerül egy drótdarab, amiről kiderül, hogy ez itten a hiányolt felvevőgomb, csak épp nem nyújtották hosszúra a mellékelt madzagot, illetve a tényleges fülestől elkülönítve, egy másik zacsiban lapul. Az adatkábel már nem olyan nagy durranás, ám ne felejtsük el megnézni, hogy mit tömködtek a készülék oldalába a finnek: igen, egy 8 gigabájtos microSDHC kártya kúszik elő csendesen.
A felsoroltakkal a felhasználó csak azután a döbbenet után kezd el foglalkozni, amit maga a telefon okoz. Az 5730 XpressMusic ugyanis egy meghökkentően nagy tehén, vad, piros színre fújt oldalsó csíkokkal (létezik kékben, szürkében, s a legdurvább: lilában is), s már összecsukva is 27 gombot számlálhat meg rajta a fogyasztó. Ha nem is sokkal, de nagyobb, mint az E75, bár kicsit könnyebb, de így is elég husi: 135 grammot nyom a mérlegen.
Ha a fedlapot oldalra elcsúsztatjuk, akkor további 40 gombot kapunk, amelyek négy sorba rendeződnek, minden négyzetmilliméteren van billentyű, nagyon zsúfolt hatást kelt. A domborodás nélküli gombsor azonban meglepően jól kezelhető, a magam részéről a nagyon modern tipográfiát messze száműztem volna, de a finnek úgy gondolták, hogy ez illik a készülék imidzséhez. A betűk háttérvilágítása nem teljesen egyenletes, de ez a gombmennyiség már elég ahhoz, hogy annak ellenére is elfértek speciális karakterek a billentyűzeten, hogy a magyar ékezetes betűk sem hiányoznak.
Sokkal problémásabb az előlapi gomberdő. A navigációs gyűrű kicsi, viszont túlérzékeny, a körülötte ülő billentyűket nehéz eltalálni. A készülék 2,4 inches kijelzőjének bal felére költöztettek három zenelejátszó gyorsgombot, a jobb oldalon (de már nem a fedlapon) a hangerőt szabályozó billentyűket és a kamera exponáló kezelőszervét találjuk. Bal felől itt két ajtócska látszik csupán, az egyik mögött a memóriakártya, a másik mögött pedig a microUSB bemenet rejtőzik. A telefon tetejére került a 3,5 mm-es jack csatlakozó, alulra a régi Nokia töltőt lehet bedugdosni.
A hátlap műanyag, lepattintható. Az egyhangú feketeséget a kamera töri meg, amely LED villanót is kapott társul. Az összeszerelési minőség nem tökéletes, a zenei billentyűk nincsenek igazán síkban, bizonyos szögekből nézve pedig az eltolt fedlap alól kiszűrődik a fehér háttérfény. Az elcsúsztatás művelete viszont perfekt, itt érezni, hogy fém is került a telefonba, ez az anyag egyébként a fedlap peremén körbefutó keretben is visszaköszön.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
