Doboz, külső
A doboz kék, ahogyan az a Nokiáknál lenni szokott, a belbecs csak a legszükségesebbekre szorítkozik. Egy töltő és egy béna headset, ennyi. Ráadásul a töltő sem microUSB végű, hanem a már teenager korszakába lépő, tűszerű Nokia szabvány köszön itt vissza. Erre mindenképpen jár egy erős fejcsóválás, tényleg olyan régi hardver köré építettek új házat, hogy még erre sem figyeltek? És persze azt talán már sejti az olvasó, hogy lőttek az adatkábeles összeköttetésnek is.
Viszont a készülék kifejezetten pofás. Nekünk a kék verzió jutott, ez pont úgy néz ki, mintha Húsvét előtti estén egy fehér telefon beleesett volna a tojásfestékbe, de talán még közelebb járok a szemléltetés szempontjából akkor, ha azt mondom, hogy ugyanott fényezték, ahol a tarlóskék BKV buszokat. Telibe, mert ez a szín van mindenütt, nincs semmi álfémes szürkeség, vagy fekete plasztik, egyedül a hátlapon van egy igen erősen lumiás betét a kamerának. Létezik még a cucc rózsaszínben, feketében, sárgában és fehérben.
Szemből tökéletes arányokkal bír, az előlap felső felét a QVGA kijelző, alsó részét a klasszikus számbillentyűk töltik ki. Minden ádáz módon kék, a gombsor fehér háttérfényt kapott, a jókora navigációs kezelőszerv viszont nem rendelkezik ilyesmivel, ami elég furcsa. A Nokia 206 tetején 3,5 mm-es jack csatlakozót és a már említett tűszerű töltő bemenetét találjuk, oldalt és alul viszont konkrétan semmi nincs, még hangerőt szabályozó gombokat sem méltóztattak a finnek rátenni a telefonra. Ezt speciel utálom, nem tudom, hogy ki szerint kényelmes beszélgetés közben a fülünk és a telefon között a navigációs gomb után kaparászni.
A hátlap nagyon hajaz a cég csúcsmodelljeire, ami egyébként jópofa. A kamerától persze ne várjunk sokat, az 1,3 megapixeles modul csak azért került a hátlapra, mert ma már egy 25 ezres telefonnak kamerásnak illik lennie. A hangszóró luggatott felülete is a nagy testvéreket idézi. Viszont nyilvánvaló, hogy nem unibody a készülékház, természetesen szét lehet szedni, az akkumulátor eltávolítása nélkül is tudunk microSD-t cserélni, a normál SIM foglalat viszont a telep alatt van. És ezzel van némi gond, legalábbis akkor, ha esetleg microSIM van már a birtokunkban és azt adapterrel használnánk. Nem mondom, hogy könnyű ide ezt betenni, de az ötödik nekifutásra sikerülni fog. Viszont az adapterrel együtt már egy picivel vastagabb a lapka, mint ahogyan azt a Nokia megálmodta, ezért a pakk kissé kifelé nyomja az alumínium reteszt, ami viszont pont annyira nyomja meg az akkumulátort alulról, hogy ha leszedjük a hátlapot, egyből kiesik a telep. Fogjuk rá, hogy a célközönségnek nincs a birtokában microSIM.
Ezt leszámítva a kis Nokia korrektül össze van rakva, nem nyiszog, nem recseg még erős nyomkodás hatásra sem, a maga nemében egyedi a design is, a kék helyett pedig számos más árnyalat választható.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
