Gyorskeresés
Prada phone by LG 3.0 - tartalomhoz a forma
Harmadszorra is nekifutott az LG annak, hogy divatos és egyben ütős telefont rakjon össze. Ezúttal nem kétséges, hogy sikerült-e.
Hirdetés
Bevezető
A harmadik Prada telefon ez már az LG-től. Az első tényleg híres lett, a másodikra senki sem emlékszik, pedig még spéci órát is gyártottak hozzá, de hogy milyen lesz a harmadik fogadtatása, azt még nehéz megjósolni. Mindenesetre látszik az evolúciós folyamat, most direkt visszakerestem a 2007 májusában írt tesztünket az első Pradaról, s bizony látszik a fejlődés még úgy is, hogy az a készülék igencsak megelőzte a korát. Egyébként hálisten nem kell az emlékeimben kutakodni, hiszen az LG küldött nekem egy példányt az első Pradaból is, most mindkettő itt fekszik az asztalon, hogy majdnem öt évnyi mobilkommunikációs fejlődés kézzelfogható eredményét láttassák.
Az első Prada arról volt híres, hogy a világon először lépett piacra olyan sorozatgyártásba került telefon, amely teljes mértékben érintésvezérelt módon működött, nem cerkával, hanem ujjbegyre optimalizálva. Előbb, mint az ikonikus iPhone, előbb, mint a Meizu, előbb, mint a másik koreai cég bármely hasonló modellje. Akkoriban ez volt a jövő egy szeletkéje, egy igazi kuriózum, kapacitív kijelző, átdolgozott kezelőfelület és a gombok hiánya. Ma már persze – most, hogy előkotortam a fiókból - kicsit megmosolyogtató, hiszen egy Samsung S5230 is könnyebben kezelhető, de az biztos, hogy a külső kapcsán nem nyúltak mellé a gyártónál, az első Prada ugyanis még most is vonzó jelenség, ha bumfordibbnak is tűnik, mint az a tepsi, ami mellette hever és ugyanazt a Prada feliratot viseli a kijelzője felett.

Volt egy kettőpuntnullás Prada is, hivatalosan a KF900-as, de az valahogy nem állt össze. Oldalról kicsúsztatható QWERTY gombsora miatt igencsak húsos lett, ami kevésbé illik a divatcéghez, pláne egy olyanhoz, amely luxuscuccokkal foglalkoznik. Ez a készülék egyszerűen nem volt elég jó, elég ütős, elég egyedi, elég stílusos ahhoz, hogy értékelhető nyomot hagyjon a mobilkommunikáció eddig meglehetősen rövidke történelmében. Az első Prada 2007-ben, a második egy évvel később mutatkozott be, harmadikra azonban majdnem négy esztendőt kellett várni, ennyi idő alatt pedig sokminden változik egy ilyen dinamikusan fejlődő iparágban. A Prada szempontjából talán a legfontosabb, hogy az érintőkijelző nem kuriózum, viszont pont ezért ma már normálisan műkdödik, a technológiai előrelépéseknek köszönhetően pedig jóval vékonyabb és kecsesebb formatervet lehet készíteni egy telefonnak. Itt volt tehát az idő, hogy a Prada újra színre lépjen.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
LG: Lesznek Windows Phone mobilok is
LG blog: Kezünkben az LG Optimus L3
Optimus True HD LTE – PenTile nélkül
LG D1L – 4,7 hüvelykes kijelzővel
LG Lucid 4G: LTE a középmezőnyben
LG: 35 millió okostelefon idén
MWC2012: az LG elmondta, hogy miért lassúak az ICS-frissítések
Megérezett a Gresso Grand Monaco Pure Black
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








