Gyorskeresés
Nokia 5130 - Expresszel másodosztályon
Az olcsó zenefon elgondolkodtató ajánlat.
Hirdetés
Bevezető, csomagolás
Ismét Nokia, és ismét XpressMusic. A finnek jól kitalálták, hogy ezzel mennek a Sony Ericsson Walkman szériája ellen. Tulajdonképpen sikerrel, mert a svéd-japán cég elég meredek emelkedési görbét produkál - a baj csak az, hogy negatívat. Kezdődött a piros-fehér, meg a kék-fehér csodákkal, majd tekertek egyet a külcsínen, míg végül eljutottak a méltán sikeres 5310-hez. És itt jön a legkomolyabb gondom, ugyanis tesztünk alanya kisértetiesen hasonlít az 5310-hez, mindössze a külsőben van komolyabb különbség. A sorszámozás terén pedig nem tévedünk: valóban csak felcserélték a sorrendet. Nyilván nem lehet ezt ennyire sarkítani, de első ránézésre nem sok különbséget lehet felfedezni a fícsörlistán. Igazából nem is emlékszem, hogy ki volt-e téve a Mobile World Congress-en a Nokia standján, mindenki az új E szériás modellekkel volt elfoglalva.
Persze erre is van egy igen védhető érv: az 5130 olcsóbb. Nyilván nem a forgalmazás első heteiben fogunk számottevő különbséget felfedezni a két modell ára között, de az 5130 induló 33 ezer forintos független ára nem nevezhető túlzottan elrugaszkodottnak. Ez nagyjából be is határolja a célközönséget: azoknak készült, akik nem szeretnének az 5310-ért újonnan közel 20 ezressel többet fizetni. Ez a közönség jellemzően azon fiatalok (és az őket szponzoráló szülők) köre, akik szeretnék az XpressMusic tudását, de nem elsődleges szempont a pengeség, meg a fémes anyagok jelenléte a burkolaton.
Bár a nokia.hu-n még csak "hamarosan" kategóriában látható, partnerünk ezúttal is nagyon gyors volt. Az XXL GSM-től kapott tesztpéldány doboza az új trendnek megfelelően apró, mindössze a készüléket, annak töltőjét, és egy sztereó mikrofon-fülhallgatót rejti, a készülékben pedig találunk egy 1 gigabájtos microSD kártyát is, sőt, még egy körülbelül 15 centi hosszú adatkábel is meglapul a csomag mélyén.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
Nokia 5630 XpressMusic: Vékony okostelefon
-
Nokia 5220 - gnóm zenész
Furcsa formavilágú zenész Series 40 platformmal, közepes szolgáltatáskínálattal és mérsékelt árcédulával.
-
Nokia 5320 - játékos zene
A Nokia fiatalos külsejű okostelefonja a zene és játékrajongókat célozza meg. XpressMusic és N-Gage egy készülékben.
-
Nokia 5610 - zene füleimnek
Az 5610 XpressMusic jött, látott és győzött: kiváló zenelejátszó képesség, 3,2 megapixeles AF kamera, 3G - mi kell még?
-
Nokia 5310 - átment rajta az expressz
Az XpressMusic széria pengevékony darabja a Nokia 5310. Sokkal jobb, mint vártuk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










