Hardver, felhasználói felület
Hardveres szempontból az N2 nem egy nagy vasziszdasz, de olyan szinten optimalizálva van, hogy simán hihetnénk 5-600 MHz-esnek a prociját. Valójában viszont egy 200 MHz-es ARM9 alapú RISC CPU, típusa ARM926E. Van mellette egy 2D és 3D gyorsító chip, melynek köszönhetően valós idejű MPEG4 enkódolás/dekódolás is lehetséges. 1,7 MB SRAM üldögél rajta, ez szolgál framebufferként, a gyors képi megjelenítés tehát garantált. Hardveresen gyorsított a Java alkalmazások futtatása is.
Az operációs rendszer teljesen egyedi, alapja a Windows CE 6-os kernel - ebben az a durva, hogy a Windows Mobile 6 operációs rendszer még CE 5.2-es kernelre épül, ez tehát ebből a szempontból egy annál is újabb cucc. Az interfész a neno nevet kapta, a szóösszetétel eredete ismeretlen. A rendszer kezelhetőségének kialakításakor az elsődleges szempont az egyedi kijelző képességeinek kihasználása volt, de ha gonosz lennék akkor inkább azt mondanám, hogy az infravörös érzékelő hiányosságait kellett kompenzálni egy jól átgondolt felülettel. Lényeg a lényeg: sikerült. Nagyon innovatív és emiatt nagyon szokatlan. Körülbelül 1 órába telt, mire egyáltalán arra rájöttem, hogy mi hogy működik, rutinszerűen csak 2-3 nap elteltével tudtam használni a kütyüt, akkor viszont már tényleg gond nélkül és tényleg gyorsan.
A neno lényege, hogy nem az érintéseket, hanem a hosszú csúsztatásokat érzékeli, gyakorlatilag simogatni kell a kijelzőt, nem nyomogatni. Az infravörös hálónak köszönhetően magára a plexire nem is kell nyomást gyakorolni, elég csak finoman hozzáérni, a gép érzékelni fogja - többek között emiatt sokkal strapabíróbb, mint mondjuk egy érintőképernyős okostelefon kijelzője, bár a plexi azért lehetne egy kicsit keményebb, mivel kicsit erősebb nyomás hatására így is elszíneződik a TFT.
Felül láthatók az infravörös fények - persze csak fényképen
A képernyőn található 7 (illetve néha kevesebb) nyilacska, ezek jelölik a helyet, ahol simogatni kell a gépet, ha hozzájuk érünk, akkor megnőnek, ezzel is mutatva, hogy merre kell mozgatni az ujjunkat. Gyakorlatilag mindegyik egy gombnak felel meg, nézzük őket sorban. Fent mindkét sarokban van egy, mindkettőnél horizontálisan kell mozgatnunk az ujjunkat, aminek eredményeként lapozhatunk az egyes menükben. Alul is van két vízszintes nyíl, ezek a híváskezdeményező/befejező gomboknak felelnek meg, illetve ezzel tudjuk "leokézni" és "mégsézni" a dolgokat. Alul van három felfelé mutató is, a baloldalival a főmenüt, a jobboldalt lévővel az egyes programokban lévő almenüt hozhatjuk elő, a középső a billenyűzetet varázsolja elénk, ezt fogjuk a legkevesebbet használni. A rendszer multi-taskos, tehát képes több programot egyidejűleg futtatni, de a legjobb, hogy ez a legkisebb mértékben sem lassítja. A főmenüt bármikor előhozhatjuk, a futó programokba pedig úgy léphetünk vissza a legegyszerűbben, ha újra elindítjuk őket - persze van feladatkezelő is.
A rendszer kezelhetőségét legjobban egy videón lehet bemutatni. Ennek készítésére irányuló próbálkozásaim sorra kudarcot vallottak, ezért inkább a gyári bemutatóvideót raktam ide, ezen látszik talán a legtökéletesebben az, hogy mi mire jó.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
